2011. augusztus 23.

Korai? reggeli fél kilenckor, mert búvárnézést igérő hajókirándulásra megyünk. Nekem ez látszik kompromisszumnak, mert ez csak 2 és fél órás, nem lesz egy egész napos unalom. Zsuzsa szivesen megy majd az egész naposra is. Ennek a hajónak az alján „Aquarium Salon”-nak becézett ablakos fülke van, amelyből elvben láthatók a vízalatti történések a hajó környezetében. Kissé gyanakodtunk, hogy valami átverés lesz, de elindultunk. Amúgy a hajózás kellemes, volt, frissitő, szendvics, napfény, a szigetek szép látványa. Egy kis sziget mellé érkeztünk, mintegy 10 méteres vízben megállt a hajó, lementünk a ’”szalonba” ahol mint a heringek voltunk beszúfolva, szellőzés nem volt. Kint néhány csenevész halacska körözött. A talajnövényzet hiányzott, mindenütt sziklák. Egyszercsak egy búvár jelent meg, végigúszott az ablakok előtt,, majd mégegyszer, de ekkor már (szerintem) műanyag tengeri csillagot, uborkát, és még valamilyen izét fogott a kezében. Majd ezeket eldobta, elővett egy kést felvett valamilyen növényt a fenékről, késsel szétvágta, és a belsejét maga előtt tartva mahához vonzott 10-15 darab heringnagyságú halacskát, ami szolgált fényképezés témájául. Ezzel végetért a dolgo, mégegyszer elúszott előttünk integetve, majd eltűnt. Ennyi. A „diver’s live show’ után lehetett fürödni, ami azért tényleg jó volt. A snorkellel szépen lehetett látni, az apró halacskák még mindig aprók voltak. Kihasználtuk az időt, amíg lehetett, úsztunk. Utána a hajó lassan visszaindult, útközben a sziget oldalán kialakított kisebb – csak hajóval megközelíthető – strandokat, helyeket néztük meg – kikötés nélkül - majd megérkeztünk.

Egy zacskós levest varázsoltunk otthon, majd megszokott strandunknál még vagy másfél órát fürödtünk, pancsoltunk, majd behúzódtunk a légkondiba, olvasás, délutáni alvás. Fél négykor újabb evés, azaz még egy leves ide, sajttal töltött sült tintahal spenótos burgonyával Zsuzsának. Ezurátn séta a parton az eddig fel nem fedezett irányba, sziklás partokon, búvóhelyeken, kis mikroöblökön keresztül. Egy idő után egy rnedesen kiépített nudista homokos strand, ahová már nem mentünk be. Nem voltunk úgy öltözve.

Mire visszaértünk, kissé melegünk volt, ismét egy fürdést rendeztünk, majd kis olvasás után bankautomata keresés (mintha csak egy Erste automata lenne az egész városban), bevásárlás reggelikre. Még egy evés, a megszokott leves itt, fokhagymás főtt kagylók ott. A héjakat zacskóban elhoztuk Csengének. Az est attrakciója még a parton az Angels női Rock Band fellépése. Nekem tetszettek, Zsuzsa felmentést kért. Még leelőlegeztünk egy másnapi egynapos hajókirándulást Zsuzsának, és takarodó.

2011. augusztus 22.

10-ig alvás. Egy kis reggeli, majd strand. Kipróbálom a snorkel felszerelést. Mindig bejön a víz (le kell borotválnom a bajuszomat), de nagyon jól lehet vele látni. Kevés az élőlény, néhány tengeri sünszerű dolog, meg halacska.

A strand ma is elég zsúfolt, de a sziklák mellett lábáztató ülőhelyek maradnak a fekve napozni szeretők mellett. Ez nekünk tökéletes. Feltérképezzük a többi strandszakaszt, de végülis egy kávé után visszajutunk az eredetihez. Előtte még Zsuzsa ismét incselkedik az ejtőernyős attrakcióval, de egyelére még visszatartja magát.

