2020. március 7. Montevideo

Utálatos éjszakai repülés - nempihenés után Verőfény, meleg, nyár Montevideóban.
Carlos vár a reptéren, Éva náthás, az ígérettel ellentétben nem ő jött ki értünk.

Legnagyobb meglepetésünkre az email és telefon automatikusan üzembe áll, mégpedig barátságos árakon, úgyhogy ezzel nincs baj. A 12 évvel ezelőtti rémálom nem ismétlődik meg.

A szállodáig kellemes városnéző túra a tengerpari sétányon, pálmafák és egyéb szépségek között.
Már az úton látható, hogy a tenger helyett itt folyót látunk, aminek színe barna, nem kék. A Rió de La Plata torkolata hosszan elnyúlik, és a torkolat északi partján lévő Montevideónál a víz még nagyjából folyó, és többnyire édesvíz. Az igazi sós tenger ide kb. 30 km-re kezdődik.

A szállodánál Pablo, Éva unokatestvérem fia vár. A korai check-in-ért elkérnek 25 dollárt, de ezért jár jár a svédasztalos reggeli is, úgyhogy béke honol
Zsuzsa kipakol, Pablóval elkezdjük megváltani a világot. Ő Yerba Mate teát szürcsöl a magával hozott táskából előszedett készlettel,

 én, mi meg reggelizünk.

Reggeli után séta a belvárosban, ami Pablónak nem az üzleti, felhőkarcolós negyedet jelenti, hanem a régi belvárost, ahol egy vidékies kisvárosi környezet van a tengerparti sétányhoz közel, a volt magyar zsidó zsinagóga épületével, jellegzetes stílusú lakóházakkal, kisebb középületekkel.

Benézünk a Függetlenség terére,


 megnézzük a Solis színházat kívülről,

Látogatni lehet majd jövő szombaton, és talán valamelyik balettprogramra majd eljövünk.

Bemegyünk a Joaquím Torres Garcia múzeumba.

A festő egy "konstruktivista univerzalista" festőművész volt, akármit is jelentsen az. Tömeg nincs, de jól szórakozunk. Lehet gyakorolni a spanyoltudást, mert egy fia szó nincs más nyelven. Az egyszerűbb dolgokat jól megértem, de a művészeti halandzsát egyáltalán nem.

Kellemes ki terek, utcácskák, szecessziós házak, zsibvásár, bolhapiacok, antikvár könyvek. Élvezet lapozgatni, olvasgatni bennük. Nyár végefelé vagyunk, nincs hőség, de a strandok még  rendesen népesek.

Ebédre betérünk az egyik La Pasiva étterembe, kávézóba, amely egy kellemes lánc tagja (pasiva kb. = nyigdijas, nem aktív, szóval ráérős embereknek),


és chivitót (uruguayi nemzeti étel, kis adag,


 meg frankfurti virslit magyar módra, eszünk és vörösbort iszunk. Meglepőn sok a személyzet, nem olyan fontos a termelékenység.

Pablóval végigdumáljuk a napot, élet, halál, család, történelem.
Érdekesek volt a családtörténet fejezetei, különösen Józsi nagybátyámmal és feleségével, Ilával kapcsolatosak. Apámról is őriz emlékeket. Nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy Józsi és apám a német birodalmi iskolába járt, és ott tanulták meg valamennyire a sikeresség receptjét.

Pablo alapdiplomája jogi, de aztán pszichológus lett és pszichoterápiával foglalkozik magánpraxisban és egy rendelőintézetben. Mindenesetre most kevesebb kliense van magánpraxisban, mint amit szeretne.

Nagyon sok dologról beszélgettünk, igazán jól töltöttük a napot. Visszavitt a szállodába, ahol zuhany, pihenés stb.
Este ismét útra keltünk egy candombe karneválszerű afrouruguayi eseményre.  Zászlók, lányok, dobok. Többször ismételve.  Mivel ez este volt, nem jók a felvételek, de itt egy példa korábbról:..
https://www.youtube.com/watch?v=bQAxbB42cAA
A buli több órás, út szélén a tömeg sok csapat. Mindegyik óroás zászlósokkal kezd, akok símogatják a nézőket, főleg a gyerekekt., utána jönnek a táncos lányok, majd a dobosok, iszonyú zajt csapva, nagyon szinkronban, sokféle ritmussal. Magával ragadó volt. Egész felfrissültem.
2 csapat után Zsuzsa órája a jetlaggel lejárt, és hazamentünk.