2011. augusztus 24-27.

Elmaradtam a bejegyzésekkel.
Utólag egy pár dolog.
Nem láttunk az egy hét alatt egyetlen szemétkupacot, sőt szemetet sem nagyon. Ugyanakkor nem láttuk egyetlen egyenruhás embert sem, azaz rendért sem. Sehol. Még egy rendőrautót sem. Talán a postás valamennyire egyenruhásnak látszott. (Jó hogy emlékezni lehet a korábbi háborús dolgokra, a nyaralók lebontására, az abszurd élelmiszerbehozatali vámszabályokra néhány évvel ezelőttről. Most azonban minden tökéletesnek látszik.)

Egésznapos kirándulásra nem vágytam, Zsuzsa egyik nap elment egy ilyenre, néhány szigetet meglátogattak, szép helyeken strandoltak. Én meg kellemesen otthon voltam szabadságon. Felfedeztem egy kávézót rögtön a parton 5 méterre a strandtól, ahol a hűtőszekrény mellett találtam egy konnektort a gépemnek. Tök jól szórakoztam, dolgoztam, böngésztem, kávéztam. Néhányszor bementem a tengerbe, majd visszatértem olvasgatni a napvédő ernyő alá.
Szépen eltelt a nap. Este újabb étteremben követtük el a levesevést.

Esti koncert, népdalest,  a rakparton. Szép volt, inkább olasz dalokra emlékeztetett, mint közép európaiakra. A közönség hálás, (bele)tapsoló, boldog volt.

Zsuzsa egyik nap parasailingot követett el. További strandolások, majd egyik este kis kirándulás Krk-be, vacsoraszándékkal.  Olyan tömeg volt, hogy nem sikerült ott enni. Amúgy helyes városka, sétáltunk egy jót. Ismét meghallgattunk/néztünk egy újabb néptáncműsort. Ismét megjelent a hamisszerű fúvószene.

A strandolások egyik mellékterméke az okostelefonom vízbeáztatása, ami megoldotta a technikai problémámat.

Ezeket a sorokat szeptember 7-én írom.
A nyaralás jó volt, kissé drága, de megérte.

2011. augusztus 23.

Korai? reggeli fél kilenckor, mert búvárnézést igérő hajókirándulásra megyünk. Nekem ez látszik kompromisszumnak, mert ez csak 2 és fél órás, nem lesz egy egész napos unalom. Zsuzsa szivesen megy majd az egész naposra is. Ennek a hajónak az alján „Aquarium Salon”-nak becézett ablakos fülke van, amelyből elvben láthatók a vízalatti történések a hajó környezetében. Kissé gyanakodtunk, hogy valami átverés lesz, de elindultunk. Amúgy a hajózás kellemes, volt, frissitő, szendvics, napfény, a szigetek szép látványa. Egy kis sziget mellé érkeztünk, mintegy 10 méteres vízben megállt a hajó, lementünk a ’”szalonba” ahol mint a heringek voltunk beszúfolva, szellőzés nem volt. Kint néhány csenevész halacska körözött. A talajnövényzet hiányzott, mindenütt sziklák. Egyszercsak egy búvár jelent meg, végigúszott az ablakok előtt,, majd mégegyszer, de ekkor már (szerintem) műanyag tengeri csillagot, uborkát, és még valamilyen izét fogott a kezében. Majd ezeket eldobta, elővett egy kést felvett valamilyen növényt a fenékről, késsel szétvágta, és a belsejét maga előtt tartva mahához vonzott 10-15 darab heringnagyságú halacskát, ami szolgált fényképezés témájául. Ezzel végetért a dolgo, mégegyszer elúszott előttünk integetve, majd eltűnt. Ennyi. A „diver’s live show’ után lehetett fürödni, ami azért tényleg jó volt. A snorkellel szépen lehetett látni, az apró halacskák még mindig aprók voltak. Kihasználtuk az időt, amíg lehetett, úsztunk. Utána a hajó lassan visszaindult, útközben a sziget oldalán kialakított kisebb – csak hajóval megközelíthető – strandokat, helyeket néztük meg – kikötés nélkül - majd megérkeztünk.

Egy zacskós levest varázsoltunk otthon, majd megszokott strandunknál még vagy másfél órát fürödtünk, pancsoltunk, majd behúzódtunk a légkondiba, olvasás, délutáni alvás. Fél négykor újabb evés, azaz még egy leves ide, sajttal töltött sült tintahal spenótos burgonyával Zsuzsának. Ezurátn séta a parton az eddig fel nem fedezett irányba, sziklás partokon, búvóhelyeken, kis mikroöblökön keresztül. Egy idő után egy rnedesen kiépített nudista homokos strand, ahová már nem mentünk be. Nem voltunk úgy öltözve.

Mire visszaértünk, kissé melegünk volt, ismét egy fürdést rendeztünk, majd kis olvasás után bankautomata keresés (mintha csak egy Erste automata lenne az egész városban), bevásárlás reggelikre. Még egy evés, a megszokott leves itt, fokhagymás főtt kagylók ott. A héjakat zacskóban elhoztuk Csengének. Az est attrakciója még a parton az Angels női Rock Band fellépése. Nekem tetszettek, Zsuzsa felmentést kért. Még leelőlegeztünk egy másnapi egynapos hajókirándulást Zsuzsának, és takarodó.

2011. augusztus 22.

10-ig alvás. Egy kis reggeli, majd strand. Kipróbálom a snorkel felszerelést. Mindig bejön a víz (le kell borotválnom a bajuszomat), de nagyon jól lehet vele látni. Kevés az élőlény, néhány tengeri sünszerű dolog, meg halacska.

A strand ma is elég zsúfolt, de a sziklák mellett lábáztató ülőhelyek maradnak a fekve napozni szeretők mellett. Ez nekünk tökéletes. Feltérképezzük a többi strandszakaszt, de végülis egy kávé után visszajutunk az eredetihez. Előtte még Zsuzsa ismét incselkedik az ejtőernyős attrakcióval, de egyelére még visszatartja magát.

A melegben egy kis olvasás, és munka a szobában, zöldséget rágcsálok fogyókúra gyanánt. Ebédre kimegyünk sült halat enni, amiből Zsuzsának garnélarák lett, nekem meg vegyes saláta. Fagyi. További feredőzés, majd zsuzsa még marad, és meg flmegyek a hűsbe dolgozni. Kora esti alvás után autóra kapunk és Siló-ba megyünk vacsorázni, ahol egyébként néptánc bemutatót is hirdetnek. Siló egy elég pici hely, csendes, strand nélkülinek látszik először, majd látunk egy kis homokkal feltöltött, egy nagyobb udvar nagyságú öblöt. Megint látható, hogy milyen okosak voltunk Baskával. Szemben a tenger túloldalán Cirkvenica, hegyek, szóval azért szép. A kikötőben a víz mély és kirstálytiszta, minden látszik a tengerfenéken. Szédül az ember, ha a móló széléhez lép.

Vacsorához a majdani néptánchoz közeli helyet választunk. az egyik levesem helyett duvec-et választok, ami hiba volt, mert megfeküdte a gyomromat. Pedig ott kellett volna hagyni.

A néptánc feledhető, két hamisnak hallatszó sípon/dudán játszó felnőtt, és egy falusi osztatlan óvoda/iskola népviseletes táncszakköre. Kedvesek, a népviseletben helyesek, de hát… a Szülők örülnek. Második szám egy kis süldők által előadott breakdance szerű mozgásterápia. Volt, hogy egyszerre is mozogtak.

A gps megharagudott, és abba hagyta a dolgot. Hazafelé régi módszerrel, intuíció alapján jöttünk. Ismerős volt. Régen így is lehetett.

Hazatérve kihagyjuk a fagyit, még egy kis netezés a tengerparton, ahol a wifi erősebb, majd vége.

2011. augusztus 21.

Hajnalban egy kis munka. A wifi mintegy egy órán át működött, utána gyenge jelre hivatkozva a gép nem tudott felllépni többet. Szerencsére a mostani munka nem igényli az állandó internetkapcsolatot, úgyhogy elég jól haladtam. A mai költéssel kb. egyensúlyban vagyok.

Rövid utóalvás után be a turistairodába, elintézzük a papírokat, reggelizünk, majd az iroda egyik kislánya motorral elvezet a szálláshoz, bemzóutat mindent, átadja kulcsokat és agyő.

Kis pihegés után strand. Meleg és kristálytiszta víz a tényleg 50-60 méterre lévő strandon. A homok nagyszemcsés, a kövek csaak egy kicsit beljebb vannak, ott már kis ügyességgel lehet úszni. Eltöltünk néhány órát a lubiccal, majd otthon pihi, olvasás, egy kis munka. Később végigsétálunk a tengerparton és a párhuzamos utcán, kávézás, terepfelmérés a különböző attrakciók (jetski, ejtőernyőzés, vitorlázás, stb. Nem is értem honnan van ennyi ember. A kissé távolabb lévő szélesebb strandokon eszméletlen mennyiségű ember még igyeksszik a vasárnapot kiélvezni. Veszek egy snorkel felszerelést, hogy majd…

Bevásárlunk egy kis reggelinek valót. majd felöltözünk és kicsival egy kis szigetnézésre, vacsorázni indulunk Punat-ba, amely egy szép kis öböl partján fekszik. Sookal kevesebb ember, a strandot nem találjuk, mindtha nagyon el lenne dugva, valahonnan jön egy csomó ember strandcussokkal, de nem látni, hogy hola a strand. A belváros (belfalu) csenes, parkolóórák és vitorlás/motoros hajok a legjellegzetesebb tereptárgyak. A vacsorázóhely kellemes. A már bevált kombó mellett döntök, Zsuzsa tintahalazik egyet. Még egy kis séta, padon üldögélés a parton, majd a iamét megállapítva, hogy mennyivel jobb Baska, a szép magas hegyekkel, és szigetekkel körülvéve, szépen hazamagyünk. Baskában még egy fagyi, és egy kis konsziderálás a különböző hajókirándulások ügyében. Keddre egy egynapost betervezünk.

A wifi alig műk. De azért azt lehet tudni, hogy nem jött érdekes/fontos emilem.

2011. augusztus 20.

2011. augusztus 20.

Indulás Horvátországba. Zsuzsa kárpótlása a nyári interkontinentális utazásokból való kimaradás miatt.

reggel még Brigiék feljönnek búcsúztatni. Mindenféle tanácsok hogy mit érdemes csinálni, mire érdemes költeni. Kissé feszült vagyok, mert nem akarok semmit sem csinálni, és főleg semmire sem költeni. Zsuzsával azért állapodtunk meg ebben az útban, hogy a tengerparti naponfekvési igényét elégítsük ki.

Hát erre biztosan jó Horvátország.

Útközben úriási baleseti dugó, mintegy másfél órát vesztettünk, ezután beugrunk Péterhez Siófokra, leadunk egy köteg palacsintát Katinak, Yaelnek és Hannának, és persze Szilviának, aki ugyancsak ott vendégeskedik. Kis beszélgetés majd tűz.

A két éve vásárolt kínai gps egy idő óta nem működik rendesen, nem érzékeli a mesterséges holdakat. Nyomogatom, pöckölöm, szorítpom, és időnként egész rendesen működik. csak mintha halványodott volna a képernyő fényessége, úgyhogy anapban nem jól látszik. Azért elég rendesen összebarátkoztunk, és tudtuk használni.

Érdekesség, hogy csak a régiót néztem ki (Krk vagy Rovinj) de szállást nem foglaltam, mondván, hogy piac van majd találunk szállást. Krkre bementünk a szép hídon. A sziget nagy és rednkívüll heyges, akik már jártak errefelé nincsenek meglepődve, de én igen. Nagyon sok kopár , derékig fenyős hegy, sok 8-9-10%-os lejtő/emelkedő. A Googgle mapról bájosnak, érdekesnek látszó Cziciben kerestünk először szállást, de nem volt valami bizalomgerjeszttő, ezért továbbmentünk a sziget csücskén fekvő Baská-ba, ahol az internet szerint vagy egy wifi-s hotel, nem drágán. A hotel persze drágább, és tele van. Így aztán turistairoda, rövid tanakodás után egy napra kaptunk egy apartmant a strandtól kb 2 km-re, de másnaptól a belvárosban közvetlenül a parton, 50 méterre a strandtól vár egy apartman. Az egész városban mindenütt van ingyenes wifi, egy kicsit gyanakszunk, amikor az okos telefon nem megy föl rá, de nagyon jól hangzik. A turistairoda hölgyei sejtik már, hogy ez nem lesz egész kóser, és ajánlanak, egy olyan szállást (2 km-re a várostól de pluszban egy ingyen parkolójegyet is adnának hozzá), ahol saját wifi is van, aminek a sávszélessége, erőssége megfelelő lesz. ( A wifi azért kell, mert mindenkáppen dolgozni is akarok, nem bírok annyit feküdni a parton). Gondolkodunk másnapig. Úgyis este 7 óra van, ma már nincs sok tennivaló. A szállásadó értünk jön a mercijével, becipekedünk, majd visszajövünk a belvárosba vacsorázni.