A melegben egy kis olvasás, és munka a szobában, zöldséget rágcsálok fogyókúra gyanánt. Ebédre kimegyünk sült halat enni, amiből Zsuzsának garnélarák lett, nekem meg vegyes saláta. Fagyi. További feredőzés, majd zsuzsa még marad, és meg flmegyek a hűsbe dolgozni. Kora esti alvás után autóra kapunk és Siló-ba megyünk vacsorázni, ahol egyébként néptánc bemutatót is hirdetnek. Siló egy elég pici hely, csendes, strand nélkülinek látszik először, majd látunk egy kis homokkal feltöltött, egy nagyobb udvar nagyságú öblöt. Megint látható, hogy milyen okosak voltunk Baskával. Szemben a tenger túloldalán Cirkvenica, hegyek, szóval azért szép. A kikötőben a víz mély és kirstálytiszta, minden látszik a tengerfenéken. Szédül az ember, ha a móló széléhez lép.

Vacsorához a majdani néptánchoz közeli helyet választunk. az egyik levesem helyett duvec-et választok, ami hiba volt, mert megfeküdte a gyomromat. Pedig ott kellett volna hagyni.

A néptánc feledhető, két hamisnak hallatszó sípon/dudán játszó felnőtt, és egy falusi osztatlan óvoda/iskola népviseletes táncszakköre. Kedvesek, a népviseletben helyesek, de hát… a Szülők örülnek. Második szám egy kis süldők által előadott breakdance szerű mozgásterápia. Volt, hogy egyszerre is mozogtak.

A gps megharagudott, és abba hagyta a dolgot. Hazafelé régi módszerrel, intuíció alapján jöttünk. Ismerős volt. Régen így is lehetett.

Hazatérve kihagyjuk a fagyit, még egy kis netezés a tengerparton, ahol a wifi erősebb, majd vége.

2011. augusztus 21.

Hajnalban egy kis munka. A wifi mintegy egy órán át működött, utána gyenge jelre hivatkozva a gép nem tudott felllépni többet. Szerencsére a mostani munka nem igényli az állandó internetkapcsolatot, úgyhogy elég jól haladtam. A mai költéssel kb. egyensúlyban vagyok.

Rövid utóalvás után be a turistairodába, elintézzük a papírokat, reggelizünk, majd az iroda egyik kislánya motorral elvezet a szálláshoz, bemzóutat mindent, átadja kulcsokat és agyő.

Kis pihegés után strand. Meleg és kristálytiszta víz a tényleg 50-60 méterre lévő strandon. A homok nagyszemcsés, a kövek csaak egy kicsit beljebb vannak, ott már kis ügyességgel lehet úszni. Eltöltünk néhány órát a lubiccal, majd otthon pihi, olvasás, egy kis munka. Később végigsétálunk a tengerparton és a párhuzamos utcán, kávézás, terepfelmérés a különböző attrakciók (jetski, ejtőernyőzés, vitorlázás, stb. Nem is értem honnan van ennyi ember. A kissé távolabb lévő szélesebb strandokon eszméletlen mennyiségű ember még igyeksszik a vasárnapot kiélvezni. Veszek egy snorkel felszerelést, hogy majd…

Bevásárlunk egy kis reggelinek valót. majd felöltözünk és kicsival egy kis szigetnézésre, vacsorázni indulunk Punat-ba, amely egy szép kis öböl partján fekszik. Sookal kevesebb ember, a strandot nem találjuk, mindtha nagyon el lenne dugva, valahonnan jön egy csomó ember strandcussokkal, de nem látni, hogy hola a strand. A belváros (belfalu) csenes, parkolóórák és vitorlás/motoros hajok a legjellegzetesebb tereptárgyak. A vacsorázóhely kellemes. A már bevált kombó mellett döntök, Zsuzsa tintahalazik egyet. Még egy kis séta, padon üldögélés a parton, majd a iamét megállapítva, hogy mennyivel jobb Baska, a szép magas hegyekkel, és szigetekkel körülvéve, szépen hazamagyünk. Baskában még egy fagyi, és egy kis konsziderálás a különböző hajókirándulások ügyében. Keddre egy egynapost betervezünk.

A wifi alig műk. De azért azt lehet tudni, hogy nem jött érdekes/fontos emilem.

2011. augusztus 20.

