Április 9. Katona Kamra: Opera beavató. Rigolettó 1. rész. A herceg belépője, Gilda és a herceg duettje.
Dinyés dániel, Kolonits Klára, ...., Göttinger Pál.
Nem volt annyira modoros, és nagyon élveztük.
=======================
Április 11. Művész mozi: Fischer Iván. rend Sólymo András.
Reklámfilmnek indult, de kiváló volt. Új dimenziók.
Fischer Iván | ||||
színes, magyar dokumentumfilm, 75 perc, 2014  rendező: Sólyom András producer: Pusztay András vágó: Belágyi Tamás riporter: Váradi Júlia szereplő: Fischer Iván
A film értékelése: 7/10
16 szavazat
| ||||
|
Fischer Iván legendás művész, aki évről évre elvarázsolja a világot a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Stábunk egy éven át követte három földrészen, tucatnyi ország koncerttermein át. Zajos siker követte útját New Yorktól Hongkongig. A filmben megismerjük Fischer Ivánt karmesteri, rendezői és zeneszerzői énje mellett magánemberként is, és bár a zsenialitásnak nincs receptje, bepillantást nyerhetünk a titokba, amely Fischer Ivánt a zenei élet legnagyobb nemzetközi kritikusa szerint is az év emberévé tette 2014-ben. Bemutató dátuma: 2015. április 9. (Forgalmazó: Cirko Film) | ||||
|
| ||||
=================
Április 12. Centrál színház. Amadeus.
talán Keresztes Tamás lesz a legjobb magyar színész?
Peter Shaffer darabja kifejezetten színészdarab, mégpedig az a típus, amelyik sorsa alapvetően eldől a főszereplők kiválasztásánál. Szinte azt hinné az ember, hogy más nem is kell...- Az előadást nézve persze rájövünk, hogy ez azért így nem igaz.
1982 és 2010 között mindössze tíz Amadeust tart nyilván a színházi adattár. A darab előnyeit ismerve ez nem túl sok, de érthető, mert valóban csak két embernek ad igazán jó lehetőséget. Az eladhatóság szempontjából pedig nem rossz, ha ez a kettő viszont sztár.
Jelen esetben előre tudható volt, nem lehet kétségbevonni semmiképp, hogy alkalmas Kulka János Salieri, Keresztes Tamás pedig Mozartszerepére. Az viszont már nem volt előre látható, hanem egészen a rendezésen (Szikszai Rémusz) múlik: milyen lesz a két szereplő viszonya, egyensúlyban lesznek-e vagy valamelyikük dominálni fog az előadásban.
Ezen a sajtóbemutatón, amely a második közönség előtti előadás volt és egy nappal megelőzte a hivatalos bemutatót, az volt az erős benyomásom, hogy ez a rendezés egyértelműen Keresztes Tamásnak kedvez, és bár Salieri szemszögéből mutatja a történetet, Kulka Jánost mintha kicsit lefokozná. Ez persze párhuzamba hozható a történetbeli viszonyukkal, de mégsem lenne törvényszerű, hiszen a színdarabban Salieri problémája Mozart létezése és fordítva ez kevésbé igaz: Mozartot jóval kevésbé zavarja a sikeres vetélytárs, még akkor sem, ha egzisztenciális akadályt jelent számára.
Az, hogy valakit mennyire fog majd meg az előadás, nagymértékben függ nemcsak attól, hogy mennyire kedveli általában a két színész játékát, de attól is, hogy a téma mennyire érdekli. Én ebben az évben számomra is váratlanul, bár nem megmagyarázhatatlanul, eltolódtam az operák irányába. A megnézett 240 előadás harmada opera volt és ezen belül is 17 Mozart darabja. Éppen ezért kifejezetten érdekelt az, hogy Szikszai Rémusz hogyan nyúl a témához és mit emel ki. Ezt az Amadeust látva menet közben be is villant néhány kép a Almási-Tóth AndrásVarázsfuvolájából, a miskolci Don Giovanniból, és persze a Figaroelőadások is eszembe jutottak. Lesznek még jövőre is...
Az előadás lekötött, és három órára kiemelt egy olyan érzelmi gödörből, amelyből egy váratlan haláleset híre miatt egy napja sehogy sem tudtam kimászni. Mozart ilyen helyzetekre megoldás, ez világos. Amíg az Amadeust néztem, képes voltam az előadásra figyelni. Ezt csak megköszönni tudom az alkotóknak. (Igazából biztosan nem mentem volna színházba ezen a napon sem, mint ahogy az előző napit is töröltem, de a lányom nagyon szerette Kulkát A nép ellenségében, és neki már be volt ígérve ez az alkalom.)
