36. nap - Shanghai

Akkor utolsó nap.
7-kor ébredtem, tollászkodás, reggeli, 8ra készen vagyok az indulásra. Gyalog indulok a térkép alapján a Nanking road felé.
Robogók, biciklik özöne. Vigyázni kell, mert a robogók, motorok gyakorlatilag hangtalanok. Van egy pár szép uj épület, és ez az egész napra jellemző. Végülis ezért jöttem, hogy a modern várost lássam. Rémesen sok a drót van viszont az utcák felett, alig lehet fényképezni tőlük.. Nem használnak még elég földkábelt.
Az úttestet sokszor keritésekkel megosztják, hol a motoros/bicikliseknek, hol valami ismeretlen okból, pl. a Nanking roadon középen csak néhány katona diszlépésben. Nincsn kitől megkérdezni.
A Nanking road üzletei sokan vannak, sok a neon, de még reggel nem látszik különlegesnek.
Van itt is utcaszobor, művészet. Ami uj, az minőségi. A régi meg poros, szakadt, de láthatóan visszaszorul.
Rendőrök elektromos kisautóban, de gyalog is mindenütt. Igazoltatnak, turkálnak, bemásznak az ellenőrzött kocsikba, biciklist büntetnek mert a tilosban ment, nagycsomagos triciklist leparancsolnak az uttestről.
Metróállomás. Anthony tanácsára beszállok, mert a távolságok állitólang nagyobbak a térképen láthatóknál. Szóval a People’s square a következő. Leszólit egy fiatal férfi, azt modnja angol tanár, és szivesen beszélgetne. Önvédelmi reflexből elzavarom, hiába hivatkozik Lisztre és Bartókra, magyar csalétekként. Amint felszállok a metróra, azt gondolom, hülyesgé volt elzavarni, milyen jó lett volna kibérelni egy nap idegenvezetésre. Még mérges is vagyok magamra a vélt lehetőség elszalasztása miatt.
A Nép tere beláthatatlanul nagy, mivel középen is van liget, épület stb. Csak körbejárva látható a nagysága, a modern, igényes, uj épületek. Shanghai Múzeum (végeláthatatlan turista sor, nem állok be), Shanghai Művészeti múzeum (ide azért nem megyek, mert itt meg nem áll senki. (valószinűleg az országos földrengés gyász miatt ez is zárva van). ), szinház, és egy városi tanács épülete. Végülis 20 millió lakosra lehet ekkora az épület. Nem különösen szép, de érdekes. A felhőkarclók, magasépületek bátrak, de egymáshoz képest nincsenek öszhangban. Nem úgy mint a Bund (a kommunista idők előtti időben keletkezett folyóparti hires sétány épületei (53 db), amelyek különbözőségük mellett egy koncepciót is láttatnak.

A tér szélén kijelző tábla, amely az idő, és hőmérséklet mellett a pillanatnyi zajszintet is jelzi. 70 dB felett a kijelzés piros, alatta zöld. Csak néha ugrik 70 felé, egy egy autóbusz indulásakor. Ilyen táblát másutt is láttam. Érthetővé válik igy a csendes motorkerékpárok léte is.

Bicikliparkolókban számos bicikli nyerge polietilénzacskóval van burkolva. Hát ez mi? Elfelejtettem tovább vizsgálódni.

Még egy dolog. Az épületekhez a parkban még egy modern, kétszintes wc kastély is járul, emeleten a női, alul felül recepcióval, légkondival, és 5 órával a falon szoksászerint mutatva messzi városokban az időt. A wc használat ingyenes, az egész groteszk, jópofa.

A metróba vissza akarok térni, de elkap két 20 év körüli lány. A szöveg ismerős. Angolul tanulnak az egyetemen, és szivesen gyakorolnának angolt. Aha, mégis van szerencse, na ezeket már nem eresztem el. Azt mondják, igyunk egy teát. Gyanus a dolog, de megyek. Egy közeli házban vsan teaceremónia, nézzük meg. Mennyibe is kerül? Már ott is vagyunk. Kedves lány magyaarázza a teákat, végre kiderül, hogy mennyi. 5 dollár/tea/személy+ 4 dollár a szerviz. A szomszéd szoba használata meg ingyenes. Rosszat sejtek. 1 teában maximálom a kóstolást. Nagy hókusz pókuszok, kedves mosoly, tea öntözés egy tálcára, meg valami imaféle. Átláthatatlan. Van még egy békaszobor, amelyet ugyancsak többször leöntenek forró teával. Végülis lehet inni. Egy kicsit körözni kell a csészével, majd érezni kellene, hoyg milyen jó. A tea egy ginzeng fajta. A csajok vihogva próbálják a ginzeng hatásaira a beszélgetést, és gyakran megérintenek. Na ebből elég., elköszönök, fizetek 30 dollárt, a lányok jönnek velem a továbbiak reményében. Végülis lerázom őket a metrómegállónál, akkorra megértik, hogy ennyi volt. És én is megértem, hogy nincs idegenvezetés sem ingyen. Meg ingyen ebéd sem, mint tudjuk. (a reggeli angoltanár visszamenőleg is gyanus lett, mivel esetleg a szivárványszinű jegyzetfüzetem keltette fel az érdeklődését.). A nap folyamán még volt egy angolgyakorlási jelentkező, meg néhány csaj akik megrohantak és lefényképezkedtek velem. Hogy van ez elképzelve? Végülis mindent megúsztam. A legérdekesebb egy tenyérnyi kis üzletben volt, ahol két ennivaló leányzó akart találni nekem egy megfelelő füllhalgatót Iván mp4 lejátszójához, de csak valami rémes teknősbéka alakút találtak. Amig törtem a fejemet, hogy vajon hogy fog ez kinézni Ivánon, dicsérni kezdték az alakomat, az egyik finoman lesimitotta a homlokomról az izzadtságot és a karjára kente, és ártatlanul mosolygott. You are cute!. Ugy látszik, még nem vagyok a védett korban. A fülhallgatót nem vettem meg.