2011. augusztus 20.

Indulás Horvátországba. Zsuzsa kárpótlása a nyári interkontinentális utazásokból való kimaradás miatt.

reggel még Brigiék feljönnek búcsúztatni. Mindenféle tanácsok hogy mit érdemes csinálni, mire érdemes költeni. Kissé feszült vagyok, mert nem akarok semmit sem csinálni, és főleg semmire sem költeni. Zsuzsával azért állapodtunk meg ebben az útban, hogy a tengerparti naponfekvési igényét elégítsük ki.

Hát erre biztosan jó Horvátország.

Útközben úriási baleseti dugó, mintegy másfél órát vesztettünk, ezután beugrunk Péterhez Siófokra, leadunk egy köteg palacsintát Katinak, Yaelnek és Hannának, és persze Szilviának, aki ugyancsak ott vendégeskedik. Kis beszélgetés majd tűz.

A két éve vásárolt kínai gps egy idő óta nem működik rendesen, nem érzékeli a mesterséges holdakat. Nyomogatom, pöckölöm, szorítpom, és időnként egész rendesen működik. csak mintha halványodott volna a képernyő fényessége, úgyhogy anapban nem jól látszik. Azért elég rendesen összebarátkoztunk, és tudtuk használni.

Érdekesség, hogy csak a régiót néztem ki (Krk vagy Rovinj) de szállást nem foglaltam, mondván, hogy piac van majd találunk szállást. Krkre bementünk a szép hídon. A sziget nagy és rednkívüll heyges, akik már jártak errefelé nincsenek meglepődve, de én igen. Nagyon sok kopár , derékig fenyős hegy, sok 8-9-10%-os lejtő/emelkedő. A Googgle mapról bájosnak, érdekesnek látszó Cziciben kerestünk először szállást, de nem volt valami bizalomgerjeszttő, ezért továbbmentünk a sziget csücskén fekvő Baská-ba, ahol az internet szerint vagy egy wifi-s hotel, nem drágán. A hotel persze drágább, és tele van. Így aztán turistairoda, rövid tanakodás után egy napra kaptunk egy apartmant a strandtól kb 2 km-re, de másnaptól a belvárosban közvetlenül a parton, 50 méterre a strandtól vár egy apartman. Az egész városban mindenütt van ingyenes wifi, egy kicsit gyanakszunk, amikor az okos telefon nem megy föl rá, de nagyon jól hangzik. A turistairoda hölgyei sejtik már, hogy ez nem lesz egész kóser, és ajánlanak, egy olyan szállást (2 km-re a várostól de pluszban egy ingyen parkolójegyet is adnának hozzá), ahol saját wifi is van, aminek a sávszélessége, erőssége megfelelő lesz. ( A wifi azért kell, mert mindenkáppen dolgozni is akarok, nem bírok annyit feküdni a parton). Gondolkodunk másnapig. Úgyis este 7 óra van, ma már nincs sok tennivaló. A szállásadó értünk jön a mercijével, becipekedünk, majd visszajövünk a belvárosba vacsorázni.

Fogyókúrám két levest enged, egy halászlét és egy marhahúslevest. A pincér néz egyet, de azért hozza. Zsuzsa rendesen vacsorál. Utána még egy fagyi, a kiszemelt holnapi ház, ahol az apartman van, megfelelő, tényleg a parton van. Kár, hogy a hölgyek nem jól rajzolták be a házat a térképen, és ,ásnap kiderül, hogy valójában egy kb. 50 méterrel arrébb van a ház, egy kicsit takarja a kilátást egy étterem, de azért jó lett.

2011. augusztus 4.

Hajnalban a velem egy sorban lévő mások oldali utas flehúzza a napellenzőt, és a vakító fénycsóva felébreszt, különösen azért mert a pasas sokat ficánkol, és a fénycsóva pulzál. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen zavaró tud lenni. Lehet, hogy csak egy kicsit biosszankodni akarok?