Fogyókúrám két levest enged, egy halászlét és egy marhahúslevest. A pincér néz egyet, de azért hozza. Zsuzsa rendesen vacsorál. Utána még egy fagyi, a kiszemelt holnapi ház, ahol az apartman van, megfelelő, tényleg a parton van. Kár, hogy a hölgyek nem jól rajzolták be a házat a térképen, és ,ásnap kiderül, hogy valójában egy kb. 50 méterrel arrébb van a ház, egy kicsit takarja a kilátást egy étterem, de azért jó lett.

2011. augusztus 4.

Hajnalban a velem egy sorban lévő mások oldali utas flehúzza a napellenzőt, és a vakító fénycsóva felébreszt, különösen azért mert a pasas sokat ficánkol, és a fénycsóva pulzál. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen zavaró tud lenni. Lehet, hogy csak egy kicsit biosszankodni akarok?

Kis késéssel érkezünk, Londonban esik az eső. Mire beérek a városba, majdnem 1 óra. Katival találkozunk a South Kensington metróállomáson, onnan két busszal megyünk hozzájuk. Mindenki aranyos. Michael ma nem dolgozik, úgyhogy teljes a létszám. Yaellel gyorsan sakkozom egyet. Kati levest főz ebédre. Yael happy birthdayt furulyázik. Hanna is próbál, de neki azért még nem sikerül. Michael bemutatja az összecsukható bicikliket (Brompton, Dahon), amelyekkel busra lehet szállni.

Michael még mindig beteg, de azért tud dolgozni. Szeptember végéig van ez az állása egy biciklijavítóban. A lakás kellemes. A házban most csak ők laknak, a felső szint beázik, és nincs kiadva.

Nem világos, hogy jönnek-e Katiék Budapestre, mert még mindig nincs Hannának útlevele, valamit elszúrtak, a beadott fénykép hátulján valami nem volt jól felírva, emiatt aztán késik a dolog. A buszjegyek meg már nagyon sokba kerülnek. Szóval függőben van az utazás.

Elmegyünk sétálni, meg ajándékokat venni. Kati mentőötlete a 99centes bolt, ahol végre sikerül néhány vicces játékot venni. Iván megrendelésére a Juharszirup már nem lehetséges, mert elvennék a reptéren. Az USÁ-ban kellett volna megvenni, és bőröndbe tenni. nahát.

A két gyerekkel Kati kikísér a vonathoz, jól szórakozunk, szép idő lett. A gyerekek örültek, ők is kaptak ajándékot.

Indulás előtt a reptéren még sikerül Zsuzsának venni egy jó kölnit, majd beszállás, és éjfélre haza érek. Meglepetésként Csenge is kijött a reptérre, egész úton hazafelé nem engedi el a kezemet.

2011. augusztus 3.

Későn ébredtem megint. Téblábolnék, de nem lehet, indulni kellene. Egxy kicsit emilezek, próbálgatom az office-t. Mindeki alszik még, csak Andrew kelt fel, hogy engem kivigyen a buszhoz Barnstable-ba. Elbúcsúzni Andrew szerint nem kell a többiektől, úgyis mindenki tudja, hogy elmegyek. Ok. Azért furcsa egy kicsit, este senkitől nem búcsúztam el. Mindegy, menni kell, Bostonban még van tenni ill. látnivaló. Még egy pár fényképet készítek a házról, majd az autóban fogom felejteni a gépet. Csendes út Barnstable-ba, kiértékeljük az ittlétemet, köszönjük kölcsönösen, suta udvariaskodás. Azért nem kell nagyon szomorúnak lenni, lesz még alkalom. Talán. A busz szépen elvisz Bostonba, csomagmegőrző, indulás a városba. Gylog Chinatownon keresztül, majd rátérek a Freedom Trailra, és folytatom ott, ahol hétfőn abbamaradt a vezetés. A környék régebbi, kevés széles utca, magas ház. A történelmi helyek (Paul Revere ház pld.) szépen vannak bemutatva, turizmus van. Azért nem bánom, hogy ezzel töltöm az időt. Bár egyre inkább számítok arra, hogy találok egy olyan boltot, ahol nem giccses ajándékot lehet venni, és egy Starbucksot, hogy a határidőimre a lektorálásokat elvégezzem, feladjam. Egyik sem jön, valahogy mintha erre kihaltak volna az ilyenek, és a kedvem is rossz az elhagyott fényképezőgép miatt. Végül kitűzöm végcélnek az USS Constitution-t, az állami hadihajót, ami a folyó másik partján van, hogy oda még elsétálok, azt megnézem, aztán mindenképpen kell találnom egy Starbucksot. A hajó egy tengerészeti támaszpontban van, nagy hókuszpókusszal lehet bejutni, és hosszú ideig kell bent várakozni, amíg felengednének a hajóra. De pechjük van, mert elfogy a türelmem, és kijövök. Közelről láttam a szép vitorlás hadihajót, de nem mentem fel rá. Kipipálva. Valahogy elteltem már az utazással.

És akkor most hogy jutok vissza a városba? Komppal, aminek az állomásától 400 méterre találok egy Starbucksot, beveszem magam, és 4 órát dolgozom, blogozom, levelezek, jól vagyok. Elegem lett Bostonból. Nem szép, de így van. A neten még utána nézek egy pár dolognak, amit felületesen láttam. Ezután még egy kicsit sétálok, keresek ajándékot, de nem találok, nagyon idegen minden.

A pályaudvaron földalatti alagútban futó trolibusszal indulok a reptérre, a troli később, az alagút elfogytával dízelmotorra vált, és letesz a reptéren. A hátralévő idő még elég a pihenéshez, olvasáshoz, blogozáshoz. A figyelmem már Európára irányul. Ajándékot nem találok. 11-kor beszállás, nyugodt repülés.

2011. augusztus 2.

Reggel netezés, pihenés, munka leadás. Bennek ígértem palacsintát, Ruthtal elmegyünk a helyi közértbe alapanyagért (meggyszószos diós palacsintát ígértem). Végülis mindent megtaláltunk, meg is csináljuk. A gyerekek gyanakodnak, nem hajlandók, csak a citromos cukrosat merik enni, de a felnőttek bezabálját a nagyját. Sikert arat a meggyszósz, bár szerintem egy kicsit híg volt. Hitetlenkedve hallgatják a mesét a főtt marhahúsról, amit meggyszósszal lehet enni.

Chatham Historical Society múzeum. Kedves önkéntes hölgyek kapkodnak utánam, tartanak előadást a restaurált tárgyak, házak különböző részleteiről. Van egy kurblis, függőleges tengely körül forgó ősmosógép is. Fényképezni sajnos nem szabad. Szép kiállítás van a Chathami hajósok kínai útjaival kapcsolatban. Amikor a függetlenségi háború miatt Angliával kissé összevesztek, akkor új kereskedelmi partnereket kellett kereseni, úgyhogy elkezdtek Kínába járni, amit itt egy szép kis tradícióvá vált.

Visszaérek, és elindulunk Andrew-val és Bennel bálnalesre Provincetownba, a Cape Cod (fél)sziget csúcsához, ahonnan hajóval kb 3 órás úto alatt lehet a bálnákat megszemlélni. Sajnos nem sikerül, minden hajó dugig van, csak késő délután lehetne esetleg menni, amiről lemundunk. Helyette megnézzük a kalózmúzeumot, amely váratlanul érdekes, egy Whydah nevű, a Cape Cod partjainál hajótört, igazolt kalózhajó roncsaiból rekonstruált történettel, relikviákkal. A legmeglepőbb színt a szabadkőművesek és a kalózok közötti kapcsolat megemlítése vitte a dologba, és rögtön elkezdtem pozitívabb színben szemlélni a dolgot, hasonlítva Robin Hood-hoz, Rózsa Sándorhoz. Bár néhai szabadkőműves nagyapámról nem jutna eszembe a kalózkodás. De a társadalmi újraelosztás egy formájaként is nézhető talán. A múzeum - website ügyben titkolódzik - amúgy elég idilli képet fest a kalózhajó demokratikus döntéshozataláról és a szerzett kincsek elosztásáról, a kalózalkotmányról, stb. Szóval nem egészen problémamentes kiállítás, de jól eltöltünk két órát bámészkodással, videonézéssel.

Ben folyton éhes, a nagy izomtömeg gyakrabban kér enni. Én maradok a rákleveseimnél, de nála ez csak az üdítőital. Szépen fogyaszt. De nem szed hormonokat, meg testépítőket. A tanulás az első, mondja.

Hazafelé egy kis matematikai megbeszélés Bézier függvényekről, amitől hamar elalszom, de nem tekintik sértésnek.

Otthon egy kis beszélgetés, borozás, skype haza, egy kis munka, majd indulás a Town meetingre. Nyáron csinálnak egyet aa kétlakiak (és adózók, de nem szavazók) részére. A fő témák, a strandokról elmosódó homok pótlása, a hosszú távú csatornázás, útépítés, tűzoltóság újjáépítése, szervezése, a 300 éves városalapítás megünneplése éss még egy pár kisebb dolog. Érdekes, hogy új városigazgatót választottak a "selectmen" kb. az önkormányzati képviselőtestület. Polgármester nincs ebben a rendszerben, hanem a selecmen testület megpályáztatja a városigazgató (town manager) funkciót, és akkor az lesz a vezető. Most cserélték le a régit, és az új csak augusztus közepén jön. A kiválasztáshoz, és a az ösze problémához külső tanácsadókat alkalmaznak, és az ismertetés, beszámolás, vitatkozás, tervek megvitatása lezajlik 2 óra alatt egy moderátor segítségével. A résztvevők mindegyikén érezhető a nyilvános beszéd tapasztalat. Néha mondanak hülyeségeket is, még magyar szemmel is, de igazából minden nagyon rendben lévőnek látszik. Mindenki örül, az adók nem nőttek, a telekár emelkedik. Hurrá.

Otthon új rokon, Skip, a harmadik unokatestvér Andrew anyai ágáról. Széles mosolyú építési vállalkozó, nagy kagylóvadász, mindenki a most kibányászott kagylókat eszi, és jól vagyunk. Megerősíti, hogy a cédrusfa nem igényel semmiféle kémiai impregnálást, úgy ahogy van, nem rohad el a házakon. Ennyiben ki is merül a beszélgetésünk, mert esni készül, ezért elhúznak a másik házba gyorsan.

John végre installálni kezdi az Office 2010-et a gépemre, sokat bajlódik a Vistával, meséli, hogy mindenkit, aki a Vistát csinálta, kirúgták, mert nagyon vacak lett, és javasolja, hogy tetessem fel a windws 7-et. Nem merem hagyni neki, mert félek a kompatibilitási problémáktól, amelyek elkerülését ő sem garantálja. 1 megával kibővti a memóriát, leszólja a wifi kártyámat (inkább N kellene, mint G), de azért meg van elégedve a géppel, mégis csaak éjfélre sikerül az installálás. Kicsit örülök még neki, nem gondolok arra, hogy milyen problémák fognak még jelentkezni (jöttek is), majd alszom.

2011. augusztus 1.

Már megint meg vagyok fázva. A légkondik kikészítenek. Túl hidegre vannak állítva.

5-kor ébredek. egyedül megyek Bostonba. Andrew kölcsönadta a kocsiját, amivel elmegyek Barnstable-ba, ahonnan elérem a 6.10-es buszt, 8-ra Boston. Nyakamba veszem a várost. Meg kell keresni a Freedom Trail-t, de nem nagyon találok térképet hozzá. Végül 11 dollárért beiratkozok egy gyalogos túrára, senior kedvezménnyel. Végre. a túra érdekes, nem nagyon ismertem a történeteket, embereket. Kiderül, hogy a szabadság bölcsője van itt, csupa remek hőssel, szép épületekkel, templomokkal, temetőkkel. Nagyon jópofa, érdemes volt beleállni a dologba, bár kissé meleg van a hosszú sétához. Egy venezuelai születésű félig magyar orvosnő mellém sodródik, kezembe nyomja az útikönyvét, mert ő már délben elutazik és nehéz a csomagja. Egész jó a könyv is. Szóval örülök, hogy eljöttem. Az amik isszák a vezetők szavait, elég szentimentális a dolog. Érdekes, hogy ez alaptörténeteket is érdeklődéssel hallgatják (Bostoni teadélután), nemcsak én, akinek fogalma sem volt róluk.

