Megint elaludtam. Rájöttem, hogy a telefont az idő eltolódása miatti zavaraim miatt egy nappal visszaállítottam, és mivel a hétvégi ébresztést kizártam, hétfőn sem ébresztett fel.
Antoinette felzavart, kaptam reggelit, és bevitt a belvárosba a Kék Hegyekbe menő turistabuszhoz. Elég gyakori úti cél, sok busz megy minden reggel egynapos kirándulásra. Buszvezetőn gégemikrofon szépen mesél, főleg „jobbra egy ház…” stílusban, tekergetjük is a fejünket.
Első megálló Sydney olimpiai falu, illetve város. Nem érdektelenek az épületek, és az egész területfejlesztés. Alig tíz éves, még nem látszik rajta az idő, csak nagyon néptelen, de hát fagyos (?) téli reggel van, verőfény. Buszsofőr bumeráng- didgeridoo és még egy pár bennszülött izé bemutatóját tartja. Nekünk persze semmit sem sikerül jól eldobnunk, megfújnunk, megütnünk stb.
Tovább az úton egy kis turistáknak nyitott állatkert, hogy ne kelljen kenguru, koala, wombat stb. látványa nélkül hazamenni. Korrekt, lehet simogatni, jönnek, mennek és még persze egy csomó más állat, kenguru al- és főfajok, tasmán ördög, papagájok. Ki van pipálva.
Következő állomás Leura, egy szép kisváros, ismeretlen okból, valószínűleg szépség és pisilés miatt. Egyre hidegebb van, az rövid ingujjamtól többen rosszul lesznek. 1000 méter magasság körül van a vidék. Hegyek nem nagyon láthatók, inkább fennsíknak néz ki. Végül Blue Mountains kilátó. A hegyek nem felfele, hanem lefele nőttek, legalábbis mi egy fennsík felül közelítettük meg a látványt. Nem kanyon, hanem egy széles medence, sok sziklás hegyoldallal. A „kék” jelzőt azért adták neki, mert az eukaliptuszerdőkből kipárolgó olaj stb., a levegőt láthatóan kékes színűre festi(?), de legalábbis elhisszük. Fotogén, ügyes kilátó, megszemélyesített sziklaformációk, aborigin mitológiai történetek, WC, ajándékbolt.
Ebédre bevonulunk a terület központjába. Gondoltam, hogy már rég nem ettem fish&chipset, és magamévá tettem egyet. Bánatos volt.
Séta, kávé, woolworth, aldi stb. Persze sok jópofa egyéb kis üzlet is.
Délután leereszkedtünk a 250 m mélyen lévő egyik völgyszintre. A hegy nagyon sok szenet rejt, sokáig 1930-as évekig szénbányák voltak itt, és szén- és munkásszállításra használt meredek „vasutat” hagyott maga után a korszak, néhol 52 fokos meredekséggel. A turisták és a vállalkozás örül. Lent szép sétaút, bányászati múzeumi darabok, páfrányfák, banksiák, teafák, indák, Lyrebird mesék. Vissza a fennsíkra egy 80 személyes kötélpálya-szekezeten. Az itt lévő ajándékboltban végre abszolválom a gyerekeknek az ajándékot (koala macis egyenpóló a gyömrői nyaraláshoz). Még gyorsan veszek két vegemite-et is az unokák anyjának (még nem tudva, hogy a reptéren, mint zselés izét, szépen elveszik majd).