Kis késéssel érkezünk, Londonban esik az eső. Mire beérek a városba, majdnem 1 óra. Katival találkozunk a South Kensington metróállomáson, onnan két busszal megyünk hozzájuk. Mindenki aranyos. Michael ma nem dolgozik, úgyhogy teljes a létszám. Yaellel gyorsan sakkozom egyet. Kati levest főz ebédre. Yael happy birthdayt furulyázik. Hanna is próbál, de neki azért még nem sikerül. Michael bemutatja az összecsukható bicikliket (Brompton, Dahon), amelyekkel busra lehet szállni.

Michael még mindig beteg, de azért tud dolgozni. Szeptember végéig van ez az állása egy biciklijavítóban. A lakás kellemes. A házban most csak ők laknak, a felső szint beázik, és nincs kiadva.

Nem világos, hogy jönnek-e Katiék Budapestre, mert még mindig nincs Hannának útlevele, valamit elszúrtak, a beadott fénykép hátulján valami nem volt jól felírva, emiatt aztán késik a dolog. A buszjegyek meg már nagyon sokba kerülnek. Szóval függőben van az utazás.

Elmegyünk sétálni, meg ajándékokat venni. Kati mentőötlete a 99centes bolt, ahol végre sikerül néhány vicces játékot venni. Iván megrendelésére a Juharszirup már nem lehetséges, mert elvennék a reptéren. Az USÁ-ban kellett volna megvenni, és bőröndbe tenni. nahát.

A két gyerekkel Kati kikísér a vonathoz, jól szórakozunk, szép idő lett. A gyerekek örültek, ők is kaptak ajándékot.

Indulás előtt a reptéren még sikerül Zsuzsának venni egy jó kölnit, majd beszállás, és éjfélre haza érek. Meglepetésként Csenge is kijött a reptérre, egész úton hazafelé nem engedi el a kezemet.

2011. augusztus 3.

Későn ébredtem megint. Téblábolnék, de nem lehet, indulni kellene. Egxy kicsit emilezek, próbálgatom az office-t. Mindeki alszik még, csak Andrew kelt fel, hogy engem kivigyen a buszhoz Barnstable-ba. Elbúcsúzni Andrew szerint nem kell a többiektől, úgyis mindenki tudja, hogy elmegyek. Ok. Azért furcsa egy kicsit, este senkitől nem búcsúztam el. Mindegy, menni kell, Bostonban még van tenni ill. látnivaló. Még egy pár fényképet készítek a házról, majd az autóban fogom felejteni a gépet. Csendes út Barnstable-ba, kiértékeljük az ittlétemet, köszönjük kölcsönösen, suta udvariaskodás. Azért nem kell nagyon szomorúnak lenni, lesz még alkalom. Talán. A busz szépen elvisz Bostonba, csomagmegőrző, indulás a városba. Gylog Chinatownon keresztül, majd rátérek a Freedom Trailra, és folytatom ott, ahol hétfőn abbamaradt a vezetés. A környék régebbi, kevés széles utca, magas ház. A történelmi helyek (Paul Revere ház pld.) szépen vannak bemutatva, turizmus van. Azért nem bánom, hogy ezzel töltöm az időt. Bár egyre inkább számítok arra, hogy találok egy olyan boltot, ahol nem giccses ajándékot lehet venni, és egy Starbucksot, hogy a határidőimre a lektorálásokat elvégezzem, feladjam. Egyik sem jön, valahogy mintha erre kihaltak volna az ilyenek, és a kedvem is rossz az elhagyott fényképezőgép miatt. Végül kitűzöm végcélnek az USS Constitution-t, az állami hadihajót, ami a folyó másik partján van, hogy oda még elsétálok, azt megnézem, aztán mindenképpen kell találnom egy Starbucksot. A hajó egy tengerészeti támaszpontban van, nagy hókuszpókusszal lehet bejutni, és hosszú ideig kell bent várakozni, amíg felengednének a hajóra. De pechjük van, mert elfogy a türelmem, és kijövök. Közelről láttam a szép vitorlás hadihajót, de nem mentem fel rá. Kipipálva. Valahogy elteltem már az utazással.

