Márc 14.
Kissé zavart készülődés. Váratlanul berepült a képbe Christophe Mandy, aki Bostonban él, és a Videotonnal csináltat bérmunkában egy
3d nyomtatót, és emiatt jött a 7végére, úgyhogy készülés helyett vele töltöttem a délelőttöt, érdemes volt, nem panaszkodom.
Wizzair, kopottas, kisség szegényszagú. A sztyuvik blúza megfelelő.
A reptéren a megrendelt kocsit némi vitával (különböző váratlan tételek, "panaszkönyv".) GPS-t nem tudtak adni, nem volt raktáron, így telefoni instrukcióra probléma nélkül értünk Danny-hoz. A kocsi kis Toyota Aygo, automata, amúgy jónak tűnik.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd alvás.
Márc 15. Persze elaludtunk. Kinőtt bennünk az igény, hogy Eilat, mivel Danny ajánlgatott jó akciókat, amelyekről kiderült, hogy csak izraelieknek vannak. Ezért az Airbnb-n foglaltunk egy jónak tűnő szállást, majd pakolászás, és indulás.
A Danny lánya, Tal által szerzett gps kiismerhetetlen, Danny sem találta meg, hogy hogyan kell használni. Zsuzsa telefonjára letöltött offline gps térképbe/alkalmazásba a címeket csak héberül lehet beírni, úgyhogy marad a régi papírtérképes módszer. Még nem nagyon jöttünk ki a gyakorlatból, nem tévedtünk el többször, mint korábban. Persze gps-sel is el szoktunk azért.
Az egyik eltévedés következtében éppen
Kvuzat Yavne mellett mentünk volna el, de ehelyett bementünk Bonta Zsófi keresztlányom meglepésére, ami remekül sikerült.
Körbementünk a kibuc kböző részein, Izrael egyetlen óragyára, óriási keltetőház, napkollektorok. Zsófi kibuctermék-boltjában bevásároltunk olíva olajat, bogyót egyebet, Zsuzsa igen mértékletes volt. Átadtuk az ajándékokat (gesztenyemassza, túró rudi, csoki stb), hogy ne olvadozzanak a kocsiban. Ígértük, hogy majd rendesen is jövünk valamikor még többek között gyereknézőbe, palacsintasütésre és kibucléttel való további ismerkedésre.
Az út Beer Sheván keresztül ment, egyre sivatagosabb, vadabb, gyönyörű tájakon. Lenyüg. Utközben egy kis alvás, hogy frisek legyünk, Sok látnivaló mellett mentünk el, de Eilatba akartunk érni ,még este előtt, ami azért nem sikerült.
Mivel nem volt internet, és nem találtunk wifit, egyszer megálltunk kérdezni, majd az orrunk után menve megtaláltuk a motelt, amely két kulacsának egyikeként az AirBnb-ben is eladja magát. semmi baj, minden tökéletes.
Elmegyünk sétálni, levesre vadászni. A tengerparton egy noodle fast foodban ettünk ragyogó thai kókusztejes levest. Séta haza. Tv nem müxik. Internetezem, írom a blogot. Középszerű, de kellemes nap volt.
Márc. 16.
A motelben a kávéfőzőből egy adagot ki tudtink csalni. Többet nem. Úgy döntöttünk, hogy még egy éjszakát maradunk, befizetünk. Elindulunk.
Irány az egyiptomi határ, onnan cserkésszük végig a partot. Elég sok kempingező. Állítólag természetvédelmi terület a part, de nem nagyon látszik, hogy miért, de nyilván ez már a Coral Beach natural reserve, ami természetszerűleg inkább a víz alatt van, úgyhogy korlátozott a vízbe menés. Minket ez nem zavar, mert hidegnek találjuk az időt, bár a víz nem tűnik hidegnek.
Egyiptom közelsége nem érzékelhető, semmi puska sehol. A bérkocsival úgysem lehet átmenni, úgyhogy a parti ejtőzés után észak felé csurgunk, az
Akváriumhoz.
Mindent megnézünk, bemászunk, lemegyünk, felmegyünk, 3d mozizunk, csak az osztrigák maradnak ki. Nem sajnáljuk az időt, (és pénzt?). A vízalatti rész ragyogó. Másutt látni akváriumot, de mintha tényleg több és jobb lenne a dolog itt. Rájöttem, hoyg az iPhone 4s-em fényképezégépek valóban elavult, láthatóan szegényesebb képeket készít, mint a mellettem kattintgatók telefonjai. Újabb lökés az új telefon irányába.