Voltak olyan részei az előadásnak, amelyeket kevésbé éreztem sikeresnek, nehezen indult be a történet és igazi izgalmat akkor éreztem először, amikor Keresztes Tamás először a színre lépett nagyjából húsz perccel a kezdés után. Könnyen el tudom képzelni, hogy a kezdés nehézkessége régen megoldódott azóta, hiszen néhány további előadás már lement.
A legjobban azt szerettem, amikor Mozart különböző művei kapcsán olyan színpadi helyzetet teremtett a rendező, amelyben ezek a részletek meg is szólalhattak, és felidézték a művek keletkezésének elképzelt pillanatát. (Zenei vezető: Wágner Puskás Péter) A legemlékezetesebb ilyen színpadi játék a Figaróhoz, a Don Giovannihoz és a Requiemhez kötődik. Utóbbi esetén látjuk a két főszereplő ellentmondásos viszonyát is. Salieri áldozatkészen lejegyzi Mozart zenéjét, miközben éppen ő az, aki - a darab szerint - megmérgezte. Ezek a jelenetek azért is élnek annyira, mert Keresztes Tamás alkatához passzol az egzaltált zseni figurája, jó a jelmeze és parókája (Kiss Julcsi munkája) ráadásul tud is zongorázni. Rengeteget számít ez utóbbi tény, nem kizárt, hogy éppen ezáltal marad felül az összehasonlításban Kulkával szemben. Meg hálásabb is a szerepe, lehet vele rokonszenvezni, míg Salieri irigységét szánhatjuk, érthetjük, de mégsem ő az, akinek drukkolunk. Kulkának nem előnyös az sem, hogy egész végig megmarad az a beállítás, hogy az elmegyógyintézetből emlékezik vissza a történtekre.
Itt azonnal szólni kell Murányi Márta közreműködéséről, aki nem egy előadásban (a régi Nemzetiben, az Örkényben, az Átriumban) már bizonyított. Nagyszerű, hogy be tudtak vonni egy olyan fiatal operaénekesnőt, aki el tudja velünk hitetni a primadonnaságát, magas színvonalon énekli el a Grófné áriáját (is), nagyon megemeli az estét. Talán neki is jó élmény, hogy ha nem is az Operában, de mégis Mozartot énekel és közel tudja vinni a zenéjét olyan emberekhez, akik az Operaházig azért nem merészkednének el.
A többi színész is hathatósan elősegítette azt, hogy Keresztes Tamás ragyoghasson. Elsősorban Lovas Rozit említem, aki Mozart feleségének szerepében egészen jól megfogható, életszerű karaktert játszik. Nincs igazán elájulva férje zsenijétől, inkább a gyengeségeket látja benne, az "emberi" vonásokat. Nem túl okos, de helyén van a morális érzéke. Látjuk benne azt a nőt, aki Mozartot érdekelhette és azt is, aki feleslegesnek tartotta azt, hogy férje temetésén részt vegyen.
Kaszás Gergő nagyon él II. Józsefként, tíz nappal az előadás után is fel-felmerül egy-egy jó pillanata. Ebben a szerepében még jobban is szerettem, mint korábban az I.Erzsébetben, amelyben szintén emlékezetes. Látjuk azt a néhány mozzanatot megelevenedni, amelyek legendássá váltak (pl. amikor kifogásolja a király, hogy túl sok a hangjegy a Figaróban...). Megérezzük, hogy egy művész mennyire kiszolgáltatott, milyen apróságokon múlik az elismertség és a siker. "Hát így!" - zárja le mondanivalóját a király és túllép a művészeti problémákon. Nem veszi észre, hogy a hatalomnak mekkora felelőssége van abban, hogy milyen folyamatok érvényesülnek a művészetben. Éppen az ő karaktere az, amely a leginkább kifejezi az alkotók üzenetét a darabbal és aki nem süket és nem ragad le a felületen, az érezheti, hogy ez az Amadeus a maga módján ugyanazokról a nagyon aktuális bajokról beszél, mint amelyekről az I.Erzsébet.
A többi színésznek (Egri Márta, Fodor Tamás, Tamási Zoltán)vannak nagyszerű villanásaik, de lényegében alázatosan alájátszanak a két főszereplőnek.
A teljesség kedvéért azért megemlítem, hogy a díszlet (Varga Járó Ilona) néhány eleme nem igazán tetszett, túlzott hangsúlyt kapott az emelős orvosi szék, nekem túl sok volt az álarc is - deja vu érzésem volt, túl sok olyan előadást láttam, amely hasonló eszközzel operált.
Ma lesz még egy Amadeus-előadás a pécsi nyári színházban, aztán következik a folytatás ősszel. Mindenki győződjön meg maga, hogy milyen.
No comments:
Post a Comment