Végülis elégedettek vagyunk. Visszafelé az úton nincs sok látnivaló, ausztrál country music-ot DJ-z a vezető. Az út utolsó kb. 30 kilométerét hajón tesszük meg. Ugyan hűvös szél van, de amúgy szép a látvány a nyitott fedélzetről, ahogy sötétedik, és a Sydney skyline egyre kifejezettebb lesz. Maga a hajó is egy kicsit érdekes, mert katamarán teste van, és lényegében olyan sebességű, gyorsulású, fékezésű, mint egy autóbusz. Anthony magyarázza el, hogy a hajó 4 sarkán 360 fokban forgatható vízsugár-hajtóművek vannak, és ettől ilyen hátbavágó és gyors. A hajó az operaház mellett fut be a Circular Quayra, ahol Catherine-ék várnak, hogy elbúcsúzzanak, mert már többet nem találkozunk. Mielőtt hazavinnének Antoinette-hez, felszedjük Steve-t (Lowry, Lury?), Eliot (rémes, most vettem észre, hogy egy „l”-lel írják, legalábbis a Barmitzwah meghívóban) dél-afrikai keresztapját, akivel együtt vagyunk meghívva búcsúvacsorára Anthony által. Anthony meg is érkezik Antoinette-hez, és elvisz a Tropicana étterembe, amely egy kulturális intézmény, róla van elnevezve az általuk elindított rövidfilmfesztivál, a Tropfest. Amúgy olasz étterem, jó is volt, bár a gyerekadagos pesto annyira laza volt, hogy kénytelen voltam megfejelni egy kis sweet chili szósszal. Anthony és Steve szemrebbenés nélkül viselte el. Vajon mit gondolhattak?
Steve-vel a beszélgetés érdekes volt annyiban, hogy megerősítette: a különböző zsidó vallási irányzatok között inkább harc van és nem vetélkedés, vagy verseny, amit én nem érzékeltem olyan keménynek, legalábbis Magyarországról. Szóval nem – korszerű nyelven szólva a marketing szegmentáció segítségével - a nagyobb összlefedettségért dolgoznak, hanem (ők is) a lelkek feletti (kizárólagos) uralomért. Vajon eljuthat-e ez is valamikor valami tettlegességig (katolikus-protestáns-inkvizícó, szunnita-siíta, ortodox – római katolikus stb. mintára)? Érdekes az is, hogy azt találták ki, hogy részben újraírták/fordították az(imakönyvet) dél-afrikai – ausztráliai –újzélandi kooperációban és a déli féltekére, annak évszakaihoz lokalizált könyvet csináltak belőle. Az barmitzwah-on is már ezt használták/tuk. Most fordítják spanyolra, portugálra Dél-Amerika számára.
Vacsora után séta a Woollomooloo Wharfon. Ez egy néhány éves területfejlesztési project, hasonlít a londoni Canary Wharf ötletéhez, de ez itt sokkal inkább a belvárosban valósult meg, és amennyivel későbbi, annyival modernebb is. Kőbe vésett gazdagság, hangulatos éttermek.
Steve-t hazavisszük, majd Anthony engem visz haza, és kis meglepetésemre ott is marad még vagy két órát, mivel Antoinette meghívta egy teára vacsora után, de úgy látszik elfelejtette, és - a nővérét baby-sitternek hátrahagyva - elment a férjével táncolni (?!), legalábbis amikor előkerültek, ezt mondta. Úgyhogy én hívtam meg Anthonyt teázni, és beszélgetni. Mivel a családja már elment reggel síelni nem volt neki sietős, és jól is érezte magát, mintha egy kicsit ambicionálta is volna a búcsúestét, úgyhogy megint mesélt munkájának egyes érdekesebb műszaki (CAD/CAM), szervezési (mi van centralizálva, mi van decentralizálva, mitől versenyképesek, hogyan ösztönzik a menedzsereket) részleteiről, a hobbijairól (rádióvezérelt helikopterek, vitorlázó repülőgépek, gépkocsi modellek építése és vezetése – ehhez azt kell tudni, hogy ez abból nőtt ki, hogy Lesa-Belle nagyon izgult, amikor Anthony járt repülni, és hogy ne legyen izgalom, ezt cselekszi pót), a gyerekek magániskoláival kapcsolatos költségstruktúráról (a tandíj a kisebb része annak, amit az iskola még levesz a szülőkről), és még egy pár dologról (pl. egyenárammal működtethető házak, ahol a konnektorok felismerik a chippel ellátott dugaszról, hogy milyen feszültségigény van, illetve hogy betáplálás vagy fogyasztó-e amit rákapcsolunk, az egyenáram előnyeit stb.).
Végül Antoinette-ék előkerültek, még egy tea, egy kis google map, hogy Antoinette-ék tudják, hogyan kell Anthony 200 (!) hektáros farmjára majd elmenni jövő hétvégén. Azután rövid férfias búcsú, majd bőröndpakolás.