És akkor most hogy jutok vissza a városba? Komppal, aminek az állomásától 400 méterre találok egy Starbucksot, beveszem magam, és 4 órát dolgozom, blogozom, levelezek, jól vagyok. Elegem lett Bostonból. Nem szép, de így van. A neten még utána nézek egy pár dolognak, amit felületesen láttam. Ezután még egy kicsit sétálok, keresek ajándékot, de nem találok, nagyon idegen minden.

A pályaudvaron földalatti alagútban futó trolibusszal indulok a reptérre, a troli később, az alagút elfogytával dízelmotorra vált, és letesz a reptéren. A hátralévő idő még elég a pihenéshez, olvasáshoz, blogozáshoz. A figyelmem már Európára irányul. Ajándékot nem találok. 11-kor beszállás, nyugodt repülés.

2011. augusztus 2.

Reggel netezés, pihenés, munka leadás. Bennek ígértem palacsintát, Ruthtal elmegyünk a helyi közértbe alapanyagért (meggyszószos diós palacsintát ígértem). Végülis mindent megtaláltunk, meg is csináljuk. A gyerekek gyanakodnak, nem hajlandók, csak a citromos cukrosat merik enni, de a felnőttek bezabálját a nagyját. Sikert arat a meggyszósz, bár szerintem egy kicsit híg volt. Hitetlenkedve hallgatják a mesét a főtt marhahúsról, amit meggyszósszal lehet enni.

Chatham Historical Society múzeum. Kedves önkéntes hölgyek kapkodnak utánam, tartanak előadást a restaurált tárgyak, házak különböző részleteiről. Van egy kurblis, függőleges tengely körül forgó ősmosógép is. Fényképezni sajnos nem szabad. Szép kiállítás van a Chathami hajósok kínai útjaival kapcsolatban. Amikor a függetlenségi háború miatt Angliával kissé összevesztek, akkor új kereskedelmi partnereket kellett kereseni, úgyhogy elkezdtek Kínába járni, amit itt egy szép kis tradícióvá vált.

Visszaérek, és elindulunk Andrew-val és Bennel bálnalesre Provincetownba, a Cape Cod (fél)sziget csúcsához, ahonnan hajóval kb 3 órás úto alatt lehet a bálnákat megszemlélni. Sajnos nem sikerül, minden hajó dugig van, csak késő délután lehetne esetleg menni, amiről lemundunk. Helyette megnézzük a kalózmúzeumot, amely váratlanul érdekes, egy Whydah nevű, a Cape Cod partjainál hajótört, igazolt kalózhajó roncsaiból rekonstruált történettel, relikviákkal. A legmeglepőbb színt a szabadkőművesek és a kalózok közötti kapcsolat megemlítése vitte a dologba, és rögtön elkezdtem pozitívabb színben szemlélni a dolgot, hasonlítva Robin Hood-hoz, Rózsa Sándorhoz. Bár néhai szabadkőműves nagyapámról nem jutna eszembe a kalózkodás. De a társadalmi újraelosztás egy formájaként is nézhető talán. A múzeum - website ügyben titkolódzik - amúgy elég idilli képet fest a kalózhajó demokratikus döntéshozataláról és a szerzett kincsek elosztásáról, a kalózalkotmányról, stb. Szóval nem egészen problémamentes kiállítás, de jól eltöltünk két órát bámészkodással, videonézéssel.

Ben folyton éhes, a nagy izomtömeg gyakrabban kér enni. Én maradok a rákleveseimnél, de nála ez csak az üdítőital. Szépen fogyaszt. De nem szed hormonokat, meg testépítőket. A tanulás az első, mondja.

Hazafelé egy kis matematikai megbeszélés Bézier függvényekről, amitől hamar elalszom, de nem tekintik sértésnek.