Kora délutánig vacakolunk - jó kedvvel -, majd tovább mentünk egy másik strandra, a kitesurfelők és békaemberek paradicsomába.
Ott ebédeltünk egy teraszon,
wifi, napfény kellemes idő, jó kaja, nem ingyen...
Induláskor parkolási büntetés várt, 100 sékel, nem vettük észre a díjköteles zónát. Bef. határidő június 14. Vajon akkor most mit döntünk. (később Danny befizette nekünk). Kisebb koccanás, sérülés nélkül, hátulról egy kicsit belénk jöttek, de semmi probl.
Kis keresgélés, oda-vissza gurulás után megtaláljuk a
dolphine reef-et. Már elég késő van, az utolsó etetés végére értünk oda, amikoris a delfinek a hasukat símogattatták a gondozókkal.
Én is hasra feküdtem, és lógattam a kezemet, hátha jönnek (a delfinek!), de tojtak a fejemre. Amúgy elég impresszív volt. Kevés látogató volt, intim közelség, intelligensnek tűnő delfinpilllantások, kedves magyarázatok.
Még megcélozzuk az Eilat múzeumot, de parkolási gondok miatt - és az idő is eltelt - végülis haza, tollászkodás, egy kis "rápihenés" az esti parti sétához.
Gyalog a Jordánia felé húzódó szállodasor sétányán oda-vissza. Sok üzlet, kevés ember, kissé unalmas. A tegnapi noodle bárban egy kis finom kukoricaleves, majd séta hazáig. Némi bevásárlás reggelre, bor, internetezés, hangversenyek a mezzo a tv-n,
Összefoglalva, Eilat is csak egy tengerparti üdülőhely, de miért is vártunk volna mást. az út ide viszont elképesztően szép volt a kanyonokkal, az óriási medencékkel, az igazi sivataggal.
Márc. 17.
Korai indulás, benzinvásárlás (itt nincs áfa), majd
Timna rézügyek. Először az állami rézbányákhoz jutunk, de a választás miatt munkaszünet. zárva. keresgélés, A teljesen kihalt Timna kibucba botlunk
ezután, amely ugyancsak kihalt, elmentek szavazni a városba. Csak két indiai önkéntes vécépuvolóval tárgyalunk, kedvesen útbaigazítanak a Timna park felé.
A
Park kiváló, a belépőjegyhez hangos cd, végigvezet a gyönyörű tájakon, elmagyarázza a rézbányászatot, műemlékeket, természeti képződményeket. Nagyon élvezzük, holdbéli tájak, remek hangulat, világvége. Képtelenség felfogni, hogy 5-7 ezer évvel ezelőtt hogyan lehetett rájönni a réz titkaira.
Bemászunk, felmászunk, csodálunk, kávézunk.
Jelentős késéssel megyünk tovább találkozni Réti Péterékkel a 101 km-es étteremben. Az eredetileg a tervben szereplő Yotvata rezervátumot, kibucot kihagyjuk
Réti Péter és Juli kedvesen várnak, jó időzítéssel találkozunk, Ök útban Eilat felé. Emlékek felidézése, majd az elmúlt 25 év története, dióhéjban. 10 unokájuk van az egyik lánynak 8 gyerek, és ők eléggé militánsak, a 67-ben elfoglalt területen élnek, annak ellenére, hogy már egyszer ledózerolta őket a hatóság. Péter 2 éve nyugdíjas, nem nagyon szereti, Juli még dolgozik, Cobol programozó, nagy hiány van ebben. Jéé. (Ezt már Sipos Tamás is mondta).
Tovább a Masada felé, ahonnan elkésünk, vagyis már nem lehet felmenni. Belátjuk, hogy a rézbányában elhasznált idő talán megérte.
Egy kis pillantás En Gedi arborétumára,
majd irány Bonta Zsófi, Kvuzat Yavnébe. A gps nélküli világ időnként rémes, de a végén kiderül, hogy a tévedéseink oka a régi térkép, Az utaknak részben más száma van rajta.
A kibucban megtaláljuk őket, palacsinta, beszélgetés. A kibucvacsorát lekéssük. Praktikus zsidó életviteli infomációk, különböző áldások ("pisiáldás"!) szerepe stb. 11 körül elszabadulunk és ezúttal gyorsan és problémamentesen hazaérünk.