Ebéd környékén átgyalogolok Cambridge-be, ahol Bob és Alan Hanscom, újdonsült rokonok adtak ebédrandevút egy gyorsétteremben. Pétertől megkaptam már az adataikat, de valahogy nem sikerült kitalálni, hogy most DNS ügyben is rokonok-e. Kiderül,, hogy igen, sőt mindkét oldalról, Lázár és Zerkowitz oldalról is (Juditkánál és Istvánnál is jártak áprilisban Pesten). Bob ügyvéd, a Harvard egyetem kórházaiban az orvosok felelősségbiztosításaival foglalkozik, azaz a cége (Harvard Risk Management) védi őket, amikor perlik őket a betegek, vagy mások. Alan orvos, csontvelő-átültetésekhez operál, preparál, előkészít. (érdekes módon a Facebook profiljából valami egész mást olvastam ki, biztos valami tévedés lesz.). Nagyon kedvesek, 3 nagyszülőjük is Magyarországon született, emiatt fontosnak tartják a kapcsolatokat. Bejárták nemrégiben az össze rokonszempontból valamirevaló helyet Ausztriában, Szlovákiában Magyarországon. Bob a családfaszakértő, Alan kb. úgy érti a dolgot, mint ahogy én Péterét. Megállapodunk, hogy az ilyen távoli rokonság leginkább barátságnak jó, és majd ápoljuk. Fénykép, majd elválunk.

Ebéd után Átmegyek a Harvard campusra, 3 megálló metróval. Campus ismertető túrák tömege, most van szezon, várják a jelentkezőket. Van kínai csoport, kínai vezetéssel. Minden csoportot egy egyetemista vezet, a szöveg betanult is, de saját is. Szóval jó hallgatni. 32 ezer gyerek jelentkezett tavaly, 6% felelt meg, azaz annyit választottak ki, ebből kb 20% végül máshová megy. A felvételi követelmények itt is a sztenderd tesztek, valamint egyéni információk. A felvételi rendszer vak a jövedelmi helyzetre. Akit felvettek, annak adnak pénzt, ha nincs neki. A diákok 50%-a kap támogatást részben vagy egészben.

Az egyetem szép, jó, persze, jó lenne itt tanulni. A főkönyvtár, csakúgy mint Princetonban, kicsinek látszik, de, mint ott is a föld alá terjeszkedik 4 emelet, egy az épület alapterületénél sokszorosan nagyobb területen. Azért is, mert az adományozók , akik a pénzt adták annak idején a könyvtárra, feltételük volt, hogy az épületet nem lehet megbontani, nehogy valami nagyobb adomány miatt lebontsák, és építsenek valami mást helyett. Jó.

A látnivalók elfogynak, elfáradok. Még egy kicsit körülnézek a városban, de utána vissza a buszhoz. Várakozás közben elaludtam, éppenhogy csak elértem a buszt. Otthon szokásos dumcsi, borozás, internetezés. Alvás.

2011. július 31.

Reggel egy kis lektorálás. Blogírás. Palacsintasütés járékból. Vitorlázni mennek John és családja, Andrew katamarán vitorlásával, mi is elkísérjük őket, hogy minden rendben legyen az induláshoz. Váratlanul rémesen hideg a víz, a szél sé a dagály a mélyből kavarja fel a vizet. Fáj, ahogy benne vagyok, nem is tudok, nincs igazán ingerenciám belemerülni. Andrew és John muszájból belemegy, beúsznak a vitorláshoz, felszerelik, majd kijönnek vele a partra.

Johnék elindulnak, inkább csak sodródnak, gyenge a szél, és nem nagyon látom, hoyg irányítja a hajót. De mindegy. ezt is láttam. Andrew-val visszamentünk a házhoz, és kicsit rendbeszedve magunkat elindultunk Harvardba, amely egy kisváros Bostontól nyugatra, és enm az egyetemről, hanem arról nevezetes, hogy Fodor Zsolt évfolyamtársamat fogom látni, aki a lányánál tölti a hétvégét, és így látszott a legjobbnak a szervezés. Andrew kitsz a háznál, majd továbbmegy Bostonba, ahova érdkezik a fia, Ben. Egy kis vacsora után visszajönnek értem, és úgy megyünk haza.

Zsolt és Ági. Kedvesek, Zsolt egy kicsit savanyú, ahogy szokott, de azért igyekszik humorosnak lenni. Negyven év alatt egyszer sem ittunk meg egy üveg sört, és most se, csak én, mert neki meg vezetnie kell, Ági nem válllalja valami miatt. A 3 unokával, egyik lányukkal és vejükkel együtt elmegyünk egy közeli farmra. Zsolt eredetileg megőpályázott egy állást sok évvel ezelőtt, aztán különböző tulajdonosváltások után a cég valahogy megszűnt, és Zsolt kikölcsönzott mérnök a Dow egyik helyi laborjában. Nyomtatott áramkörökhöz talál ki mindenféle anyagot. Ági Magyarországon programozó volt, itt ált isk tanárnő. Emlékezett rám a Kárpátia menzáról, még valami sztorit is említ egy kiborult levesestányérról. Zsolt katonatörténetekhez kanyarodik folyton vissza, még egy blogjuk is van tuteg.blogspot.com. Majd megnézem. 3 gyerekük mind itt él, legkisebb 17 éves, fiú. El vannak adósodva, mindenféle házakat vettek, újítottak fel, szóval nem unatkoznak. Egy idő múlva Andrew jelentkezik telefonon. Értem jönnek.

Ben kétajtós szekrény, 21 éves második évek végezte az Unversity of South California computer engineering szakán. Most valami nyári munkáról jön, izgatottan beszélik Andrew-val az érdekességeket. Súlyemelést kezdett el, majd átnyergelt kalapácsvetésre. jelenleg 50 métert tud dobni, de csak annyit edz (heti 5ször), hogy legyen ereje a tanulásra, munkára. Nagy hatást tett rá az olimpiai Bajnok Kiss Balázs, aki ugyancsak ezen az egyetemen volt. Az egyetemet azok közül választotta ki, ahova felvették, vagyis ahol megfelelt, meg amit - körbejárva őket - megfelelőnek érzett. Ez azt jelenti, hogy szabványos teszteket írnak a gyerekek, és aszerint rangsorolják őket, persze más paramétereket is figyel az egyetem, és egyszercsak azt mondja, hogy ok, jöhetsz. Ő valamilyen matek teszten a felső 2%-ba került be, ami 50%-os tandíjmentességet jelent neki, ezen az egyetemen. Liberal art tárgyakat is felvett (régészet, irodalom), de unta, és abbahagyta. A jövő évben Molly is erre az egyetemre jön át, miután lemondott arról, hogy orvos legyen, és egy Ba-val a kezében (vö: thezeneration.org) most irásból (forgatókönyv stb) akar egy mastert, és az egyetem közel van Hollywoodhoz, ezért ő is oda megy.

Bennel jól beszélgetünk, tisztelettudóan viseli a hülyeségeimet. Andrew kicsit dörmög a bajsza alatt. Mindketten alszunk egy sort, majd megérkezünk haza.

Megint nem értem, amikor egymással beszélnek. Ha hozzám, akkor igen, ha egymással, akkor általában semmit. Rémes.

Megérkezés után mindeketten a notebookjuk mögé ülnek a nappaliban. Vacsorát ajánlok, nem kérneek semmit. Én is visszavonulok, van dolgom. Később valamilyen vendég jön még, hallom, de nem megyek már ki.

Szilánkok:

Mindenütt eszméletlen mennyiségű evőhely, étterem, büfé van. ÉS általában van hozzá sok sok ember. Nem is a kábítószerfüggés lehet itt a probléma, hanem az élelmiszerfüggés. Eszméletlen kövér emberek vannak, hihetetlenül kövérek. Valószínűleg tényleg valami addikció miatt nem bírnak leállni. Különösen sok ilyet láttam New Yorkban.

John cikket nyom a kezembe: Bing vs. Google: új kifejezés: decision engin vs search engine. Eddig a főneveket kerestük, most az igéket (is). A Google is tud természetes mondatokra keresni, de a Binget John már ebben jobbnak tartja. Sajnos a Bing még mindig veszteséges, tavaly majdnem 3 milliérd dollát vesztett, az USA piac 30%-ával. A részvényesek haragszanak, és megpróbálták elmozdítani Steve Balmert. Hogy is van ez? A hosszútávú beruházás nem teszik a részvényeseknek, akkor rúgjuk ki. Lehet, hogy ez az igazi kapitalizmus.

John sokszor mondja az amerikaiakra hogy nacionalisták, de persze ez itt inkább hazafiasságot jelent, pozitív. Ebből következően, amikor mi, vagy mások otthon magyarázzuk a közép-európai nacionalizmust, akkor megbocsátóan néznek rám/ránk. Nehéz. De azért tisztázzuk, hogy mi másképp értjük.

2011. július 30.

Szóval vége New Yorknak. reggel netezés, olvasás, egy kis maradék evés, takarítás.

A műsor Princeton-ban folytatódik. Szombaton az egyetemen sajnos csak olyan vezetett túra van, amelyik a majdani diákok és szüleik elcsábítására szolgál. jótorkú vicces diákok vezetnek, magyaráznak. A látogatók kissé megilletődötten, de világosan érthetően elmesélik, hogy honnan jöttek, mit akarnak itt, és miért. Térdig gázolunk az önbizalomban.

Az épületekhez mesék, sztorik. A marketing orientált mese csak úgy zuhog. Azért lehet érezni, látni, hogy ez az intézményen mennyire jó. kevés helyre megyünk be, inkább el kell képzelni, hogy hol tanított Einstein.

A látogatás végén bemegyek a campus múzeumába. Váratlanul komoly gyűjtemény 3000 éves időszakra néz vissza, az alumni diákok pénzéből, adományaiból. Sok egyiptomi, római, inka leletek, 700 évet átfogó európai festmények, meg persze amerikaiak. Érthetővé válik, hogy hol és hogyan megy a kultúra egy középnyugati gimnáziumból idekerülő gyerek fejébe.

Az egyetem után hosszú, 8 órás autóút Cape cod-ra, hamburgerekkel, pisiléssel, vásárlással. Este a ház üres. Andrew lefekszik. Én még dolgozgatok, majd megjönnek John-ék a fagylaltozóból, és beszélgetünk éjfélig.

2011. július 29.

Tényleg, el is felejtettem a Ground Zerot. Eredeti terv szerint Natural History Museum lett volna a fő szám péntekre, de végülis elmentem a Ground Zero-hoz.

Végülis a környék felmérése, séta után 11-kor mentem be az ideiglenes kiállításra, és 12-kor kezdődött a vezetett túra a gödör körül.

Készül az új helyszín, az első rész megnyitására idén szept. 11-én kerül sor, ami az emlékhelyet jelenti, talán egy kis részt au új múzeumból is. Az 1776 m-es toronyból mintegy 50-60 emelet van kész, még egyet elkezdtek, a többinek csak a helyét/alapját csinálják meg, és ha elmúlik a krízis, akkor folytatják, most túl sok irodaház áll üresen.

A helynek van szelleme. Lépten-nyomon emléktáblák, emlékkutak, figyelmet felhívó részletek. A vezetést az esemény 2 túlélője (akkor egy szomszédos épületben lévő) vezeti. Szépen végigvesszük a leckét, minden szögből, szempontból. Az emberek a csoportban sokat kérdeznek. Eléggé megilletődöttek. Az építkezés területére nem lehet bemenni, csak körben a szomszédos építményekről be lehet nézni. Állítólag kb. 3000 ember dolgozik jelenleg, és teljesen csak 2020-ra lesz kész.

A túra után látszik már, hogy ebből nem lesz Natural History múzeum, maradok a downtownban. A Battery parkban alszom egyet egy Hudson melletti padon, élvezem, hogy finom meleg van, már sokat szenvedtem a túlzott légkondik miatt.

Átsétálok a Wall Streetre, sok bámészkodó között én is elférek. Tőzsde, J.P Morgan, Federal Hall stb. Az idő folydogál. Kiséta az Est Side felé, Brooklyn Bridge felé, halpiac, móló, régi vitorláshajók, jól szórakozunk. Végül úgy tűnik, nincs idő arra, hogy átmenjek a Brooklyn hídon, szépen visszaslattyogok különböző szép helyeken keresztül a 6th Avenue-re, majd busszal a csúcsforgalomban lépésenként megyek északra. A 33- utcánál leszállok, még egy félórát Broadwayozok, majd Penn State, vonat Princeton Junction felé. Elég jól haladok a Ginától kapott táplálékallergiás könyvemben.

Érkezéskor szokás szerint hívom Andrew-t, aki mos nem elérhető, úgyhogy elindulok gyalog a ház felé, sajnos a térképet valahol elhagytam, úgyhogy emlékezetből indulok. Végülis a háztól néhány száz méterre jön Ji és Andrew szembe. Készültek egy kis vacsorával, még kínai kenyeret is szereztek, ami tkp. a knédli kínai változata. A vacsora kedves, de nem igazán jó. A tészta nem sikerül, szerintem elfelejtette megfőzni. A knédlihez nincs szósz, de jól beszélgetünk, pálinkázunk. Andrew vizespohárba kéri bor helyett a pálinkát. Érdekes. Kiderül, hogy Ji -nek van egy 3 éves kisfia is, és nagyon jól beszélgetünk, Andrew a háttérbe vonul.

Vacsora után elmennek, én elmosogatok, elrendezem a vacsora maradékát, és nekiállok dolgozni. Elvállaltam egy kis lektorálást, illetve minőségellenőrzést. Már kellett valami. Jobban szeretem, ha én lektorálok, mintha engem lektorálnak. Utálatos kapni a lektori jelentést, bár hasznos.

