2020. március 10. Montevideo

Reggeli közben Klári és Gergő telefonált, hogy mi újság, és hogy a felvételi vizsgák rendben lezárultak. Jó, hír, ügyes unoka. Várjuk a többi hírt.

Busszal megyünk be az Óvárosba. Kissé eltévedtünk, mert a parlament máshol van, mint felületesen hittük, nahát.  Át  kellett volna gyalogolni, de helyette egy kávé után a Salvo szecessziós palotát

néztük meg, majd ebéd után az ott lévő Tangó múzeumot, ami tulajdonképpen  a La Cumparsita emlékére állt össze.

A Salvo 1928-ban készült el, Szép szecessziós, míg belül inkább art-deco stílusú ikonikus épület, ma már társasház korábban szálloda. A vezetés szakszerű, kellemes érdekes volt, bejártuk, megnéztük.

Egy szép lépcső(háza)t lőttem.



Egy kis padló, egy kis kilátás.




A La Cumparsita c. dalt a Salvo palota helyén volt  kávéházban írták.

Kicsi de jó kis show, kellemes privát vezetést kaptunk a "világ legtöbbett feldolgozott daláról". A történet szerteágazó, érdekes. Tangótörténei ismereteink gyarapodtak, volt tekerős gramafon, borkóstolás, szöveg és kottaváltpozatok stb. Este megtudtuk, hogy az iskolában atért nem tanulja meg mindenki a tangót táncolni, nincs is olyan gyakran az iskolákban tánciskola. Pedig nagy a nemzeti büszkeség.

Éva jött értünk, és elmentünk a "Domb"-ra (Cerro) és környékére, valamint a ez eltüntetett hősök emlékművéhez. A domb 132 méter magas, de szélesen elterül. Elég elhanyagolt lett, sok a nyomornegyednek látszó rész rajta körülötte. Azért szép a kilátás is, meg Zsuzsa is fellép.


Nem messze van ettől a katonai diktatúra alatt eltűntek emlékhelye.

Ez azért fontos a családnak, mert a 35 uruguayi áldozat egyike a család tagja volt. Nemcsak a Tupamaros-kat, hanem a kommunistákat is kezelésbe vették. Az egyik túlélő Tupamaros vezető, Pepe Mujica  később államelnők lett a 2010-es években, ma is szenátor. Külföldön jó a híre, belföldön nem annyira, de azért becsben van.  A családtag Eduardo Bleier, akit én is ismertem, neve szépen látszik a falon. Az emlékmű fura módon nem hordoz semmi infot sem annak céljáról, sem az alkotókról. Éva szerint ma is vannak ellenségei az emlékműnek, szokott rongálás lenni.

Néhány szobrot megnézünk a Prado parkban. Kis színes, vagy fehér hírek.
Az iskolások fehér köpenyben járnak. Éva szerint péntekre ezek többnyire feketére változnak, de elég dekoratívak. Egyyüt egy osztály nővérkülönítménynek néz ki.


Maté. Ez egy tea, amit úton útfélen isznak, cipelik a termoszt és az eszközöket. Főleg férfiak, de lányok is vannak.

Sokfajta tea van, válogatnak, szeretik. Jellegzetes.




Hazatérve Évához, találkoztunk Damiannal, Pablo fiával, és Pabloval.
Egy kép az iskolaköpennyel.



Paradicsomlekvár, süti, dulce de leche. (karamellkrém).
Damiannal ördöglakatozunk, meg iskolai élményekről tárgyalunk elég vegyes nyelven. Be nem áll a szája, jópofa srác.


Végül Carlos Bleier, Eduardo fia jött a lányával, Marinával, és elvittek vacsizni abba az épületbe ahol Pepe Mujicát a föld alatt vájt alagútban kimenekítették a közeli börtönből.  Finom hal, és egyebek. Megint egy kicsit sok. Beszéltünk mindenféléről. Vállalkozás, politika, család. A koronavírusról még nem nagyon vettek tudomást. Uruguayban még mindig nincs diagnosztizált eset.
Jó este volt.

Fényképet elfelejtettem csinálni.
J