14. nap - Montreal

Montreal
Reggel uszoda, 6. emelet. Konditerem, két teniszpálya az oldaltetőn. A konditeremben nekem háttal egy csaj tv-t nézve széles mozdulatokkal rohangál a futógépen. Nem tudom kinyitni a férfi öltöző ajtaját, odajön segiteni akar, egy kb 70 éves hölgy, mégcsak nem is lihegett.

4 fok volt reggel, borús idő, jól jött a kalap.
Gyurival Évivel Katival reggelizni mentünk egy étterembe a szomszéd tömbbe, harcolni egy kicsit a Quebecquois-nak hivott specialitással, amit birnak elém rakni egy adagra. 40%-át sikerül otthagynom. Persze az édes babfőzelék, és a rántotta alá tálalt két palacsinta (juharszirup mellékelve) külön sikert arat nálam.

Hosszú kvaterkázás után visszakisértük őket a lakásba, majd Kati kocsival városnézni visz. Mivel holnapra befizettünk egy városnéző buszra, ma olyan dolgokat nézünk amelyek személyesebbek neki.
Hamarosan elérkezünk a Mr. Steerbe is, a család éttermébe, amelynek mostani vezetője János (Kati testvére). Nem ismerném meg, ha nem láttam volna róla fényképet előző nap. Gyerekkorunkban pedig sokat voltunk együtt 56-ig. A specialitás a hamburger, ami nagyjából gömbölyű, omlós, kóser húsból van, és lehet kicsit, közepesen és nagyon megsütve kérni.
Ez a fő büszkeség, mivel az elmult 40 évben mindig ők nyerték meg a Montreáli hamburgersütő bajnokságot, amelyet 5-10 évenként rendeznek. Tényleg jó. Gyuri szerint érezni lehet a különbséget a kóser és nem kóser hús különbségét, de János sem érzi, meg én se. Másik specilitásuk a Suzy Q róseibni, amely a szokásos hasábburgonya 5-7 cmes hossza helyett tud akár 1 méteres is lenni, ha elég nagy a krumpli. A hasábot nem egyenesen, hanem spirálisan vágják, igy aztán hosszú lesz.
Először tartózkodó János, magáz, legalábbis ugy tűnik, angolul beszél hozzám, kimérten udvarias. Majd föladja, és teljes lendülettel belém veti magát. Majdnem 3 órát voltunk nála, dumáltunk mindenféléről, személyes dolgokról.

Ebéd után ismét városnézés, régi lakások helyei, francia negyed, angol negyed, McGill egyetem, campus, hova jártunk mikrobiológiára, könyvtár, katalógus, szabadpolci böngészde, stb, hol szórakoztunk. Sok háznak külső vaslépcsője – nem, nem tűzoltólépcső, hanem főlépcső - van, és igy elkerülhető volt, hogy lépcsőházat épitsenek a földszint és az első emelet között. Néha a 2. emeleten is ez a helyzet. A lépcsők tudnak diszesek, szépen festve lenni, és igy a házak bájosan otrombák.

Kati továbbra is biológiai-kémiai-pszichológiai tanulmányai után spirituális, jóga és hasonló tevékenységet folytat. Nagyon kislányos alkatú maradt, nyugodt és szemlélődő. Jól beszél magyarul, finoman fejezi ki magát.

Nagy türelemmel és empátiával foglalkozott egy kicsit velem, és talán a Popper Péter India-könyve után elég érdekes is lehetne.

Este korai vacsora születésnapok (Éva és Mandy, János frissen férjhezment lánya) és az én tiszteletemre. Megismerem Mandyt, férjét André-t, és Ginettet, az anyját. Az étterem zajos, szegény Gyuri és Évi a hallókészülékkel inkább a háttérzajt, mint a beszélgetést hallja, ami rontja egy kicsit az amugy ragyogó helyet, beszélgetést, kaját. Semmi small talk Jánossal, nagyon jól elvagyunk. Sikerül köret nélküli lazacot választani, míg a többiek alág látszanak ki a kajahegyek mögül. Mégis mindenki sovány.

Hogy csendesebb legyen átvonulunk egy kávézóba, ahol ugyan csendesebb, de Gyurinak ez sem jó, ugyhogy elmennek haza. Mi még beszélgetünk egy kicsit. Mandy mesél a munkájáról (pszichológus és nyelvész, és beszédsérülteket tanit beszélni), André szoftveres. Ginette jópofa nő, ő is nyugdijas, valami északi indián nevű de francia városból (Chicoutimi) származik, könyvtárosként dolgozott. Mindenki kérdez valamit arról, hogy magyarországon van-e folyó víz. De azért megnyugodnak. Gyuriék azt mondták, hogy ők, bár jöttek haza látogatóba, de mindig féltek egy kicsit Magyarországon.

Otthon sajnos ma a lopott wifi jel nagyon gyenge, a sávszélesség rossz, nem sikerül semmit csinálni, csak azt látom, hogy Péter irt valamit, de kinyitni már nem sikerült. Remélem, azért várnak Chicagoban.