Késő van. Lefek.

2011. jűlius 28.

Kicsit később indultam reggel. Gondoltam, a múzeum úgyis 10-kor nyit, nem érdemes sietni. A Metropolitan volt kitűzve programnak.

Végülis az egész napot gyakorlatilag ott töltöttem, fél ötig nem tudtam kijönni. Fáradtság nem nagyon volt, csupán annyi, amennyit a büfében két leves elfogyasztása alatt remekül ki lehetett pihenni.

Fél ötkor kijöttem, busszal mentem le az 50. utcáig, majd onnan sétáltam, ténferegtem, ettem egy salátát.

Andrew kérése volt, hogy érjek haza 7-re, mert a barátnőjével elvisznek egy kínai étterembe.

Pontosan érkezik a vonat, Yi (ejtsd: í) kedves 35-40 éves fekete asszony. Ő is programozó, otthon dolgozik, utility programokat ír egy vállalatnál, akármit is jelentsen az. Középiskolás korában Kínából jelentkezett amerikai egyetemre, nyert, ösztöndíjat és tandíjat kapott, idejött, itt dolgozik azóta is. Siker sztory. A vacsora alatt az éppen itt lévő nyugdíjas matektanár mamája babysittel. Na, szóval nem volt most már akkor lelkiismeretfurdalásom amitaa, hogy Andrew miattam jött volna csak vissza New Jerseybe. Van más cél is. A szecsuáni vacsora (rémesen csípős, de finom) után a helyi shopping centerbe mentünk moziba (Friends with benefits - Barátság Extrákkal). Jól szórakoztunk, kedves szerelmes hülyeség, de nekem rémes volt, hogy szinte semmit nem értettem a beszédből. Hogy is lehetek fordító?

Péntek jöhet, utolsó nap New Yorkban.

2011. július 27.

Hát itt van New York. kb egy órás út vonattal. Penn Station a végcél. Onnan megyek lassan araszolva az 5, 6, vagy 7. Avenuen egészen a Central parkig. Élvezem a dolgot. Times square obligát megálló, nagy kilátóemelvény, üldögélünk rajta egy páran.

Végül egy kis séta a Central Parkban, kis alvás a füvön, majd MoMa. Ott maradok zárásig. Mind-boggling, ahogy mondják.

Utána Busszal és metróval a Staten Island kompig, átmentem, meg vissza, kissé megközelítettük a szabadság szobrot. Majd vonattal haza. Félt tízre értem haza, egy kicsit szappanoperáztunk, érdekes, hogy ilyeneket is néz Andrew (orvosi meg egy fizikus szappanopera), majd alvás.

Nincs most időm részletesebben, mert megint indulnom kell.

Majd.

2011. július 26.

Reggel szokásos tápászkodás, nezetés, tea újság. Elbiciklizem kenyérért, Ruth leadja rendelést különböző muffinokra , amit a lányai szeretnek. Ezzel éppen megvolnék, amikor a hátam mögé áll Mike és letarolja a további megvásárolandó dolgokat. Pedig jó akartam lenni. Mindegy, végülis senki sem maradt éhen, és még egy lazacos bagelt is ettem reggelire.

Andrew-val készülünk New Jerseybe három napra, hoyg New York-ot is meg tudjam nézni. A készülődést különböző beszélgetések, jövés menések szakítják meg. Átjönnek a rokonok a nagynéni házából, Mike-Abbie-Charles-James elutazik New Hampshire-be, én összecsomagolok, Andrewnek hirtelen egy kis munkája akad. (Még tegnap voltunk a vitorlás hajójánál is, biztonságba helyeztük a kísérő csónakot, megszemléltük a katamarántestű hajót).

Végül elindulunk. Útközben különböző mérnöki, tudományosnak tűnő érdekességeket beszélünk, vitatkozunk, 500 km alatt van mindenre idő. Útközben egy hamburgeres megálló, Andrew kedvence: Louis Lunch, New Havenben. A végső úticél West Windsor (Princeton Junction), Andrew-ék háza, ahonnan kb. egy óra alatt lehet bejutni New York Penn Stationba.

A ház elhagyatott, rémes rendetlenség van, bár nagyon szépen fel van porszívózva. Láthatólag Gina, Andrew felesége egy kicsit gondosnak akart mutatkozni. Még ajándékot is hagyott nekem, gratulált a Monsanto elleni magyar fellépéshez és 2 génmódosított termékek ellen írt könyvet és egy dvd-t készített ki. Ha tudná a véleményemet... De azért komolyan veszem, majd megnézem.

A házban rendetlenség van, mintha azóta, amióta Gina és Andrew nem élnek együtt, nem akartak volna semmit elpakolni, kidobni. Nem váltak el, várják a jó szerencsét. A falakon mindenütt a gyerekek gyerekkori rajzai dokumentumai vannak mindenütt különböző eredetű kupacok stb. A macska nincs itthon. De majd jön.

A ház környéke kihalt. A házak nagy telkeken vannak, az egész nagyon szétszórt, a legközelebbi létesítmény (vasútállomás, kávézó) 2 kilométerre. Elmegyünk sétálni egy kb 5 km-es körre. Tálákozunk néhány őzzel, mókussal és alkony lévén, sok repülés közben villantgató szenjánosbogárral (firefly). Hazaérve kocsiba szállunk, és megyünk megnézni a vonatmenetrendek, Andrew vesz jegyet holnapra, majd tovább egy 8 sávos úton valahová vacsorázni, bevásárolni a hipermarketbe. Közel van valahol három egyetem Princeton, Rutgers, New Brunswick , de a hipermarketben ezt valahogy nem érezni. Eszem két levest, amely itt megint főzelékszerű, soha nem lehet látni a tányér alját. Zsuzsa itt tanult levest főzni, úgy látszik :).

Vissza haza, vége a napnak, még egy kis mosás, rendezkedés, netezés.

2011. július 25.

Továbbra is kissé beteg vagyok. Az idő is hideg, melegen felöltözöm, reggeli mindenkinek, amit meg tud csípni. Gyerekek hancúroznak, Andrew és John nekiáll dolgozni, Johnnak valami hirtelen felmerült, és rendesen belelendül. Írok egy kis blogot, nézelődöm, beszélgetek a hangyaboly éppen kifele néző tagjával, majd Andrew hosszú biciklitúrára hív. Rájövök, hogy jobb lesz még aludni inkább, nem kockáztatok.

Nagyon jó regeneráció után megkóstolom a gyerekek által közben fogott és megsütött halat, iszom egy kávét, majd elmegyek én egy biciklitúrára a Chatham Historical Society múzeumhoz, ami sajnos éppen zárva van, de a világítótorony eredeti 4-ed rendű Fresnel lencséje kívülről is látható, meg még egy pár kiállítási tárgy szórakoztat, valamint a régi épület leírása, Chatham története, valamint az itteni indiánok volt kultúrájáról szilánkok. Tovább a halászkikötőbe, Fishing Pier, ahol a hazatérő halászhajók kirakodását lehet nézni. A halászhajók 10-15 méteresek, néhány tonna feldolgozott, és válogatott zsákmánnyal térnek vissza. Néhány fóka, sok sirály várja, hogy leesik valami neki. Fönt, egy emelvények az emberek bámulnak, a halászhajó nagy ládáiból a már részben feldolgozott (kibelezett, lefejezett, stb.) zsákmányt a matrózok kisebb ládákba rakják át, majd egy liftben felemelik egy csúszdára, és jéggel megszórva úgy kerülnek át a kamionok berakodásához az előkészítő helységbe. Sok a vér, az emberek imádják nézni, úgy tűnik. Van olyan termék is ami felismerhetetlen, valószínűleg valami puhatestű, kibelezve, nem tudom. A rémes élmény ezután jön, az egyik ládát kinyitják és az színültig van kis cápákkal, amelyek nincsenek ugyan kibelezve, de nyitott szájjal, megfulladva és többé kevésbé véresen összegabalyodva állnak egy tömbben. Valahogy Auschwitz jutott eszembe, valahogy így képzeltem el a gázkamrák kinyitásakor tapasztalható látványt (valszeg hülye vagyok, amikor elmeséltem a gondolatomat, nem nagyon értették: "ilyet még senki nem mondott, pedig sokan mennek oda ezt megnézni..."). Az emberek nem tágítanak, a helyért kissé tolonganak, sokáig kell várni, amíg jó helyet kap az ember. Cápából nincs több kb. egy tonnánál, hamar végeznek.

A kikötői halüzletben eszem egy ráklevest (Clam Chowder), megszemlélem a parti őrség deli legényeit, lányait, hajóit. A leves nem volt különösebben jó, a Squire-ben sokkal jobb a dolog, dehát itt frissebb talán, meg csak.

Egy kis keringőzés még a biciklivel, majd hazaérek, otthon kávé, internet, Zsuzsával skype, majd elmegyünk Andrew-val a hiányzó gyógyszerért Harwichbe. Ez is megvan, ezután Az Orleans-i strand következik, ahova testületileg mindenki kivonult, mert ott a nyílt óceán miatt a hullámok nagyobbak és jobban lehet hancúrozni. Ott is vannak, mindenki egy kupacban, illetve kettőben, egy a vízben, egy kint a homokban, és sült hagymakarikákat esznek boldogan. Mi is csatlakozunk, a szél fúj, nap ugyan nincs, de jó a hangulat. Ismét egy leves, most rákból (lobster), de nem érzem a különbséget a kagylóleveshez képest, amitől Andrew egy kicsit elborzad. Szerinte a két leves annyira különbözik, mint a kelkáposzta saláta a dobostortától. Biztos még náthás vagyok...

MAikor a gyerekek a vízben megfagytak, akkor forró csokival felmelegítették őket, majd elindultak haza a népek. Mi egy country music koncertet hallgatunk még a parton, majd követjük őket.

Útközben megálló fényképezés céljából egy Sundae School (ejtsd: szandéj) nevű cukrászdánál, fagylaltozónál. A szóvicc elég jó. Találkozunk Ruth-ékkal, akik John hosszú telefonbeszélgetése miatt kényszerülnek hosszasan itt fagyizni, majd Andrew is bedől a fogyasztási őrületnek, és nekem is hoz egy óriási adagot. Jót beszélgetünk, majd - életemben először a megenni nem tudott fagyit a szemétbe dobva -távozunk.

Este otthon szokásos duma party, netezés. Nem volt nagy izgalom, de legalább meggyógyultam, úgy tűnik.

Családi ügyek: Barbi baba rokon. Ő Andrew 4 nagynénje közül az egyik, aki Kaliforniában él. A feltaláló nagybácsi Jack Ryan, tervező, de a wikipedia szócikkeből igazán nekem nem derül ki a történet. Mindesetre Ryan nagybácsi, és Barbara nagynéni. Lehet a baba nevének adományozója azonban egy másik Barbara is. Andrew testvére és unokatestvérei azonban elég büszkék Barbi nagynénire és Jack Ryanra. Hát akkor én is.

2011. július 24.

Szóval rosszul aludtam. Már kiderült, hogy nem annyira a vérnyomást éreztem a fejemben, hanem a náthát, amelyet valószínűleg a szoba ájszakára bekapcsolva hagyott plafonventillátortól "kaphattam". Hogy mikre kell vigyázni.

Újságolvasás, galamus, blogírás, reggeli, a népek még alszanak. Az öbölben a víz tükörsima, kissé felhős az idő.

Telefonálunk a gyógyszertárba, 10 után mehetünk. Addig alszom egyet.

A gyógyszertár egy közeli városban, Harwichban. A 4 gyógyszer közül három megvan. A negyedik holnap lesz meg.

A napi sportolás gyaloglás a tengerparton mezítláb a homokban, kicsit több mint két órás út. A beach gyakorlatilag üres. Az idő kissé felhős. Néha egy-két fóka kiúszik a közelünkbe, bámészkodik, majd elmegy. A strandőrök kis dzsippel, a parti őrök motorcsónakkal cirkálnak. Biztonságban vagyunk. Kicsit sokan vannak . Talán érthető, mert a tenger itt veszélyes áramlásokkal, gyorsan átrendeződő homokpadokkal, magas (kb 3 méteres) árapály mozgással veszélyes.

A gyaloglás nagyon jól esik, nagyon elfárad a lábam, kissé lihegek is. Utána elmegyünk valamit enni, leveshiányomat két levessel enyhítem.

Délután is alszom egyet, nehéz a fejem, a nátha szorítja.

Megérkezik Andrew egyik anyai nagyénje, Priscilla, aki itt lakik nem messze. Sovány, magas, nagypolgári megjelenésű kedves néni nyolcvan fölött, kicsattanóan egészséges. Kdves beszélgetés. Állandóan Muci néni és vele eltűnt stílus jár az eszemben. Megérkeznek a nála lakó unokái is Austin és Maya, két gimnazista, akik Los Angelesből jöttek a családi együtt nyaralásra. Maya, 15 éves, most volt egy 16 napos túlélőtáborban, ahol többek között éhség ellen nyulat kellet fogniuk. Ő nyúzta meg.