A következő megálló a Tudományos és Technológiai Múzeum, és környéke. Grandiózus tér, ragyodó épületekkel. Maga a tudományos múzeum főleg az épület miatt érdekes. A legnagyobb rész amugyis zárva van az országos gyász miatt. Lehet azért látni egy üzemanyagcellás, állandó mágneses motorral felszerelt, hidrogénnel működö autót.
Minden kinaiul van kiirva, elvétve van valami angolul. Kiváló étterem van. 100 féle kaja, 15 kböző csapat késziti. Elszámolás elektronikusan, midenki mosolyog, a 15 csapat egymással versenyez, alig van elég fenekem számukra. Visszafogottan eszem, az ételek nagyrásze felismerhetetlen, meg tul nagy adag. Nagyon jó szórakozom. Ez is egy technológiai kiállitás.
Végre felveszem viedóra a tésztakészitést, bár az itteni nem olyan hibátlanul dolgozik.

Vissza a szabadba. Nagy terek, párás meleg, szép épületek, szinte kihalt minten sétálórész, a forgalom az utaon csnedes, higan folyós. Fogok egy taxit, irány a városnéző buszok pályaudvara. Nehéz elmagyarázni a sofőrnek, még a térkép ellenére is. 30 perc utazás, a taxis egy másik buszpályaduvarra tesz le a Stadion mellett, ott kapok egy jobb tárkápet és irányt a turistabusz pályaudvara felé. 5 perc séta után megvan a nyitott fedelű kétszintes városnéző busz. A sofőr pont azt tudja angulul, amit kell, fél dollár, 2 óra, bemegy a belvárosi, meg vissza. Ez jó nekem, kiválóan lehet látni az uj épületeket, meg az utcát, kis üzleteket, embereket. Feltűnik felülről, hogy MINDEN busz légkondicionált, és van egy csomó hibrid motorral. A megállók egy részében van töltőhely a hibrid motoroknak, bár nem láttaml hogy mennyi ideig kell beállniuk.

Az út során most is átmegyünk a Nanpu hidon, amelynek a méretei lenyügözőek, és a 720 fokos 2x3 pályás spirál rávezető út mérnökileg nagyon megnyerő.

Épületek, épületek. Modern részek, és néhány még létező régi sikátor.

Kifogyott az akku. Fényképezés leáll.
Visszafelé menet leszáűllok a buszról, és gyalog indulok tovább. Az Old Shanghai néven szereplő turistagicss felé. Megyek. Azért ez is 400 éves állitólag, de persze a turisták igényeit ki kell elégiteni a „gulyás” tipusu romatuikával. Pagodák, bolhapiac, MasDonalds és az összes globális márka jelen. Zsufolásig tele turistákkal. Nem rossz azért, sőt.. Veszek elemet a gépembe, mert muszáj fényképezni. A bolhapiacon, meg az egyébb többezer üzletben mindent lehetne kapni, sajnos Zsuzsa nincs itt, hogy bűnbe vigyen, igy érintetlen maradok, az agressziv felhajtók, ügynökök ellenére is. (olex óra, antik dolgok stb. minden eladó).

Fogtytán az akku a szgépben. Ime a váz tovább:
Gyalog a Bundig, sétány, gadgetek (görkorcsolya feltét, sárkány, hangvezérelt ugráló bábu, búgócsiga, takonyszörny), sörözés, szép kilátás. Koldusnak nlzem a pasit, aki csak a sörösdobozra vár, hogy összegyűjtse. Beesteledik, üldögélek a Bund sétányon, a Pudong részre már nem megyek át, csak messziről csodáljuk az épületeket.
Végül hazasétálok. Valahogy nem vagyok fáradt, még visz a lábam, pedig hosszú, de érdekes a séta. A szálloda közelében egy kis főtt husos táska vacsora, majud haza. Internet, skyőpe, szokásos program. 6-kor kelek. Az ébresztőt beállitottam, de a telefon i8dejét nem állitotta át a renódszer, ezért ausztrál idő szerint kelt. Kicsit nehéz megállapitani, hogy hány óra is van. De végül sikerül, bár már nem zavartalan az alvás.