Este Dannynál még egy leves, majd blog, majd munka.
Márc. 18.
Reggel tollászkodás, egy kis munka, váratlanul lassúbb, mint terveztem.
11-re megyünk Aviékkal találkozni. Most már könnyedén mászkálok a kocsival, bár a térkép betűi egyre kisebbek lettek az utóbbi években. :(
Parkolóház, Avi klinikája. Nincs változás tavaly óta, kedves, barátságos, láthatóan jól felszerelt. A klinikalátogatás után a szomszédos üzletközpontban kávézás Avival, Nurittal, meg az új, néhány hetes kislánnyal.
Szépen panaszkodnak mindenre, mintha magunkat hallanánk. Kicsit furcsállom is, hogy vajon hogy hangozhat ez, amikor mi panaszkodunk a politikára. Még mindig nyomasztja őket, hogy nem tudnak lakást venni. Enyhén szólva nem örülnek Netanyahunak. Nurit már nem rajzolgat, csak szerkeszt, ha lejár a 14 hetes szülési szabi. Panaszkodnak a gyereknevelés költségeire, és hogy nem tudnak többet vállalni. A gyerekek magyar útlevelét intézik.
A kávézás után indulunk Haifába. A Bahai kert a cél, de a turistairodában elkedvetlenítenek, hogy ma nincs nyitva. Vadászunk egy kis kaját, shawarma, 5 perc gyaloglás után egy kis koszosban. jó, csak fölöslegesen sok és drága.
A Bahai kert egyes részeit azért meg tudjuk csodálni, majd sétálunk fönt a hegyen, végül meg a tengerparti parkban. Diétás program, de azért jól bírjuk. Nem voltunk elég ügyesek, közben minden bezárt, csak a tenger nem. Akko-ba el sem mentünk már.
Este Halász Gábor és Katalinnál könnyű kóser vacsora. kellemes beszélgetés. Egy újabb - liberális - pillanatkép a helyzetről.
10 után jövünk el, otthon egy kis duma, majd elkezdem a penzumot, ami nem akar fogyni. Emiatt a blog rövid lett ma. Talán majd kiegészítem.
Márc. 19
Késői indulás Jeruzsálembe Dannyval. Sok tökölődés a parkolókereséssel, majd két programba lökött be minket - persze teljes egyetértésünkkel.
1.
City of David, 3 órás túra az elmúlt 10-15 évben feltárt városrész és vízvezetékrendszer megtekintésére. Danny választása telitalálat volt. egészen különleges volt, főleg az, ahogy a Bibliában található, az eseményekhez képest sokszáz évvel későbbi szövegeket használták a különböző feltárásokhoz, spekulációkhoz. A Salamon korabeli (i.e. 1000) időktől kezdve egymásra épült épületrétegeket nemrég ásták ki, és még marad a következő régészgenerációknak.
2.
Coter tunnel , azaz a Nyugat Fal mellett vezető alagút. Ezt már Péterrel tavaly láttam, de Zsuzsa és Danny kedvéért megint bementünk, és ismét megérte.
A programok között a holtidőben séta, Siratófal, egyebek, beszélgetés. Hulla fáradtan indultunk haza.
A munka még mindig nyomaszt, úgyhogy ismét rövid a leírás.
Márc 20.
Danny visz minket mégegyszer Jeruzsálembe. Laza, késői indulás. Kis kerülő a Hadassa kórház felé (Chagall ablakok!) de nem sikerül parkolóhelyet találni, úgyhogy egy kis gépkocsiséta után Jad Vasem. Szokás szerint megrendítő. Miért is megy az ember ismét el ebbe a múzeumba? Mert kell. Ennyi. Sajnos, péntek lévén korábban zárnak, de majdnem végig sikerült menni, jó lassan. A különálló gyűjtemények, kiállítások már zárva.
YMCA és King George szállodák, elegancia, gazdagság. Kávét sem merünk inni, de legalább rálépünk Bill Clinton aláírására. A szállodákkal kapcsolatban tavaly májusban írtam.
Óváros, arab negyeden keresztül behatolva, Szent Sír bazilika. Kenőkő,
Kálvária, sírkápolna. A sorokat nem álljuk ki, de a hangulatot érzékeljük. A tavalyi leíráshoz képest nincs új.