Fél hatra baseballmeccsre megyünk. A nyári hónapokban a Cape Cod városaiban baseball bajnokságot szerveznek, főleg az itt nyaraló srácokból, de ez úgy is működik, hogy nyaralni hívnak egyetemista baseball játékosokat, és közben játszatják őket. Mike, Abbie, James és Charlie visznek el. Ők többnyire izgatottnak látszanak, csak Mike sunnyog, mert ő unni szándékozik. Hát bizony elég, sőt nagyon unalmas, de ezzel nem árulok el nagy titkot az olvasónak. Egy darabig bírom, aztán amikorra teljesen eldugult az orrom a náthától, akkor elmenekülök, és gyalog hazasétálnék a városközponton keresztül. Kellemes séta, levezetése a homokban tett sétának. Mielőtt hazaérnék, találkozom Johnnal, családjával. Austin+Maya is velük van, elhívnak vacsorázni. Nem bírok ellenállni, megyek levest enni velük a Squire-be. A zaj óriási, Ellie (John kisebbik lánya) ül mellettem, beszélgetni alig tudunk, mert amit ő mond, nem értem. Azt játsszuk, hogy süket vagyok, és csak én beszélek, ő ír (8 éves). Egy darabig megy a dolog, majd egyszercsak azt ákombákomolja, hogy fáradt az írástól. Austinnak még van egy éve a gimnáziumban. Valószínűleg vegyész lesz, azt véli tudni, hogy azoknak jók a piaci lehetőségei. Elmeséltette, hgy én miket dolgoztam. Nyáron nem megy máshova nyaralni, mert eddig egy szociológiai nyári tanfolyamon volt a helyi egyetemen, és ezután meg foci edzőtáborban vesz részt otthon.

Hazafelé belebotlunk egy cukrászdába, ahol fudge-t árulnak. Na ezt meg kellene tanulni.

2011. július 23.

Korai ébredés, internet, blogírás, ténfergés. Reggelire banán és humusz. Beszélgetések Johnnal és Peterrel. Végül elálmosodom, és a délelőtti félórámra ledőlök. Utána a parton nézem a rákásás, melynek keretében a gyerekek mindenféle egyéb élőlényeket is öszefogdosnak hálóval. Van közöttük rák, csiga, hal stb. Egy ilyen rák nem nagyon barátságos, de láthatólag senki nem tart attól, hogy az ő lábát csípi meg.

Egyszercsak, mint egy szellem, néma, de működő motorral. Sziasztok köszön az üdülő nagymama képében megjelent Chatham Shellfish Department (ez van a csónakjára írva) ellenőr. Muti az engedélyt! Persze van, a zsákmány is átvizsgálja, hogy nincs-e méret alatti, majd megdícsér minket és el. Az engedély 80 dollár egy évre, helyi címmel rendelkező személyek válthatják ki.

Na ennyi volt az izgalom a délelőttre. Kis fürdés, majd biciklivel elmegyek a világítótoronyhoz, mert ott állítólag teljes szépségében... Igaz, a strand óriási, és nem tud emiatt zsúfolt lenni. A távolban sok fókát is lehet látni, de nem mentem közelebb hozzájuk. Ugyanis hamar kiderült, hogy biciklit homokban tolni nem olyan nagy szórakozás. Persze kint is hagyhattam volna, de a beidegződés miatt nem hagytam egyedül, lezáratlanul.

Végigböngésztem a feliratokat, táblákat. Tetszenek az ismeretlen szavak, meg az akkurátus részletesség, meg persze a helyi tudnivalók, történetek.

Végigbiciklizek egy nagy kört, nem sikerül bejutnom a Chatham Historical Society kiállítására, amely csak majd később nyit, majd visszaérek a városközpontba, elem, ásványvíz, bámész.

Ebédre néhányan elmennek, a többiek, én is, maradékokat eszünk. Közben beszélgetés. Politika, család, szakma. Nincs új a nap alatt. Egyelőre. Andrew körülvezet a házon, böngésszük a könyveket, magyarázza, hogy melyik fal régen hol volt.

Hosszasan beszélgetünk Johnnal, világpolitikáról. Ngyon sokat utazik és sok országban üzletelnek. Fő megállapítás: Európának szét kell esnie, hacsaknem adják a kassza kulcsát végleg Németországnak. Hm. Hallgatok egy kis bing propagandát, a google nyelvfeldolgozó előnyéről, és bemutatót is tart a bingről, meg megmutatja, hogy ő miket programoz, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból.

Érzem, hogy a vérnyomásom szeretné a gyógyszert. felhívom a biztosítót, aki azt mondja, hogy ok, menjek el írassam fel, váltsam ki, hozam a számlát. Megkérem Angelát, hogy írja már fel a gyógyszereim közül, ami hiányzik. Kicsit nyomoz az iPhone-jában, majd telefonál a közeli város gyógyszertárának, bediktálja nevem, szül adataim, az ő azonosítószámát, és mindenből 20 db-ot ír fel így. A telefon rögzítőn van, meglátjuk mire megyünk vele hétfő reggel majd. Érdekes, hogy nincsenek állítólag kombinációs készítmények, a két alkotórészt külön kell felírni, valamint az, hogy a mennyiség nem a fogyasztói csomagolás szerinti, hanem amennyi kell. Valszeg ömlesztve/nagy kiszerelésben veszik a tablettákat, és abból adnak majd.

Kinyomozzuk a Bostonba menő buszok menetrendjét, és Andrew ír New Yorkba egy barátjának, hogy esetleg adjon nekem 1-2 napra szállást, mert akkor már érdemes odamenni.

További ejtőzés, séta, internet. Kissé idegesít, hogy az egymás közti beszédüket alig értem, így könnyen kirekesztődöm. A palacsintasütési felajánlás mérsékelt érdeklődésre talált, a pálinkát meg még elő se vettem.

Azért jól elvagyunk, kint esőre váltott, készülünk a hamburger, cheeseburger, hot dog vacsorára, amit Andrew menetrend szerint eléget, (de lehet hogy így a normális?), és ismét megjegyzés nélkül marad a malőr. Azért ez jó. Vacsora közben jót beszélgetünk Angelával. 4 órás munkában dolgozik a vészhelyzeti kórházban, ahol évi 55 ezer esetük van, ennyit bír a gyerekek mellett, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból. Sok a biztosítás nélküli beteg, azokat is ellátják az adófizetők pénzéből.

Vacsora után Ruth é John, valamit 4 gyerek ül körülöttem, mindenkinek a kezében valamilyen képernyős kütyü, és elmélyülten töltik az időt. Olyan, mind egy könyvtárban. A vérnyomásom miatt elálmosodom, és 10-re ágyban vagyok. Nagyon rosszul aludtam.

2011. július 22.

7 kor ébredtem. A jetlag ezzel elintézve, remélem. A ház még mindig kihaltnak tűnik. Andrew a nappaliban egy számítógép felett gubbaszt és dolgozik. Megyünk reggelizni, biciklivel Chatham ( város-?vagy faluközpontba, egy kis kávézóba. Lox bagelt (állítólag zsidó étel, v.ö. ) javasol. Lukas zsömlében füstölt lazac, krémsajttal, hagymával és paradicsommal, finom. Tovább biciklivel bejárjuk a környéket is, néhány emléktábla, régi épületek, intézmények, tűzoltóság, iskola. Ebből következő házadó Andrew-nek havi kb. 1000 dollárba van. Elegáns nyaralóhely. Az eleganciából nem sokat láttam még, de legyünk jóindulatúak. Nagyon sok ház festetlen, szép cédrusfa zsindelyekkel épül, a falak is azzal vannak borítva, sőt a szabadtéri faszerkezetek, pl. teraszok, lépcsők és abból készülnek. Ez a fa ellenáll a rothadásnak (magas a gyantatartalma) és nem kell befesteni, de azért - gondolom - valami kémiai páccal kezelik. Még földbe fektetve sem rohad. Nahát.

Télen itt tud egy-két méteres hó is lenni, a tűzcsapokon magas rugós jelzőpálca.

Bostonban ma 38 fok van. Mi 120 kmre vagyunk, de itt nem érezni. Itt 29 van, hivatalosan. Greater Boston 4,5 milliós, sok a beépített terület, jobban felmelegszik.

A biciklitúra kéb 2-2,5 órá-t folytatódik, szép bicikliutakon, sok futóval, gyaloglóval, sétálóval, biciklistával. Mindenütt tavacskák, öblök, hol édes, hol sós vízzel.

A városközpontban veszünk elektromos csatlakozó konvertert. Megszemléljük az egyetlen - ide egy kicsit beengedett - nagy gyorsétteremlánc egyetlen (kb fél négyzetméteres) hirdetőtábláját.

USA zászlék módjával, kevésbé érezhető, mint 2008-ban, a választási kampányban.

Otthon felvesszük a fűről a kék (esőálló) fóliába csomagolt és nem a postaládába dobott New York Times-t. Persze, így gyorsabb a kihordás.

Zuhanyozás után, netezés, jégbehűtött rozéval borozás a teraszon, klubrádió hallgatás, galamus stb. A repülőn idefele John Lukacs II. világháborús könyvét olvasom, és most az olvasottak így a Klubrádióval galamussal fűszerezve még inkább a náci világot idézik fel. Sőt. Az az érzésem, hogy talán a mostani helyzetre is reakció ennek a könyvnek a megjelentetése.

Andrew eltűnt, azt hittem, aludni, de később kiderült, hogy elment(ek) pokrócokat kitenni az esti Chatham Band koncerthez helyfoglalásként. Tehát előjöttek a házban lévő többi lakók. A ház kétharmada csak Andrew-é, a másik harmad az egyik (öregotthonban lévő) anyai nagynéni tulajdona, és így a 7 hálószoba szinte szállodakánt működik, különösen nyáron. A mostani vendégek nem rokonok (Andrew anyja legjobb barátnőjének elvált leány skót/ír (Mayflower?, Mc-akármi, nem értettem nevekkel, majd pótolom) gyerekei, Sadie és Abbie, két két 3-9 éves - Effie, Maura és James, Charlie - közötti gyerekkel), azok csak a nap folyamán jönnek majd.

Abbie-vel beszélgetek, gyógypedagógus és lakberendező, de nincs MA-ja, minden évben 6 harmadikos autista, és egyéb módon challenged gyereket tanít egy Los Angeles-i iskolában. Elvált, nehezen élne egyedül, de van egy barátja, aki jól keres, és majd délután érkezik meg az ő két fent említett két gyerekével.

Kellemes délelőtt után Andrew-val elmegyünk ebédelni egy Squire nevű hal/tenger gyümölcsei étterembe. Rákleves, fish and chips. Jól esik, finom. Andrew nyers kagylót eszik, én ebből már kiszerettem.

Otthon nekiállunk fürdeni a ház előtt, a házhoz tartozó strandon, amely egy öböl (Mill Pond) széle, a ház felette magaslik. egy csomó csónak, kajak, vitorlás hever mindenfelé. Az egyiket Sadie használja. A víz jó meleg, kb fél méterig szépen átlátszik, a part homokos, kissé kavicsos. Úszkálunk. Beszélgetünk. Előjön egy első unokatestvér, Peter, egy freelance játéktervező, aki amerikai születésű kínai orvos feleséggel él. Peter nagy szakértelemmel különböző füveket szed össze, és azt rágcsáljuk, finom sós, sok ilyen van, rendszeres gyűjt és sok ilyet esznek a parton vadászva.

Egy másik szörnyeteg meg a vízből bújik ki, egy 60 körüli férfi mászkált lassan a nyakig érő vízben, végül kijött, papucs, sapka, kis kosárban végződő (és a botra szerelt, a talált kagyló méretét ellenőrző lyukas lemezt [ha átfér rajta a kagyló, ott kell hagyni] tartalmazó ) bot, katonazöld t-shirt, baseball sapka (rajta hátul egy tokban lelóg a kagylógyűjtési engedélye), olyan tábornokszerű fellépéssel. Kiderült, hogy kagylóásó, a szatyorjában rengeteg kagyló, és valahogyan egy rák is, amit a gyerekek ovációja közben elenged a parton. A rák berohan a tengerbe, elúszik. A Beszélgetünk egy sort. Nagy lokálpatrióta, elirányít a Chatham Historical körbe, elmagyarázza, hogy miért nincs itt McDonalds, és sajnos a helyi kultúra romlik, Boston közelsége tönkre teszi. A tábornoki viselkedés onnan ered, hogy valóban volt tengerész is az Enterprise repülőgép anyahajón.

További fürdés, Andrew-wal átússzuk az öblöt, meg vissza. Gyakran érzem a halak kóstolgatását. Andrew szerint nem sok cápa van, azok sem esznek embert. A szívroham valószínűsége nagyobb. De azért nem nyugodtam meg teljesen.

Ismét borozás, beszélgetés, készülődés a vacsorára. Andrew grillsütőben csirkét süt, rettenetesen elégeti, de senki egy szót nem szól. A lányok csinálnak mellé paellát, és szereznek valahonnan egy kis nem égett bélszínt, ami meg nekem cipőtalp szerű. Az égett húsokat mindenki, a gyerekek is minden különösebb jelzés nélkül eszi, én is úgy teszek. Amikor beleharapok, akkor a korom körben leesik a tányérra. Érdekes. Legalább nem eszünk sokat.

