Rémes, átcsaptak a fejem felett az események, vagy ellustultam. Most próbálom összefoglalni a tegnap, tegnapelőtt dolgait.
Valami miatt fáradtság tört rám/ránk. A gyaloglás nem volt se gyors, se nagyon érdekes. Inkább a célnál szerettünk volna lenni, Vagy egy díványon/fotelban.
De azért Anthonyval elvonatoztunk (kissé nagyra nőtt metró) a Circular Key/Rock negyedbe és felmásztunk a Harbour Bridge-re. Ne nem az ívére, csak az egyik pilonjára és az odarejtett múzeumba. Megérte megspórolni a nagy felmászótúra idejét (4-5 óra, és 250 Au$), így hamar végeztünk látvánnyal, a műszaki teljesítménnyel, a történelmi háttérrel, majd sétáltunk egy jót.
Útközben szembejött egy villamospálya, amelynél a két árampólus között csak akkor van feszültség, ha a villamos van felette, úgyhogy lehet rálépni. Légvezeték pedig nincs. Ettünk egy kis gyorsétterembe, majd hazavonatozunk és aludtunk egyxet.
Ezután megembereltük magunkat és visszagyalogoltunk az operaházhoz, útba ejtve a királiy botanikuskertet, ahol egy muris nyári karácsonyi vásárba keveredtünk.
Az úton néhány érdekes emlétábla. Különösen érdekes egy nem megépített épületkomplexumról szóló emléktábla. Annak emlékére, hogy (szerencsére) a háborús munkaerő- és pénzhiány miatt mit nem építettek meg minek a lerombolásával. Anthony szerint a tök rendben van, ennek a meg nem építésnek örül a nép, mert volt erő nem lerombolni valamit, ami megvolt.
További emléktáblák, ld fényképek.
Az operaház hozta a szokott formáját, naplemente, gintonic, mászkálás, minden jó.
Otthon a két nappal ezelőtti finom barramundi curry várt. Anthony a kórházba ment anyósa ügyében, a kutyát ránk bízva.
Másnap, azaz tegnap, 13-án elzavartuk magunkat a New South Wales Art Gallerybe. Időhiány miatt most nem írok többet a finomságokról, csak megemlítem, hogy ismét nagy hatással volt ránk a 19-20. századi ausztrál művészek művészete (bár lényegében mindegyikről kiderült, hogy egy kis időt Párizsban is élt).
Alig bírtunk menni, de azért hazajutottnk, kutyával hosszabb séta, Anthony még sehol. Akkor fellángolt a vágy világhírű a Bondi Beach iránt, amit kitartó buszozással közelítettünk meg. Ugyan nem fürödtünk a hidegnek tartott vízben, de legalább vásároltunk göm alakú kecskeszappant szerencséseknek ajándékba. A beach ragyogó, élveztük világhírét. Nem volt érdektelen a hangulat, tisztaság, rendezettség, tájkép. Az argentin focicsapat szurkolói (úgy tűnt, itt élők), nagy dobzavarral készültek az órák múlva esedékes elődöntőre, amely végül nekik lett sikeres.
Este Anthony vacsorával várt. Mivel ő 1500 katonára főzött, amikor a hadseregben kiképezték, nem képes keveset csinálni. Nem haragudtunk persze, csak sokáig pakoltuk a maradékokat.
Továbbképzést kaptunk vállalati tanácsadásból (kaizen-hez hasonló elvekkel), amit nagy kedvvel űz Anthony, áttekintettük a fúziós erőművek és a kvantumszámítógépek helyzetét, amiről Zsuzsának az jutott eszébe, hogy a mi vállalatunk számláival kezd törődni fent a számítógépen.
Elmosogattunk, majd alvás.
No comments:
Post a Comment