Reggeli őrület a kajatengerben. Kedves szomszéd asztali hidzsabos hölgy barátságosan ránk nevet. Azt hiszi, hogy a kézzel evése meglep minket. Korántsem. Tisztázzuk is. A következő menetemben megkérem, mutassa meg, mit javasol nekem kézzel enni. Elkísér, kiválasztjuk. Jobb kézzel megeszem. Tök jó. Kicsit beszélgetünk. Szingapúri, a mamájával van, kedvesen beszélget. Aztán egyszercsak eltűnnek.
A kézzel evést most már Zsuzsa nem annyira ellenzi.
Grab. Iszlám művészetek múzeuma. Ragyogó építészettörténi kiállítás a mecsetekről Mohammed házától a világon elterjedt formákig. Sokat időztünk a modellek és magyarázatok között. Másik kiállítás a koránról, pontosabban az írásbeliségéről. Az is elrabolt sok időt, de megérte a botorkálást.
A kiállítás után sétálni próbáltunk, de Zsuzsa szemüvege, napellenzője és hordozható klimaberendezés híján visszafordultunk, és a múzeumból hívtunk a Grab-taxit, amivel hazamentünk. Ebéd egy kedves helyen a food courtban, majd indulás a délutáni-esti vidéki kirándulásra.
Most jobban beszélő kínai muszlim vezető visz kisbusszal hatunkat. 4 mauriciuszi és mi. Fura népek, de nem volt különösebben probléma, csak féltek a majmoktól, nem ettek ebédet, nem akartak sast etetni és beszélgetésre sem tudtam őket provokálni. A sasetetés elmaradása miatt kiesett időt egy koszosnak tűnő kínai faluban való ténfergéssel töltöttük el.
A kirándulás Selangor állam felé, és abban, Első megálló egy kb. 170 km-re lévő informális hely, sok sétálgató és potyaélelemre váró majommal. eladásra kész pasi majomeledelt ad 10 ringgitért. A majomok a hátamra másznak és nyújtják mancsukat. Jópofa. Bármennyire is turista attrakció, jól szórakozunk, és ezt persze Pesten nem látjuk. Zsuzsa hadilábon áll a videózással, de fényképeket bőven készít. Egy hős vagyok.
Következő állomás lenne a sasetetés, a túravezető és mi is megbénultunk, amikor a társaink leszavazták a részvételt. Nem baj. Youtube.
Vacsora egy kínai seafood étteremben. Ragyogó kaja. Semmi kifogásolható nem volt. kiváló ízek, minőség. Túravezető nem esz. Miért? Benne van a szerződésében, hogy nem ehet velünk. Ő természetesnek tartja. Nem sikerült megértenünk. Ital: az árban tea van benne. Jégkockával telt poharak érkeznek, ketten jég nélkül kérjük inkább. Megrőköny, őszinte értetlenség. Végül hoznak két meleg teát. Ezt kapd ki. Semmi baj. Ez is élmény. Jópofa.
Séta a halászfaluban. Kis üzletek, nagy üzletek, sok étterem, kevés vagy nulla vendég. Kóbor, vadkutyák, Meleg van, unalom. Eltelik az idő.
Most akkor a firefly-nézés, azaz a náluk honos szentjánosbogarak megtekintése. Egy csendes folyóágban kis mólóról indulunk egy kisebb bárkával. A majdnem teljes sötétségben egyes fáknál sok, egyeseknél száz vagy akár többszáz világító bogár villog, mint egy karácsonyi lámpafüzér. Viccből van egy ilyen fa is, hogy lássuk a különbséget. Csak a szinkronizálásban van különbség. Bámulatos a lassan sikló bárka mellett a partmenti villogás. Egíes bátrabb példányok átrepülnek a bárkára, még a karomra is leszálltak. Varázsos élmény volt.
Mind a két túravezető sejtetni engedte/engedi, hogy a társadalmi béke nem teljes. A maláj nemzetiség számos területen elsőbbséget élvez, az alkotmányba is bele van kódolva a rasszizmus és a diszkrimináció. Szép.
Más. Nagyon sok hidzsábos nő, lány van mindenütt, sokan nagyon divatos ruhákban. A food courtban teljes éttermekben mindenki hijabos volt A túravezetőnek említettem ezt, és nevetve tájékoztatott, hogy sokan csak azlrt viselik, mert 1. divatcikk, 2. távol tartja a férfiakat. Uff.
Képek, mint mindig: https://photos.google.com/share/AF1QipMhQ6-U27c-Q6fPjYxFOMuYty9SKVKKYSVE76h7OybUYOlFDHriKfHKbTJnvmVqSw
No comments:
Post a Comment