Elsétálunk a fúvószenekari koncertre. A Chatham Band 1932-ben alakult, júliusban és augusztusban minden pénteken koncertet ad, amire pokrócokat helyeztük mi is ki, hogy jó helyünk legyen. Mintegy 2-3 ezer ember, sok gyerek, lufik, csinnadratta. Helyesek, minden ki élvezi, legalábbis úgy tesz. Andrew lefekszik a pokrócra és elalszik. Mi jól szórakozunk. A program egy fontos része a gyerekek tánctanítása, táncház szerűen, közös éneklés, stb. A vége a himnusz. Énekelnek is meg nem is.

Mire hazaérünk John és Családja (Ruth feleség, Elynor, Catherine gyerekek) megérkeztek Seattleből. Az időeltolódás miatt ők frissek, nekem egy kicsit nehéz koncentrálni. John még mindig a Microsoft merger and acquisition managere, mesél a Skype és hasonlók megvételéről, átszervezéséről. Örülünk egymásnak, a gyerekek is ott ülnek, úgy tűnik, szívesen emlékeznek a 2008-as látogatásra. Átadom az ajándékokat, a gyerekek könyveit. Pál utcai Fiúk, Magyar néomese. Kiderül, hogy Catherine Anna Frank Naplóját olvassa. Egy kicsit beszélgetünk arról, hogy mikor érdemes ilyesmit kezdeni, és hogy el kell-e mondani a családi implikációt. Bár eddig nem tették, de igen.

Kissé álmos lettem, elbúcsúztunk, jóéccakkát.

u.i. a bagel képét nem tudom kiirtani.

2011. július 21.

Indulás, kis izgalmak között. Zsuzsa nagylelkűen hazajött értem a munkából, hogy kivigyen a reptérre. Brigiék Agárdról estek be a reptérre ünnpélyes búcsúztatásra. Szóval minden rendben ment, csak a gyógyszeres neszeszeremet hagytam otthon. Meglátjuk hogy tényleg kellenek-e.

Átszállás Londonban. Említésre méltó dolog nincs.

Bostonba is menetrendszerűen érünk. Immigration/vám egyszerű, gyorsan kint vagyok. Andrew kis késéssel megérkezik, GPS bolyongás, amíg megtaláljuk az utat Cape Cod felé, másfél órás autózás, csevegés. Nem vagyok álmos, jó idő, minden rendben.

A ház egy aranyos, oldalról festetlen fazsindellyel borított, amúgy fehér ház. Ajtó nyitva. Szoba kellemes, iszunk egy kis kávélikőrt, majd a maradékot fagylaltra öntve ettük meg. Majd könnyű alvás.

2011. július 6.

Eseménytelen repülés. tudtam aludni, olvasni, enni, inni sétálni.

Amszterdamba kicsit késve érkezünk, én még csak elértem a bécsi gépet a 40 perces időablakban, de a bőröndöm nem.

Bécsben végre fejedelmi körülmények között lehet várni a pesti buszt, free wifi és konnektor.

Amúgy itt a vége. Majd még néhány szilánkot még hozzáírok.

Köszi a figyelmet.

Érdekesség:

Oz Harvest : ételmaradék összegyűjtése segélyezésre http://www.ozharvest.org/, alapította Ronnie Kahn

szép Sydney képek: http://easywebsite.net/Australia-Sydney.html

kifejezés: hatch, match dispatch - személyes hírek szekciója az újságban (születés, házasság, halál)

Művészek az NSW Art Galleryből:

Ricky Swallow - fafaragások pl. Killing time

Bill Viola, Observace 2002

Francis Alys www.francisalys.com - Kerítés

Christo http://www.artgallery.nsw.gov.au/exhibitions/new-contemporary-galleries/featured-artists-and-works/christo/

Andreas Gursky http://en.wikipedia.org/wiki/Andreas_Gursky

Ugo Randinon Cross pollinate , Clockwork for oracles

Nam June Paik TV Buddha

Tracey Molfatt Up in the Sky

2011. július 5.

Eric visz ki a reptérre, aminek a közelében van az irodája. 7 embere van a vállalkozásban és könyvelési és hasonló programokat adaptál, parametrizál kis és középcégeknek, úgy cégenként 40 számítógépig. Régen gépész?mérnök volt, de a piac elvitte ebbe az irányba. Amíg ezt megcsevegtük, kint voltunk a reptéren.

Minden simán megy, de a vegemite-eket elveszik biztonsági okokból. Még van 14,45 dollárom, némi tétovázás után veszek belőle 4 bumerángot, nem lévén jobb ötletem.

Repülőút megint kínai géppel Kantonba. Készülök az otthoni munkára, és az időközben az utazás alatt kapott és elvállalt fordítandó dolgokat Antoinette-éknél kinyomtattam és elolvasom, megtanulom, hogy majd gyorsan menjen a fordítás. Meg folytatom az új kedvencemet (Bryan Cartledge: Megmaradni – A magyar történelem egy angol szemével), amit nagyon élvezek, de lassan haladok vele. Közben a Király Beszéde megy a videón, nem nagyon figyelek oda, de amikor a csúcshoz, a háborús beszédhez érnek, akkor – fülhallgató nélkül – odanézek…. és megint – ahogy annak idején a moziban is - kicsordul a könnyem. Rémes ez az öregkori szentimentalizmus.

Kantonba érkezve egy kicsit visszavonok a múltkori lelkendezésből: a tranzitutasokkal rémesen bántak most, iszonyú lassú és hosszú beléptetési procedúra volt, teljesen úgy,mintha be akartunk volna menni Kínába. De ez igazán már nem oszt, nem szoroz. Egy kis mosakodás a mosdóban, konnektorvadászat a számítógéphez, és máris itt ülök és írom a blog szövegét. Azért free wifi nincs.

Még az este sikerül egy kicsit előre fordítani is.

Pontosan indul a gép Amsterdam felé éjfélkor.

2011. július 4.

Megint elaludtam. Rájöttem, hogy a telefont az idő eltolódása miatti zavaraim miatt egy nappal visszaállítottam, és mivel a hétvégi ébresztést kizártam, hétfőn sem ébresztett fel.

Antoinette felzavart, kaptam reggelit, és bevitt a belvárosba a Kék Hegyekbe menő turistabuszhoz. Elég gyakori úti cél, sok busz megy minden reggel egynapos kirándulásra. Buszvezetőn gégemikrofon szépen mesél, főleg „jobbra egy ház…” stílusban, tekergetjük is a fejünket.

Első megálló Sydney olimpiai falu, illetve város. Nem érdektelenek az épületek, és az egész területfejlesztés. Alig tíz éves, még nem látszik rajta az idő, csak nagyon néptelen, de hát fagyos (?) téli reggel van, verőfény. Buszsofőr bumeráng- didgeridoo és még egy pár bennszülött izé bemutatóját tartja. Nekünk persze semmit sem sikerül jól eldobnunk, megfújnunk, megütnünk stb.

Tovább az úton egy kis turistáknak nyitott állatkert, hogy ne kelljen kenguru, koala, wombat stb. látványa nélkül hazamenni. Korrekt, lehet simogatni, jönnek, mennek és még persze egy csomó más állat, kenguru al- és főfajok, tasmán ördög, papagájok. Ki van pipálva.

Következő állomás Leura, egy szép kisváros, ismeretlen okból, valószínűleg szépség és pisilés miatt. Egyre hidegebb van, az rövid ingujjamtól többen rosszul lesznek. 1000 méter magasság körül van a vidék. Hegyek nem nagyon láthatók, inkább fennsíknak néz ki. Végül Blue Mountains kilátó. A hegyek nem felfele, hanem lefele nőttek, legalábbis mi egy fennsík felül közelítettük meg a látványt. Nem kanyon, hanem egy széles medence, sok sziklás hegyoldallal. A „kék” jelzőt azért adták neki, mert az eukaliptuszerdőkből kipárolgó olaj stb., a levegőt láthatóan kékes színűre festi(?), de legalábbis elhisszük. Fotogén, ügyes kilátó, megszemélyesített sziklaformációk, aborigin mitológiai történetek, WC, ajándékbolt.

Ebédre bevonulunk a terület központjába. Gondoltam, hogy már rég nem ettem fish&chipset, és magamévá tettem egyet. Bánatos volt.

Séta, kávé, woolworth, aldi stb. Persze sok jópofa egyéb kis üzlet is.

Délután leereszkedtünk a 250 m mélyen lévő egyik völgyszintre. A hegy nagyon sok szenet rejt, sokáig 1930-as évekig szénbányák voltak itt, és szén- és munkásszállításra használt meredek „vasutat” hagyott maga után a korszak, néhol 52 fokos meredekséggel. A turisták és a vállalkozás örül. Lent szép sétaút, bányászati múzeumi darabok, páfrányfák, banksiák, teafák, indák, Lyrebird mesék. Vissza a fennsíkra egy 80 személyes kötélpálya-szekezeten. Az itt lévő ajándékboltban végre abszolválom a gyerekeknek az ajándékot (koala macis egyenpóló a gyömrői nyaraláshoz). Még gyorsan veszek két vegemite-et is az unokák anyjának (még nem tudva, hogy a reptéren, mint zselés izét, szépen elveszik majd).

Végülis elégedettek vagyunk. Visszafelé az úton nincs sok látnivaló, ausztrál country music-ot DJ-z a vezető. Az út utolsó kb. 30 kilométerét hajón tesszük meg. Ugyan hűvös szél van, de amúgy szép a látvány a nyitott fedélzetről, ahogy sötétedik, és a Sydney skyline egyre kifejezettebb lesz. Maga a hajó is egy kicsit érdekes, mert katamarán teste van, és lényegében olyan sebességű, gyorsulású, fékezésű, mint egy autóbusz. Anthony magyarázza el, hogy a hajó 4 sarkán 360 fokban forgatható vízsugár-hajtóművek vannak, és ettől ilyen hátbavágó és gyors. A hajó az operaház mellett fut be a Circular Quayra, ahol Catherine-ék várnak, hogy elbúcsúzzanak, mert már többet nem találkozunk. Mielőtt hazavinnének Antoinette-hez, felszedjük Steve-t (Lowry, Lury?), Eliot (rémes, most vettem észre, hogy egy „l”-lel írják, legalábbis a Barmitzwah meghívóban) dél-afrikai keresztapját, akivel együtt vagyunk meghívva búcsúvacsorára Anthony által. Anthony meg is érkezik Antoinette-hez, és elvisz a Tropicana étterembe, amely egy kulturális intézmény, róla van elnevezve az általuk elindított rövidfilmfesztivál, a Tropfest. Amúgy olasz étterem, jó is volt, bár a gyerekadagos pesto annyira laza volt, hogy kénytelen voltam megfejelni egy kis sweet chili szósszal. Anthony és Steve szemrebbenés nélkül viselte el. Vajon mit gondolhattak?

Steve-vel a beszélgetés érdekes volt annyiban, hogy megerősítette: a különböző zsidó vallási irányzatok között inkább harc van és nem vetélkedés, vagy verseny, amit én nem érzékeltem olyan keménynek, legalábbis Magyarországról. Szóval nem – korszerű nyelven szólva a marketing szegmentáció segítségével - a nagyobb összlefedettségért dolgoznak, hanem (ők is) a lelkek feletti (kizárólagos) uralomért. Vajon eljuthat-e ez is valamikor valami tettlegességig (katolikus-protestáns-inkvizícó, szunnita-siíta, ortodox – római katolikus stb. mintára)? Érdekes az is, hogy azt találták ki, hogy részben újraírták/fordították az(imakönyvet) dél-afrikai – ausztráliai –újzélandi kooperációban és a déli féltekére, annak évszakaihoz lokalizált könyvet csináltak belőle. Az barmitzwah-on is már ezt használták/tuk. Most fordítják spanyolra, portugálra Dél-Amerika számára.

Vacsora után séta a Woollomooloo Wharfon. Ez egy néhány éves területfejlesztési project, hasonlít a londoni Canary Wharf ötletéhez, de ez itt sokkal inkább a belvárosban valósult meg, és amennyivel későbbi, annyival modernebb is. Kőbe vésett gazdagság, hangulatos éttermek.

