Reggeli Antoinette-ékkel, omlett, stb.
A ház előtt a fán négy (azaz két pár) gyönyörű papagáj. Késve indulunk, késve érkezünk a zsinagógába. Láthatóan senkit nem zavar Antoinettéknél. Catherine egy kicsit szigorúan néz, azelső sorba kell ülnöm. Szokásos setup az öltözködés, viselkedés, hangulat. Csak most van egy négy tagú kórus az énekekhez, és az imakönyv vastagabb.
Láthatóan az egész család mindent tud mondani és énekelni, megértően hallgatják hallgatásomat. Az imaszövegek angol verziója is nehezen érthető a szókincs, meg a felolvasási sebesség miatt.
Elliot mindent tökéletesen csinál, olvas, énekel, saját esszét ad elő. Keritenek nekem egy imasálat, és kihívnak a tóraszekrényhez, ahol az egyik szárnyat nekem kell kinyitni és majd becsukni. A tóratekercsek egyikét kiemelik, Benjamin nyakába teszik, ő leül vele, majd leszedik a rajta lévő zskot, díszeket, és a tekercset az asztalra teszik. egymás után sok sok ember van kihíva a tórához a szöveget elmondani, amit tegnap előtt nekem is kellett. A beszéd előtt az imasál bojtját hozzá kell érinteni a nyitott tóratekercs szövegére helyezett tóramutatóhoz, majd meg kell vele érinteni a szájunkat, hogy a kontaktus létrejöjjön. A lányok az imakönyv sarkaival végzik el ezt. Jelentkezni lehet elhunytak halálának évfordulójáról (Yahrzeit), házasságkötés évfordulójáról, vagy más nevezetes eseményről megemlékezni, illetve Elliot rokonai vannak a felhíva.
Az unokatestvéreket is mind kihívják, és azok kapnak angol nyelvű más szöveget is. Roelof egyik testvére chilei árvákat fogadott örökbe, és egyikük, a szép indiánarcú kislányuk is kivette a részét.
Sokk fejezet, részlet van, sok szerepcsere, jelenlévők bevonása, beszéd, ének. Végül a tóratekercset összecsomagolják és visszateszik. Elliot egy önálló beszédet tart, amelyet a generációváltásról fogalmazott Mózes történetét felhasználva. A szöveg nagy sikert arat, hazudnék, ha minden értettem volna. Roelof megküldi a szöveget.
A ceremónia után a szomszéd teremben fogadás, ahol még gyorsan a rabbi, meg még egy pár ember további beszédeket mond, majd koccintunk és falatozunk.
Veronica és John rövid ideig van itt, megbeszéltük, hogy délután együtt töltünk egy kis időt. Elmentünk táskát venni, mert Zsuzsa is azt rendelt, meg neki is kell egy. A Westfield bevásárlóközpontban voltunk, hipermarket része nincs, csak szakboltok, a középosztálynak. (Itt főleg középosztály van, alig fér mellettük el más. Ezért is nem akarják az immigrációt szabadon engedni, őrzik ezt a színvonalat.) Végüla negyedik boltban kiböngészek egy táskaformájú darabot, Veronica szerint is jó, ő is ezt akarta volna, de a cippzárja nem elég erős neki. (Rémes árak is voltak100-300 eft is). Zsuzsát feltelefonálom, hogy a felelősséget megosszam :), majd megveszem.
Sajtkóstolás és kis ténfergés után elmentünk a temetőbe, Ágnes és Reuben sírjához. Szép vörösmárvány, hatalmas. Ausztrál márvány, Kínába küldték polírozásra. (Jé!). Veronica örül, hogy a Barmitzwah napján van látogatója Ágnesnek. A temető egy része angolszász, csupa gyep kis kő, mások nagy köveket akarnak. A zsidó síroknál virág alig. Kövek vannak a sírokon, de másutt nincs elég kő/kavics, ezért Veronica szerint belefér, hogy egy már ott lévő követ arrébb tegyünk. Ez történt.
Ezután vissza Antionette-ékhez. Rövid pihenés, blogolás, majd indulás a bulira. Point Piper Yacht Club étterem.
Egy órával hamarabb érkezünk, Catherine odarendelte a fényképészt, és mindenki többször, elölről, oldalról, minden összetételben a teraszon és kint, és mindenütt. Ez eltartott vagy 40 percig. Majd szép lassan kezdett a társaság megérkezni. Végül kb 150-en lettünk, az asztalokból és ülőhelyekből számolva. Zsidó lakodalmas rock zenekar játszott, nem is utáltam annyira, pedig nagyon Lagzi Lajcsisra sikeredett időnként.
Hatkor hirtelen elkezdődött a hóra táncolás. Nekem nagyon váratlanul és meglepően. Soha nem voltam olyan helyen, ahol ezt így táncolták volna. Lényegében minden asszony-lány beállt, és igen bonyolult figurákat, óriási lendülettel, és spontán tudva táncoltak, miközben a hátuk mögött a férfiak táncoltak. Azt hittem eddig hogy ez csak a Hegedűs a Háztetőn-ben van, és most tessék. Nagyon meghatódtam, és még a könnyem is kicsordult. Egyszerre éreztem azt, hogy na ebből ki vagyok zárva, meg a nagyszerűséget. Itt most ár lehetett fényképezni persze, van is egy pár, majd felteszek belőle a netre.
A tánc után beszélgetés, mindenki bemutatva mindenkinek, nagyrészt azonos közönség a tegnapi estéével. small talk dögivel. Közben a zenekar játszik, alig lehet hallani. Jó nyelv és kommunikációs gyakorlat. Sok emberrel ismerkedtem, szinte mindenki Ilonkát emlegette, meg persze Ágnest. Megkeresett egy hölgy, Borbereki Barbara (ma Barbara Holdin), akit - ifjú lányként - 46 éve ismertem meg, a Borbereki Zoltán Dél-Afrikában élt magyar szobrászművész lánya, és annak idején ő vitt el a Johannesburgi egyetemre körülnézni. találkoztam még egy pár, a korábbi út során megismert baráttal/ismerőssel, meg egy pár újabbal.
Vacsora előtt a rabbi külön tartott egy kis akármit, meg nem mondom, minek hívják, de nagyon kedves, közvetlen dolog volt, és Elliotról/Elliotnak szólt. Valóban érdekes gondolat: a Barmitzwah az egyetlen olyan nagy ünnep, amely egyetlen személyről szól, az összes többi másokról is, a születésnél az anyáról, a házasságnál a párodról, a halálnál meg a családról is. Ezért olyan nagy jelentőségű ez.
Aztán újabb beszédek, vacsora közben beszédek, vacsora után beszédek. A résztvevők bemutatásakor Catherine elsírta magát, és a nyakamba borult, amikor engem mutatott be.
A vacsora könnyű volt és finom, a buli 11-kor ért véget.
Az idő elmúlt, ma már a következő nap éjszakája van. A mai napot majd pótolom holnap.
No comments:
Post a Comment