Séta, kávé, humusz, beszélgetés. Vissza a kocsihoz.
Mont Scopius kilátás.
Este pénteki vacsora. Danny nagynénjét (Vilma Dayan, 1948-as bevándorló kibuclakó volt, Uruguayból ismeri a családot, de Pesten is járt) felvesszük hazafelé. Emlékszik Ilonkára, sőt rám is, Lázár Katira is, megvan neki az Első Szakácskönyvem.
Tal, Ron és (tavaly óta meglévő, most katona) barátnője jött a vacsorára. Énekelgetnek főzés közben, vidámság, sok, de nem nagyon nehéz kaja. Ruth és Yoni nem értek rá, ügyelet és gyermekfelügyelet miatt.
Danny mondja (kötelezően olvassa) a kiddust, Beszélgetés, borozás. A kimutatott szeretet számos akciója.
ezután, mint mindig, munka.
Márc. 21.
Szokásos késői indulás. Danny nem hagyja, hogy elkísérjük Tamit a táncórájára, úgyhogy elindulunk északra, út az ismeretlenbe, legalábbis mi nem tudjuk, hogy hova megyünk. Sichron Yakov mellett van egy Dor
http://en.wikipedia.org/wiki/Tel_Dor nevű település, ahol egy
múzeum volt az első cél. A Rotschild család egyik tagja (báró Edmond) 1891-ben a tengeri homokra alapozva üveggyárat alapított a helyi bor palackozására) , amely egy idő után tönkrement és most archeológiai/történelmi múzeum. A hely nagy régészeti lelőhely. Dannynak igaza volt, érdemes volt ide jönni, különleges dolgokat látunk a régészeti technikákról, meg például a
"Talmud kék" (vagyis eredetileg a cicesz kék színezésére használt, egy csigából kinyert Royal Blue) eredetéről. Érdekesség még a napóleoni tönkrement egyiptomi hadsereg nyomait feltáró leírások relikviák.
Kifelé jövet eső, vihar. A kocsi lámpája égve maradt, az akku lemerült. Bebikáztattunk, ebből kiderült, hogy ilyen kábel mindenkinél van ebben az országban.
Ezután jött a
Ralli múzeum Cesarea mellett. A múzeumokat egy gazdag görög gyűjtő építette fel 4 városban, és ingyenesen látogatható ragyogó gyűjteményeket mutogatnak bennük. Most esett le, hogy 14 évvel ezelőtt már voltunk ebben a múzeumban, és akkor is nagy hatást tett ránk a gyűjtemény. Most ez kiegészült egy nagy Dali szoborgyűjteménnyel, és kedvencem Mario Aguirre nevű mexikói szobrász összes bronzszobra. Sok kép, szép ház, szellemi felüdülés, kár lett volna kihagyni.
Az idő eltelt, szépen indulunk haza, még megnézünk kívülről néhány újabb építésű negyedet, tengerpartot, majd haza.
Otthon vár Danny nagyobbik lánya Ruth az unokával, Noammal. örülünk egymásnak, beszélgetünk,
Zsuzsa összedob egy sajtos túrós pogácsát, majd irány a reptér. Danny velünk jön minden eshetőségre készen. Némi gondot jelent a tankolás a kocsi leadása előtt, de megoldódik. Tal éppen szolgálatban van a repülőtéren, és ezért egy kis VIP-szervízzel akadálytalanul átrepít a hosszabb biztonsági ellenőrzéseken, majd sorsunkra hagy, amit aztán persze erőteljesen kézbe is veszünk.
Éjfél után érkezünk. A taxi kellemes meglepetésre csak 8300 ft. Mennyit is spóroltunk a héten?
Milyen volt a reformpedagógia és a magánoktatás a második világháború előtt? Hogyan tolerálták az alternatív nevelési módszereket a különböző diktatórikus rendszerek? Mikor alakultak gyerekköztársaságok? Milyen volt a bánki időszámítás? Mi az a klasszság? Kik hordták a medvesapkát? Ki volt Leveleki Eszter? A Néprajzi Múzeum Ellenpedagógia a tóparton című kiállítása a Bánkon negyven éven keresztül, 1938 és 1978 között folyamatosan működtetett magánnyaraltatás feldolgozását és bemutatását tűzi célul, az önmuzealizálás és az önarchiválás emlékezési stratégiára építve.