Steve-t hazavisszük, majd Anthony engem visz haza, és kis meglepetésemre ott is marad még vagy két órát, mivel Antoinette meghívta egy teára vacsora után, de úgy látszik elfelejtette, és - a nővérét baby-sitternek hátrahagyva - elment a férjével táncolni (?!), legalábbis amikor előkerültek, ezt mondta. Úgyhogy én hívtam meg Anthonyt teázni, és beszélgetni. Mivel a családja már elment reggel síelni nem volt neki sietős, és jól is érezte magát, mintha egy kicsit ambicionálta is volna a búcsúestét, úgyhogy megint mesélt munkájának egyes érdekesebb műszaki (CAD/CAM), szervezési (mi van centralizálva, mi van decentralizálva, mitől versenyképesek, hogyan ösztönzik a menedzsereket) részleteiről, a hobbijairól (rádióvezérelt helikopterek, vitorlázó repülőgépek, gépkocsi modellek építése és vezetése – ehhez azt kell tudni, hogy ez abból nőtt ki, hogy Lesa-Belle nagyon izgult, amikor Anthony járt repülni, és hogy ne legyen izgalom, ezt cselekszi pót), a gyerekek magániskoláival kapcsolatos költségstruktúráról (a tandíj a kisebb része annak, amit az iskola még levesz a szülőkről), és még egy pár dologról (pl. egyenárammal működtethető házak, ahol a konnektorok felismerik a chippel ellátott dugaszról, hogy milyen feszültségigény van, illetve hogy betáplálás vagy fogyasztó-e amit rákapcsolunk, az egyenáram előnyeit stb.).

Végül Antoinette-ék előkerültek, még egy tea, egy kis google map, hogy Antoinette-ék tudják, hogyan kell Anthony 200 (!) hektáros farmjára majd elmenni jövő hétvégén. Azután rövid férfias búcsú, majd bőröndpakolás.

2011. július 3.

Elaludtam, 10-kor ébredtem. Verőfény. Indulnék a városba, még az Australian Museum ismétlése 3 évvel ezelőttől és az Akvárium újonnan lett volna a műsor délután 4-ig, mert akkor Anthonyéknál tea van. Antoinette-ék nem hagytak elmenni, előbb a sarki cukrászdában, ahol vajaskenyér-puding is volt, megreggeliztünk, - közben Catherine telefonált, és meghívott ebédre a tea előtt - majd elmentünk a közeli Cooper Parkba sétálni, labdázni, és még egy kávét inni (v.ö. café crawling). Útközben láttunk lantana irtásnyomokat, egy Argentínából behurcolt növényt próbálnak irtani, kevés sikerrel.

A séta után letettek Athonyéknál (ahol Catherine-ék is laknak most).

Ebédre a szűkebb családon kívül még Elliot keresztapja Steve (Roelof iskolatársa, egy dél-afrikai nyugdíjas farmer, ma a Zsidó kongregáció [mi is ez?] egyik vezetője) és keresztanyja Marge, a tegnap előtti vendéglátó, angol tanár a West Sydney Egyetemen), meg egy régi dél-afrikai (ma angol) barát volt meghíva. Gyönyörű idő, terasz, bor, pezsgő, lazaság. Óriási darab marhahús, Anthony mesterműve. Köretnek kalács és kifli, második fogás, sütemény. Meg bor, meg viszki (haha, jég nélkül, úgyhogy már nincs kisebbségi komplexusom a jég nélkül felszolgált viszkik miatt).

A teára megérkeznek Antionette-ék is. Végnélküli beszélgetések, nagyon régi, régi és új dolgokról, családról, gyerekekről, nevelésről, életmódról, politikáról, Dél-Afrikáról, Izraelről, Magyarországról, Ausztráliáról, Kínáról, Szingapurról, stb. Folyamatos és gördülékeny meleg, családi, megértő. Small talk sehol. Jé, ilyen is van?

Van egy extrémnek tartott szekta Sydneyben (Exclusive Brethren), és Roelof testvére, Ewart, Dénes valahai tanára Dél-Afrikában, az ő elemi iskolájukban tanít. Ott tart, hogy szeretné rávenni a gyerekektés a szülőket, hogy engedjék a számítógépet használni. Sajnos nincs több részlet, de annyi biztos, hogy tegnap, amikor beszélgettem Ewarttal, nem fedte fel ezeket a lapokat.

A naplemente a teraszról gyönyör, Sydney skyline, Harbour bridge-dzsel. Mindenki fázik, csak az európaiak vagyunk ingujjban. 8-kör felszedelődzködünk. Egyeztetjük a holnapi programot (Lesa-Belle síelni megy a gyerekekkel, én egész napra a Kék hegyekhez megyek, Catherine-ék Roelof testvéréhez mennek vacsizni, úgyhogy Anthonyval fogunk vacsorázni.

Vacsorához veszünk két portugálnak mondott, de igazából kissé szárazra sütött kilapított sültcsirkét, meg róseibnit, és otthon ettük meg. Hosszan beszélgettünk még Antoinette-tel és Eric-kel, a görög, bolgár, német eredetről, menekülési történetekről, útlevelekről, állampolgárságokról (Antoinette zsidó elővigyázatosságból akarna egy menekülőutat, és szerezni Eu útlevelet). Nagyon figyelmesek, érdeklődők, ők is jól érzik magukat. Szerintem viszont fogjuk látni őket Európában.

Fogalmak:

surface engineer - cleaning (wo)man jelentésben is

home-ec - szakács, séf jelentésben

hon (ejtsd: han) - honey rövidítéseként

ramequin, ramekin, csak úgy, mert tetszik

Zsinagóga 1x1, sémi nyelvek

Ezek a korábban írtakhoz színezések, illetve a rituális felolvasás dallamjegyeihez. Elliot nagyon szépen énekelt-olvasott fel, és ezt nagyra értékelte mindenki.

2011. július 2.

Kényelmes reggel. Reggeli előtt egy kis sakkozás Adammal. Szerencsére előpbb hívtak reggelizni, mintsem vesztettem volna, szóval elegánsan tudtam feladni. Sophy egy ripstik-en közlekedett a lakásban. Kipróbáltam, de persez nem ment.

Reggeli Antoinette-ékkel, omlett, stb.

A ház előtt a fán négy (azaz két pár) gyönyörű papagáj. Késve indulunk, késve érkezünk a zsinagógába. Láthatóan senkit nem zavar Antoinettéknél. Catherine egy kicsit szigorúan néz, azelső sorba kell ülnöm. Szokásos setup az öltözködés, viselkedés, hangulat. Csak most van egy négy tagú kórus az énekekhez, és az imakönyv vastagabb.

Láthatóan az egész család mindent tud mondani és énekelni, megértően hallgatják hallgatásomat. Az imaszövegek angol verziója is nehezen érthető a szókincs, meg a felolvasási sebesség miatt.

Elliot mindent tökéletesen csinál, olvas, énekel, saját esszét ad elő. Keritenek nekem egy imasálat, és kihívnak a tóraszekrényhez, ahol az egyik szárnyat nekem kell kinyitni és majd becsukni. A tóratekercsek egyikét kiemelik, Benjamin nyakába teszik, ő leül vele, majd leszedik a rajta lévő zskot, díszeket, és a tekercset az asztalra teszik. egymás után sok sok ember van kihíva a tórához a szöveget elmondani, amit tegnap előtt nekem is kellett. A beszéd előtt az imasál bojtját hozzá kell érinteni a nyitott tóratekercs szövegére helyezett tóramutatóhoz, majd meg kell vele érinteni a szájunkat, hogy a kontaktus létrejöjjön. A lányok az imakönyv sarkaival végzik el ezt. Jelentkezni lehet elhunytak halálának évfordulójáról (Yahrzeit), házasságkötés évfordulójáról, vagy más nevezetes eseményről megemlékezni, illetve Elliot rokonai vannak a felhíva.

Az unokatestvéreket is mind kihívják, és azok kapnak angol nyelvű más szöveget is. Roelof egyik testvére chilei árvákat fogadott örökbe, és egyikük, a szép indiánarcú kislányuk is kivette a részét.

Sokk fejezet, részlet van, sok szerepcsere, jelenlévők bevonása, beszéd, ének. Végül a tóratekercset összecsomagolják és visszateszik. Elliot egy önálló beszédet tart, amelyet a generációváltásról fogalmazott Mózes történetét felhasználva. A szöveg nagy sikert arat, hazudnék, ha minden értettem volna. Roelof megküldi a szöveget.

A ceremónia után a szomszéd teremben fogadás, ahol még gyorsan a rabbi, meg még egy pár ember további beszédeket mond, majd koccintunk és falatozunk.

Veronica és John rövid ideig van itt, megbeszéltük, hogy délután együtt töltünk egy kis időt. Elmentünk táskát venni, mert Zsuzsa is azt rendelt, meg neki is kell egy. A Westfield bevásárlóközpontban voltunk, hipermarket része nincs, csak szakboltok, a középosztálynak. (Itt főleg középosztály van, alig fér mellettük el más. Ezért is nem akarják az immigrációt szabadon engedni, őrzik ezt a színvonalat.) Végüla negyedik boltban kiböngészek egy táskaformájú darabot, Veronica szerint is jó, ő is ezt akarta volna, de a cippzárja nem elég erős neki. (Rémes árak is voltak100-300 eft is). Zsuzsát feltelefonálom, hogy a felelősséget megosszam :), majd megveszem.

Sajtkóstolás és kis ténfergés után elmentünk a temetőbe, Ágnes és Reuben sírjához. Szép vörösmárvány, hatalmas. Ausztrál márvány, Kínába küldték polírozásra. (Jé!). Veronica örül, hogy a Barmitzwah napján van látogatója Ágnesnek. A temető egy része angolszász, csupa gyep kis kő, mások nagy köveket akarnak. A zsidó síroknál virág alig. Kövek vannak a sírokon, de másutt nincs elég kő/kavics, ezért Veronica szerint belefér, hogy egy már ott lévő követ arrébb tegyünk. Ez történt.

Ezután vissza Antionette-ékhez. Rövid pihenés, blogolás, majd indulás a bulira. Point Piper Yacht Club étterem.

Egy órával hamarabb érkezünk, Catherine odarendelte a fényképészt, és mindenki többször, elölről, oldalról, minden összetételben a teraszon és kint, és mindenütt. Ez eltartott vagy 40 percig. Majd szép lassan kezdett a társaság megérkezni. Végül kb 150-en lettünk, az asztalokból és ülőhelyekből számolva. Zsidó lakodalmas rock zenekar játszott, nem is utáltam annyira, pedig nagyon Lagzi Lajcsisra sikeredett időnként.

Hatkor hirtelen elkezdődött a hóra táncolás. Nekem nagyon váratlanul és meglepően. Soha nem voltam olyan helyen, ahol ezt így táncolták volna. Lényegében minden asszony-lány beállt, és igen bonyolult figurákat, óriási lendülettel, és spontán tudva táncoltak, miközben a hátuk mögött a férfiak táncoltak. Azt hittem eddig hogy ez csak a Hegedűs a Háztetőn-ben van, és most tessék. Nagyon meghatódtam, és még a könnyem is kicsordult. Egyszerre éreztem azt, hogy na ebből ki vagyok zárva, meg a nagyszerűséget. Itt most ár lehetett fényképezni persze, van is egy pár, majd felteszek belőle a netre.

A tánc után beszélgetés, mindenki bemutatva mindenkinek, nagyrészt azonos közönség a tegnapi estéével. small talk dögivel. Közben a zenekar játszik, alig lehet hallani. Jó nyelv és kommunikációs gyakorlat. Sok emberrel ismerkedtem, szinte mindenki Ilonkát emlegette, meg persze Ágnest. Megkeresett egy hölgy, Borbereki Barbara (ma Barbara Holdin), akit - ifjú lányként - 46 éve ismertem meg, a Borbereki Zoltán Dél-Afrikában élt magyar szobrászművész lánya, és annak idején ő vitt el a Johannesburgi egyetemre körülnézni. találkoztam még egy pár, a korábbi út során megismert baráttal/ismerőssel, meg egy pár újabbal.

Vacsora előtt a rabbi külön tartott egy kis akármit, meg nem mondom, minek hívják, de nagyon kedves, közvetlen dolog volt, és Elliotról/Elliotnak szólt. Valóban érdekes gondolat: a Barmitzwah az egyetlen olyan nagy ünnep, amely egyetlen személyről szól, az összes többi másokról is, a születésnél az anyáról, a házasságnál a párodról, a halálnál meg a családról is. Ezért olyan nagy jelentőségű ez.

Aztán újabb beszédek, vacsora közben beszédek, vacsora után beszédek. A résztvevők bemutatásakor Catherine elsírta magát, és a nyakamba borult, amikor engem mutatott be.

A vacsora könnyű volt és finom, a buli 11-kor ért véget.

Az idő elmúlt, ma már a következő nap éjszakája van. A mai napot majd pótolom holnap.

2011. július 1.

Lustizás, netezés, blogírás.

Adam zongorajátékát meghallgattam, egy jó kávét készítettem. Mire összeszedtem magam, hogy elmennék a Bondi Beachre, hogy megnézzem nappal is, amikor bejelentkezett Catherine és az időközben megérkezett Roelof. Elhozták magukkal Elliot-ot, aki Adam (Antoinette óvodástársának) barátja, és engem meg elvittek a Bondi Beachre, először tartalék kapedliket venni (25 db), majd Roeloffal gyalogtúráztunk a parton mintegy 3-4 km-t északra és vissza. Gyönyörű partvidék, nagy hullámok, sziklák, sziklafalak, fekete gumiruhás szörfölők, szél, eső, útközben kávé. Jól kifáradtunk, eszmét cseréltünk a világról, családról, a honnan hováról. Pesszimizmusom felett elnézően mosolygott. Jól megy a szekere, cigarettacsomagolást gyártanak 3 gyárban a Szingapurhoz közeli térségben és jelentés eredményért el, amióta odaköltözött főnöknek. A cég jól műk, tehát optimizmus van. A gyerekek Szingapurban nemzetközi iskolába járnak, áradozott ezzel kapcsolatban is. valóban látszik a gyerekeken a képzettség, nevelés, műveltség. Szerinte a tanítani való egész más, mint amit mi ismertünk, kaptunk annak idején és a tanárok különlegesek.