Otthon egy kis beszélgetés, borozás, skype haza, egy kis munka, majd indulás a Town meetingre. Nyáron csinálnak egyet aa kétlakiak (és adózók, de nem szavazók) részére. A fő témák, a strandokról elmosódó homok pótlása, a hosszú távú csatornázás, útépítés, tűzoltóság újjáépítése, szervezése, a 300 éves városalapítás megünneplése éss még egy pár kisebb dolog. Érdekes, hogy új városigazgatót választottak a "selectmen" kb. az önkormányzati képviselőtestület. Polgármester nincs ebben a rendszerben, hanem a selecmen testület megpályáztatja a városigazgató (town manager) funkciót, és akkor az lesz a vezető. Most cserélték le a régit, és az új csak augusztus közepén jön. A kiválasztáshoz, és a az ösze problémához külső tanácsadókat alkalmaznak, és az ismertetés, beszámolás, vitatkozás, tervek megvitatása lezajlik 2 óra alatt egy moderátor segítségével. A résztvevők mindegyikén érezhető a nyilvános beszéd tapasztalat. Néha mondanak hülyeségeket is, még magyar szemmel is, de igazából minden nagyon rendben lévőnek látszik. Mindenki örül, az adók nem nőttek, a telekár emelkedik. Hurrá.

Otthon új rokon, Skip, a harmadik unokatestvér Andrew anyai ágáról. Széles mosolyú építési vállalkozó, nagy kagylóvadász, mindenki a most kibányászott kagylókat eszi, és jól vagyunk. Megerősíti, hogy a cédrusfa nem igényel semmiféle kémiai impregnálást, úgy ahogy van, nem rohad el a házakon. Ennyiben ki is merül a beszélgetésünk, mert esni készül, ezért elhúznak a másik házba gyorsan.

John végre installálni kezdi az Office 2010-et a gépemre, sokat bajlódik a Vistával, meséli, hogy mindenkit, aki a Vistát csinálta, kirúgták, mert nagyon vacak lett, és javasolja, hogy tetessem fel a windws 7-et. Nem merem hagyni neki, mert félek a kompatibilitási problémáktól, amelyek elkerülését ő sem garantálja. 1 megával kibővti a memóriát, leszólja a wifi kártyámat (inkább N kellene, mint G), de azért meg van elégedve a géppel, mégis csaak éjfélre sikerül az installálás. Kicsit örülök még neki, nem gondolok arra, hogy milyen problémák fognak még jelentkezni (jöttek is), majd alszom.

2011. augusztus 1.

Már megint meg vagyok fázva. A légkondik kikészítenek. Túl hidegre vannak állítva.

5-kor ébredek. egyedül megyek Bostonba. Andrew kölcsönadta a kocsiját, amivel elmegyek Barnstable-ba, ahonnan elérem a 6.10-es buszt, 8-ra Boston. Nyakamba veszem a várost. Meg kell keresni a Freedom Trail-t, de nem nagyon találok térképet hozzá. Végül 11 dollárért beiratkozok egy gyalogos túrára, senior kedvezménnyel. Végre. a túra érdekes, nem nagyon ismertem a történeteket, embereket. Kiderül, hogy a szabadság bölcsője van itt, csupa remek hőssel, szép épületekkel, templomokkal, temetőkkel. Nagyon jópofa, érdemes volt beleállni a dologba, bár kissé meleg van a hosszú sétához. Egy venezuelai születésű félig magyar orvosnő mellém sodródik, kezembe nyomja az útikönyvét, mert ő már délben elutazik és nehéz a csomagja. Egész jó a könyv is. Szóval örülök, hogy eljöttem. Az amik isszák a vezetők szavait, elég szentimentális a dolog. Érdekes, hogy ez alaptörténeteket is érdeklődéssel hallgatják (Bostoni teadélután), nemcsak én, akinek fogalma sem volt róluk.

Ebéd környékén átgyalogolok Cambridge-be, ahol Bob és Alan Hanscom, újdonsült rokonok adtak ebédrandevút egy gyorsétteremben. Pétertől megkaptam már az adataikat, de valahogy nem sikerült kitalálni, hogy most DNS ügyben is rokonok-e. Kiderül,, hogy igen, sőt mindkét oldalról, Lázár és Zerkowitz oldalról is (Juditkánál és Istvánnál is jártak áprilisban Pesten). Bob ügyvéd, a Harvard egyetem kórházaiban az orvosok felelősségbiztosításaival foglalkozik, azaz a cége (Harvard Risk Management) védi őket, amikor perlik őket a betegek, vagy mások. Alan orvos, csontvelő-átültetésekhez operál, preparál, előkészít. (érdekes módon a Facebook profiljából valami egész mást olvastam ki, biztos valami tévedés lesz.). Nagyon kedvesek, 3 nagyszülőjük is Magyarországon született, emiatt fontosnak tartják a kapcsolatokat. Bejárták nemrégiben az össze rokonszempontból valamirevaló helyet Ausztriában, Szlovákiában Magyarországon. Bob a családfaszakértő, Alan kb. úgy érti a dolgot, mint ahogy én Péterét. Megállapodunk, hogy az ilyen távoli rokonság leginkább barátságnak jó, és majd ápoljuk. Fénykép, majd elválunk.

