Adam zongorajátékát meghallgattam, egy jó kávét készítettem. Mire összeszedtem magam, hogy elmennék a Bondi Beachre, hogy megnézzem nappal is, amikor bejelentkezett Catherine és az időközben megérkezett Roelof. Elhozták magukkal Elliot-ot, aki Adam (Antoinette óvodástársának) barátja, és engem meg elvittek a Bondi Beachre, először tartalék kapedliket venni (25 db), majd Roeloffal gyalogtúráztunk a parton mintegy 3-4 km-t északra és vissza. Gyönyörű partvidék, nagy hullámok, sziklák, sziklafalak, fekete gumiruhás szörfölők, szél, eső, útközben kávé. Jól kifáradtunk, eszmét cseréltünk a világról, családról, a honnan hováról. Pesszimizmusom felett elnézően mosolygott. Jól megy a szekere, cigarettacsomagolást gyártanak 3 gyárban a Szingapurhoz közeli térségben és jelentés eredményért el, amióta odaköltözött főnöknek. A cég jól műk, tehát optimizmus van. A gyerekek Szingapurban nemzetközi iskolába járnak, áradozott ezzel kapcsolatban is. valóban látszik a gyerekeken a képzettség, nevelés, műveltség. Szerinte a tanítani való egész más, mint amit mi ismertünk, kaptunk annak idején és a tanárok különlegesek.
Taxival vissza Anthony lakásába, borozás, teázás, kis pástétom pirítóssal. Catherinnel és vele további beszélgetés, kétoldali családápolás.
3 után Antoinette hozta vissza Elliotot, és engem átvett, mentünk haza, útközben felvettük a suliból Sophy-t. Antoinette jópofa nő, kissé szétszórt de nagyon kedves, minden megpróbál a kiszolgálásomra. (A bejárónő (lengyel) szépen kimosta ingeimet, reggel kedvesen el is beszélgettünk. Már kettős állampolgár, de haza fog költözni, ha öreg lesz.)
Kiderült, hogy van melegvíz a fürdőszobámban, csak a mosdóban nincs, úgyhogy végre meleg vízben sikerül zuhanyoznom. Egy kis blogolás, böngészés, szépítkezés után indulás a zsinagógába, ahonnan egy kicsit elkéstünk.
Megint túl voltam öltözve, volt még valaki öltönyben, de azon meg nem volt nyakkendő. Fényképezni megint nem lehet, egész szombat estig. (Catherine azért kért egy fotóst, aki később csinált fényképeket a vacsoránál). A többiek pulóverben, sportcipőben, szóval nem kiöltözve voltak, kivéve a hölgyeket, akik jobban adtak magukra.
Jeffrey rabbi pulóverben az imasál alatt. Elliot ugyan öltönyben volt, de az ingét a nadrágon kívül viselte. Barátai illetve a jelenlévő gyerekek nagyrészt edzőcipőben és ehhez illő ruhában mentek ki a tórához (szőlőlével) felköszönteni Elliot-ot (aki igazi bort ivott).
A istentisztelet alatt sok-sok szép dal/zsoltár, láthatóan az emberek többségükben éneklik, ismerik. Mi, a család az első sorban ültünk, Jeffreys vigyázó-bátorító szeme rajtunk is. A rabbi nem isten és köztünk képezi a kapcsolatot, hanem minket oktat és segít. A szertartás alatt a hallgatóság/nézőség kissé beszélget, üdvözlik egymást az ismerősök, Anthony még fel is áll és a második sorban kioszt egy puszit is.
Elliot ügyes, szépen többször vezeti, átveszi a szertartást. A szövegeket szépen énekelve adja elő, állítólag egyedül tanulta meg, nem kellett külön segíteni. Felállás, leülés, éneklés szépen rednebn megy. Egyszer kiderült, hogy meg kell fordulni, úgyhogy Antoinette megrángatta a kabátomat.
Jefrrey magyaráz, a szombatról, egész érdekes. (majd talán keresek egy linket).
Szertartás végén az ifjúsági szervezet adománygyűjtése, a fiatal rabbi felolvassa azok nevét, akikre emlékezünk.
Szertartás után kézzel tépett kalács, bor. "Fogadás".
Utána Marge Hertzbergnél (Észak-Nyugat Sydneyben, keresztanya) vacsora 45 főnek, party service.
Eleinte nem nagyon találtam az ismerősöket, de végül egy csomó embert ismertem korábbról (pl. úgy 26 évvel ezelőttről). Meglepetés, hogy Veronica egy köszönés után lekopott (bár ígérte, hogy visszajön), és egész este nem beszéltünk. Párja, John egy pár percig beszélt (volna) velem, de sajnos az ő akcentusát alig értem, ugyhogy jó képet vágtunk és továbbléptünk. Vacsoránál félig szervezett ültetés, gyerekeknek (kivéve Benjamint) külön asztal. Én Lesa-Belle és Leslie (Roelof sógornője) között ültem, további Roelof rokonok között. generációs beszélgetés alakult ki, hogy mi a teendő a saját elfoglaltságunk ügyében, ha az ember gyerekei felnőnek. Ez persze az otthon lévő anyáknak nagyobb gond, de persze mindenki érintett. Lesa-Belle PhD-t csinál művészettröténekből a Canberrai egyetemen, Leslie meg fest. Mindenki kitalál valamit.
A vacsora finom két fogásos volt. Az első fogás után szónoklatok. Roelof (először végigvette a résztvevőket: ketten voltunk Európából, de többen Izraelből, Usa-ból, Új-Zélandból, Dél-Afrikából is jöttek. Vannak/voltak hiányzók, Reuben utolsó élő testvére Pretoriából, Michael Sive Catherine unokatestvér Izraelből, Zsóka és George (Mauriciuszon vettek részt egy esküvőn, legalábbis azt tervezték, bár állítólag elmaradt), Ferenc és családja (az éves Ayn Rand konferencia éppen erre a hétvégére esik, és azt nem akarták/tudták lemondani), majd
Catherine, Marge, Steve (dél-afrikai keresztapa) és a három gyerek. Egyik kedvesebb, humorosabb, mint a másik. Látszik, hogy minden iskola nagy súlyt helyez a public speech gyakorlására, fejlesztésére. Sajnos Benjamint egyáltalán, Lucy-t alig értettem.
A vacsora végén hosszan beszélgettem Roelof Hollandiából iderepült 82 éves nagynénjével, akivel korábban Zürichben találkoztam, és elmesélte, hogy milyen sokfelé utazgat. beígért egy budapesti utat is. Meglátjuk. Van vendégszoba.
Varázsütésre szépen eltűnt mindenki, hazaérve skype Zsuzsával, és emilek, stb. Napi adag Klubrádió és Galamus.
Ja, meglett az elveszettnek hitt érvénytelenített hitelkártyám. (a tárcámban volt egy redővel arrébb. 8 eft.
néhány kép található itt: https://picasaweb.google.com/jozsef.lazar/KinaAusztralia?authkey=Gv1sRgCO3B8d3Rm7W6xQE
No comments:
Post a Comment