Taxival vissza Anthony lakásába, borozás, teázás, kis pástétom pirítóssal. Catherinnel és vele további beszélgetés, kétoldali családápolás.

3 után Antoinette hozta vissza Elliotot, és engem átvett, mentünk haza, útközben felvettük a suliból Sophy-t. Antoinette jópofa nő, kissé szétszórt de nagyon kedves, minden megpróbál a kiszolgálásomra. (A bejárónő (lengyel) szépen kimosta ingeimet, reggel kedvesen el is beszélgettünk. Már kettős állampolgár, de haza fog költözni, ha öreg lesz.)

Kiderült, hogy van melegvíz a fürdőszobámban, csak a mosdóban nincs, úgyhogy végre meleg vízben sikerül zuhanyoznom. Egy kis blogolás, böngészés, szépítkezés után indulás a zsinagógába, ahonnan egy kicsit elkéstünk.

Megint túl voltam öltözve, volt még valaki öltönyben, de azon meg nem volt nyakkendő. Fényképezni megint nem lehet, egész szombat estig. (Catherine azért kért egy fotóst, aki később csinált fényképeket a vacsoránál). A többiek pulóverben, sportcipőben, szóval nem kiöltözve voltak, kivéve a hölgyeket, akik jobban adtak magukra.

Jeffrey rabbi pulóverben az imasál alatt. Elliot ugyan öltönyben volt, de az ingét a nadrágon kívül viselte. Barátai illetve a jelenlévő gyerekek nagyrészt edzőcipőben és ehhez illő ruhában mentek ki a tórához (szőlőlével) felköszönteni Elliot-ot (aki igazi bort ivott).

A istentisztelet alatt sok-sok szép dal/zsoltár, láthatóan az emberek többségükben éneklik, ismerik. Mi, a család az első sorban ültünk, Jeffreys vigyázó-bátorító szeme rajtunk is. A rabbi nem isten és köztünk képezi a kapcsolatot, hanem minket oktat és segít. A szertartás alatt a hallgatóság/nézőség kissé beszélget, üdvözlik egymást az ismerősök, Anthony még fel is áll és a második sorban kioszt egy puszit is.

Elliot ügyes, szépen többször vezeti, átveszi a szertartást. A szövegeket szépen énekelve adja elő, állítólag egyedül tanulta meg, nem kellett külön segíteni. Felállás, leülés, éneklés szépen rednebn megy. Egyszer kiderült, hogy meg kell fordulni, úgyhogy Antoinette megrángatta a kabátomat.

Jefrrey magyaráz, a szombatról, egész érdekes. (majd talán keresek egy linket).

Szertartás végén az ifjúsági szervezet adománygyűjtése, a fiatal rabbi felolvassa azok nevét, akikre emlékezünk.

Szertartás után kézzel tépett kalács, bor. "Fogadás".

Utána Marge Hertzbergnél (Észak-Nyugat Sydneyben, keresztanya) vacsora 45 főnek, party service.

Eleinte nem nagyon találtam az ismerősöket, de végül egy csomó embert ismertem korábbról (pl. úgy 26 évvel ezelőttről). Meglepetés, hogy Veronica egy köszönés után lekopott (bár ígérte, hogy visszajön), és egész este nem beszéltünk. Párja, John egy pár percig beszélt (volna) velem, de sajnos az ő akcentusát alig értem, ugyhogy jó képet vágtunk és továbbléptünk. Vacsoránál félig szervezett ültetés, gyerekeknek (kivéve Benjamint) külön asztal. Én Lesa-Belle és Leslie (Roelof sógornője) között ültem, további Roelof rokonok között. generációs beszélgetés alakult ki, hogy mi a teendő a saját elfoglaltságunk ügyében, ha az ember gyerekei felnőnek. Ez persze az otthon lévő anyáknak nagyobb gond, de persze mindenki érintett. Lesa-Belle PhD-t csinál művészettröténekből a Canberrai egyetemen, Leslie meg fest. Mindenki kitalál valamit.

A vacsora finom két fogásos volt. Az első fogás után szónoklatok. Roelof (először végigvette a résztvevőket: ketten voltunk Európából, de többen Izraelből, Usa-ból, Új-Zélandból, Dél-Afrikából is jöttek. Vannak/voltak hiányzók, Reuben utolsó élő testvére Pretoriából, Michael Sive Catherine unokatestvér Izraelből, Zsóka és George (Mauriciuszon vettek részt egy esküvőn, legalábbis azt tervezték, bár állítólag elmaradt), Ferenc és családja (az éves Ayn Rand konferencia éppen erre a hétvégére esik, és azt nem akarták/tudták lemondani), majd

Catherine, Marge, Steve (dél-afrikai keresztapa) és a három gyerek. Egyik kedvesebb, humorosabb, mint a másik. Látszik, hogy minden iskola nagy súlyt helyez a public speech gyakorlására, fejlesztésére. Sajnos Benjamint egyáltalán, Lucy-t alig értettem.

A vacsora végén hosszan beszélgettem Roelof Hollandiából iderepült 82 éves nagynénjével, akivel korábban Zürichben találkoztam, és elmesélte, hogy milyen sokfelé utazgat. beígért egy budapesti utat is. Meglátjuk. Van vendégszoba.

Varázsütésre szépen eltűnt mindenki, hazaérve skype Zsuzsával, és emilek, stb. Napi adag Klubrádió és Galamus.

Ja, meglett az elveszettnek hitt érvénytelenített hitelkártyám. (a tárcámban volt egy redővel arrébb. 8 eft.

néhány kép található itt: https://picasaweb.google.com/jozsef.lazar/KinaAusztralia?authkey=Gv1sRgCO3B8d3Rm7W6xQE

2011. június 30.

Reggel 7-kor Zsinagóga. Elliot szépen szerepel. A lényeg az, hogy először most van rajta először a tefillin. Sajnos fényképezni nem lehetett. Egyszer csak a rabbi szemet vetett rám, (távolról érkezett rokon), és kihívott a tórához: tóra mutató, érintések, fonetikusan leírt szöveg felolvasása. Mindenki boldog volt. Szegény rabbi nem gondolta, hogy még soha nem voltam ilyen helyzetben. A hangulat oldott volt, tulajdonképpen csak én lepődtem meg.

A zsinagóga után közös reggeli egy kávéházban. Anthony is megérkezik.

Reggeli után Antoinette Doctorral bemegyek a városba. A városnéző Hop on Hop off busszal átismétlem a várost. A Kiszálltam a Paddy's Markets-nél, ami nagy csalódás volt, bár a különböző zöldségek megint izgalmasak voltak, de a többi sok-sok bóvli, zsibvásár. Ott ebédeltem, és a jetlag fáradsággal szépen küzdöttem. Megtaláltam a teafa fogpiszkáló lelőlehéyet, majd észrevettem, hogy elveszett az egyik hitelkártyám, az amelyikkel a buszjegyet vettem, és valszeg nem kaptam vissza. A buszra visszaszállltam, de nem találta meg senki. Igy aztán vadásztam egy internet kávéházat, és szépen töröltettem a kártyát az otp-nél, és egy kicsit böngésztem. Ezután szépeket sétáltam, múzeumokba nem mentem be, jól éreztem magam az épületek, parkok között. 4-re kijutottam az Operaházhoz, ahol előjegyeztem magamat egy látogatásra amely mintegy egy órás volt, és szépen bemutatta, elmagyarázta a belső tereket, történeteket. 3 éve nem tudtam bejutni, ezért most fentem rá a fogamat.

Félnyolcra értem Anthonyékhoz, ahonnan Bondi Beachre mentünk egy kedvenc olasz éttermükbe. A bor vittük magunkkal, itteni szokás szerint. Finom lasagna volt az én választásom, a többiek tengeri herkentyűket ettek. Családi beszélgetés, de semmi új, csak kedvesség, figyelem. A gyerekek viháncolása. Lucy szélvészkisasszony, csakúgy mint 35 éve Veronica.

Hazahoztak Antoinette-ékhez, ismét Lapsang Suchong teja, ezúttal tejjel, majd már nagyon fáradt lévén, még a skype-olásról is lemondtam, és elaludtam.

2011. június 29.

Reggel szörfölés. Majd reggelire bementünk Lesa-Bellel a városba. Utána Art Museum of NSW. Nagyon lelkes voltam, egész délutánig ott maradtam. Egy kis sötét videoinstallációnál hunytam egy 15 percet, ittam egy pohár bort és remek volt a nap.

Állandó kiállítás: Piquenit (Flood of the Darling),

John Kaldor családi gyűjtemény Benne akik tetszettek: Christo, Sol Le Witt, Tracey Malfatt, Ticky Swallow, Bill Viola, Francis Alys, Andreas Gurky, Nam Jue Paik.

Utána belvárosi séta, majd busszal haza Anthonyékhoz, hülyéskedés a gyerekekkel, kis beszélgetés Lesa-Bellel.

Anthony megjött és nekiállt a hagyományos családi Leg of Lamb-nek. Később megérkeztek Catherine-ék (Elliot és Julia is, persze) Szingapurból. Kellemes vacsora, beszélgetés. Gyerekek szívatják egymást. Julia előadta az iskolai előadását a tudásról, nyelvről, Hitlerről. Ajándékok sikert arattak. Lucy iskolai értékelése ma jött meg, nagyon megdícsérték. A festményeit is megmutatta, fényképeket csináltam.

A végén Catherine elvitt Antoinette Doctorhoz, akik régi barátjuk, itt fogok lakni a hátralévő időben. Nagyot néztek a Gömböc-höz, de nem dobtak ki vele. Antoinette görög-bolgár eredetű, Eric német, mindkettő családja nácik/kommunisták elől menekült. Szóval sorstársak vagyunk.

Holnap korai kelés.

2011. június 28.

5:40-kor kelés. Busszal megyek ki a reptérre, a szálloda elől indul. Befele metróval jöttem, és nem láttam semmit a környezetből. Na most: Minden kiváló. Egyszerűen nem lehet semmire sem egy megjegyzést sem tenni. Az "erő" mindenütt érződik. Sehol egy pötty, vagy folt. Lehet hogy vak vagyok. Emeletes autópályák, dús trópusi növényzet mindenütt, de az egész nagyon urbánus, végig beépített.

Reptéri kezelés, ugyanúgy, mint másutt, sőt. Alig látszik néhány külföldi járat a táblán. Szóval minden nagy. Kis késéssel indulunk. Kellemetlen szomszédom van, 9 órán keresztül allergiás náthás bácsi, végig egyetlen textilzsebkendőt (Méghogy Kínában nincs zsebkendő? 25 évvel ezelőtt nem volt.) használva. A részletektől megkímélem az olvasót…. Nagyon szenvedtem.

Még egy pár kínai foszlány:

- nyitott babagatya igen érdekes környezetbarát találmány. A szülők, gyerekek nagy ügyességgel használják. Pelenka nem kell hozzá.

- ismétlő hangszórók, lépten nyomon, akadálynál, mozgólépcsőnél

- fütyülős kereszteződés. A lámpák a ciklus egyik fázisában minden autónak piros, és 4 rendőr fütyülgetésére, a gyalogosok és biciklisek egyszerre mennek minden irányban.

- nincs jele a kommunista pártnak, csak egyetlen vörös csillagot láttam egy egyenruhán

- Többségben az LPG buszok vannak Kantonban, a belvárosban sok a troli.

- Vakutak, azaz a vakoknak szóló domborjelzés a járdán szinten általános, még a régi kövezeteken is. A különböző (víz, stb) aknafedeleket akkurátusan kikerülve.

- Utcaseprő mindenütt, egyenruha, jellegzetes seprű.

- Piacon ismeretlen gyümölcsök.

- Honnan van a versenyképesség? Tudom, a vidékről feláramló olcsó munkaerő. De nem hiszem, hogy csak az alacsony bér a fő tényező.

- Van-e a modernitásnak tradíciója? Begyakorlottnak tűnnek a korszerű dolgok. Hogyan lehetett ezt érezhetően tradícióvá tenni?

- Mitől ég minden égő? Azaz a karbantartás mitől működik.

- Hol vannak az öregek? Igazából nem tudom. Kevés van belőlük.

Érkezéskor Anthony várt. Zuhog az eső, jól benne járunk az estében. Otthon Lesa-Belle, Benjamin, Lucy, egy Lucy barátnő és két kutya várt még, meg egy jó kis csirke meg bor. Beszélgetés éjfélig. Újraismerkedünk.

Megjöttem.