Ebéd után Átmegyek a Harvard campusra, 3 megálló metróval. Campus ismertető túrák tömege, most van szezon, várják a jelentkezőket. Van kínai csoport, kínai vezetéssel. Minden csoportot egy egyetemista vezet, a szöveg betanult is, de saját is. Szóval jó hallgatni. 32 ezer gyerek jelentkezett tavaly, 6% felelt meg, azaz annyit választottak ki, ebből kb 20% végül máshová megy. A felvételi követelmények itt is a sztenderd tesztek, valamint egyéni információk. A felvételi rendszer vak a jövedelmi helyzetre. Akit felvettek, annak adnak pénzt, ha nincs neki. A diákok 50%-a kap támogatást részben vagy egészben.

Az egyetem szép, jó, persze, jó lenne itt tanulni. A főkönyvtár, csakúgy mint Princetonban, kicsinek látszik, de, mint ott is a föld alá terjeszkedik 4 emelet, egy az épület alapterületénél sokszorosan nagyobb területen. Azért is, mert az adományozók , akik a pénzt adták annak idején a könyvtárra, feltételük volt, hogy az épületet nem lehet megbontani, nehogy valami nagyobb adomány miatt lebontsák, és építsenek valami mást helyett. Jó.

A látnivalók elfogynak, elfáradok. Még egy kicsit körülnézek a városban, de utána vissza a buszhoz. Várakozás közben elaludtam, éppenhogy csak elértem a buszt. Otthon szokásos dumcsi, borozás, internetezés. Alvás.

2011. július 31.

Reggel egy kis lektorálás. Blogírás. Palacsintasütés járékból. Vitorlázni mennek John és családja, Andrew katamarán vitorlásával, mi is elkísérjük őket, hogy minden rendben legyen az induláshoz. Váratlanul rémesen hideg a víz, a szél sé a dagály a mélyből kavarja fel a vizet. Fáj, ahogy benne vagyok, nem is tudok, nincs igazán ingerenciám belemerülni. Andrew és John muszájból belemegy, beúsznak a vitorláshoz, felszerelik, majd kijönnek vele a partra.

Johnék elindulnak, inkább csak sodródnak, gyenge a szél, és nem nagyon látom, hoyg irányítja a hajót. De mindegy. ezt is láttam. Andrew-val visszamentünk a házhoz, és kicsit rendbeszedve magunkat elindultunk Harvardba, amely egy kisváros Bostontól nyugatra, és enm az egyetemről, hanem arról nevezetes, hogy Fodor Zsolt évfolyamtársamat fogom látni, aki a lányánál tölti a hétvégét, és így látszott a legjobbnak a szervezés. Andrew kitsz a háznál, majd továbbmegy Bostonba, ahova érdkezik a fia, Ben. Egy kis vacsora után visszajönnek értem, és úgy megyünk haza.

Zsolt és Ági. Kedvesek, Zsolt egy kicsit savanyú, ahogy szokott, de azért igyekszik humorosnak lenni. Negyven év alatt egyszer sem ittunk meg egy üveg sört, és most se, csak én, mert neki meg vezetnie kell, Ági nem válllalja valami miatt. A 3 unokával, egyik lányukkal és vejükkel együtt elmegyünk egy közeli farmra. Zsolt eredetileg megőpályázott egy állást sok évvel ezelőtt, aztán különböző tulajdonosváltások után a cég valahogy megszűnt, és Zsolt kikölcsönzott mérnök a Dow egyik helyi laborjában. Nyomtatott áramkörökhöz talál ki mindenféle anyagot. Ági Magyarországon programozó volt, itt ált isk tanárnő. Emlékezett rám a Kárpátia menzáról, még valami sztorit is említ egy kiborult levesestányérról. Zsolt katonatörténetekhez kanyarodik folyton vissza, még egy blogjuk is van tuteg.blogspot.com. Majd megnézem. 3 gyerekük mind itt él, legkisebb 17 éves, fiú. El vannak adósodva, mindenféle házakat vettek, újítottak fel, szóval nem unatkoznak. Egy idő múlva Andrew jelentkezik telefonon. Értem jönnek.

Ben kétajtós szekrény, 21 éves második évek végezte az Unversity of South California computer engineering szakán. Most valami nyári munkáról jön, izgatottan beszélik Andrew-val az érdekességeket. Súlyemelést kezdett el, majd átnyergelt kalapácsvetésre. jelenleg 50 métert tud dobni, de csak annyit edz (heti 5ször), hogy legyen ereje a tanulásra, munkára. Nagy hatást tett rá az olimpiai Bajnok Kiss Balázs, aki ugyancsak ezen az egyetemen volt. Az egyetemet azok közül választotta ki, ahova felvették, vagyis ahol megfelelt, meg amit - körbejárva őket - megfelelőnek érzett. Ez azt jelenti, hogy szabványos teszteket írnak a gyerekek, és aszerint rangsorolják őket, persze más paramétereket is figyel az egyetem, és egyszercsak azt mondja, hogy ok, jöhetsz. Ő valamilyen matek teszten a felső 2%-ba került be, ami 50%-os tandíjmentességet jelent neki, ezen az egyetemen. Liberal art tárgyakat is felvett (régészet, irodalom), de unta, és abbahagyta. A jövő évben Molly is erre az egyetemre jön át, miután lemondott arról, hogy orvos legyen, és egy Ba-val a kezében (vö: thezeneration.org) most irásból (forgatókönyv stb) akar egy mastert, és az egyetem közel van Hollywoodhoz, ezért ő is oda megy.

Bennel jól beszélgetünk, tisztelettudóan viseli a hülyeségeimet. Andrew kicsit dörmög a bajsza alatt. Mindketten alszunk egy sort, majd megérkezünk haza.

Megint nem értem, amikor egymással beszélnek. Ha hozzám, akkor igen, ha egymással, akkor általában semmit. Rémes.

Megérkezés után mindeketten a notebookjuk mögé ülnek a nappaliban. Vacsorát ajánlok, nem kérneek semmit. Én is visszavonulok, van dolgom. Később valamilyen vendég jön még, hallom, de nem megyek már ki.

Szilánkok:

Mindenütt eszméletlen mennyiségű evőhely, étterem, büfé van. ÉS általában van hozzá sok sok ember. Nem is a kábítószerfüggés lehet itt a probléma, hanem az élelmiszerfüggés. Eszméletlen kövér emberek vannak, hihetetlenül kövérek. Valószínűleg tényleg valami addikció miatt nem bírnak leállni. Különösen sok ilyet láttam New Yorkban.

John cikket nyom a kezembe: Bing vs. Google: új kifejezés: decision engin vs search engine. Eddig a főneveket kerestük, most az igéket (is). A Google is tud természetes mondatokra keresni, de a Binget John már ebben jobbnak tartja. Sajnos a Bing még mindig veszteséges, tavaly majdnem 3 milliérd dollát vesztett, az USA piac 30%-ával. A részvényesek haragszanak, és megpróbálták elmozdítani Steve Balmert. Hogy is van ez? A hosszútávú beruházás nem teszik a részvényeseknek, akkor rúgjuk ki. Lehet, hogy ez az igazi kapitalizmus.

John sokszor mondja az amerikaiakra hogy nacionalisták, de persze ez itt inkább hazafiasságot jelent, pozitív. Ebből következően, amikor mi, vagy mások otthon magyarázzuk a közép-európai nacionalizmust, akkor megbocsátóan néznek rám/ránk. Nehéz. De azért tisztázzuk, hogy mi másképp értjük.