Filip más útvonalon megy Siófokról.
Sajnos a jelzett 4 és fél óra helyett 7 órába telt az út, amelyben 1 óra ebéd volt csak. 3-án kiderült, hogy az ok az volt, hogy a Waze beállításaiban nem szerepelt a szlovákiai matrica, tehát nem vitt minket jó és gyors utakra.
Amúgy rettenetes csalódás volt, hogy Martínban elhatároztuk, hogy eszünk egy knédlit. Na végre találtunk egy helyet, ahol volt egy adag, de borzalmas volt. Se szósz igazán, se puha knédli. A gyerekeknek kívántam bemutatni, hogy ez itt a nemzeti eledel, és persze szerettem volna már egyet enni. Szóval lebőgtem, de azért a hangulatunk jó maradt, szépen elaraszoltunk Makovig.
Hanka és Filip, és persze Hanka mamája aranyosak voltak, ragyogó marhapörkölt beszélgetés, bor várt.
A kertben ettünk, a körülöttünk köröző libák halálra rémítették a gyerekeket, de igyekeztek túltenni magukat a problémán.
A házra ráismertem, de kívül teljesen modern szigetelést, új ablakokat és egy fedett előteret kapott. Belül a változás nem olyan nagy, emlékek előjöttek. Többször jártam ott Péterrel a 70-es 80-as években. Az 1. emeleten kaptunk szobákat. Kellemes volt a nagyszüleink újlipótvárosi hálószoba-garnitúrájának ágyaiban aludni, amelyek végig kísértek a Martinovics tértől a Bajcsy-Zs. úton és a Kereszt utcán át egészen most Makovig, mert kidobás helyett Filip kapta meg az ágyakat és a ruhásszekrényeket, mondván, hogy az szép éjjeliszekrények úgyis náluk, azaz a siófoki házban vannak. ezeket most is sikerül ellenőrizni, amikor látogatást tettünk nálunk a balatoni nyaralás utolsó estéjén.
Este hosszú beszélgetés, pálinkázás, borozás. Péterről is szót ejtettünk, hogy hogy is volt az...
Jó esett a beszélgetés, azt hiszem, mindannyiunknak.
Másnap reggel ugyancsak a kertben reggeli, nekem ugyanúgy a ragyogó pörkölt (ők gulyásnak hívták).
Reggel a konyhában a cseh rádió szólt, ezt szóvá tettem, és egy szomorú beszélgetés kezdődött arról, hogy milyen vacak is az élet errefelé a szétválás óta, meg persze az állandó politikusi és helyi kiskirály-lopások miatt. Csak egy info arról, hogy mennyire meg voltak lepve a népszavazók. A szétválás előtt Makovból naponta mintegy 20 busz ment Osztravába, a szomszédos csehországi nagyvárosba. Ma egy sem. Vasút sem. Autó. Az van. Megnéztem a Google Mapsban. Nem tud tömegközlekedést felajánlani. Nagy a szegénység még mindig errefele. Nagyon sokan kivándoroltak, De ez már nem volt nekünk újdonság.
A délelőttöt Boróka egy HomeDesign app-pel töltötte. Ezt Kláritól sikerül megtanulnia és nagyon sikeresen dolgozik vele. Mi 3-an Hankával elmentünk a hegyekbe kirándulni, a szülőháza mellé, ahol egyébként Filip próbál helyrehozni egy családi tulajdonú romos faházat. Embert próbáló - de gyönyörű helyi környezet, minimális komforttal, de jó levegővel, nyugalommal stb. Egy tucat házikó, többet közülük már jó kis hétvégi házzá pofoztak a kijáró tulajdonosok, de van még több romos. Filipnek még nagyon sok dolga lesz.
Hanka szülőháza valaki másé már.
Az élet ott nagyon nehéz lehetett egy pár szóval ecsetelte Hanka a gyerekkorát és a környékbeli emberek életét. Mindenesetre az akkori adottságok sokkal nagyobb társadalmi mobilitást nyújtottak, mint ma. Ma elképzelhetetlenül beszűkült itt is a kitörési lehetőség. De Hankának és testvéreinek sikerült, nem is akárhogyan.
Nem a házig mentünk, hanem csak az utolsó hegy lábáig, ahonnan gyalogoltunk, Útközben gombásztunk. Sokat találtunk, szépet, csúnyát, mérgeset, kedveset. Csenge nagyon élvezte, és ettem egy pár nyers gombát, egy párat hazahoztunk.
Itthon Borka büszkén mutatta a felépített házait, Filip elégedetten bújt elő az íróasztala mögül, haladt a projektjével. Ebéd, egy kis juhsajtos saláta uborkasalátával, maradék pörkölt, kifli. Megint, még mindig ragyogó. Filip megtalálta a közeli tutajozó telefonszámot, Martinban, nem a Dunajecen, hanem a Vágon. De ez is jó, legalább nem 3 óra utazás, hanem csak 1. Kevés résztvevő, időnként egy kis szemerkélő eső. Egy tutajt töltünk meg. 12 turista, 2 részben népviseletes tutajos, be nem állt a szája a vezetőnek, csak szlovákul, de Filip szerint ez szerencse volt, mert olyan sok sületlenséget beszélt. A folyó hol lassú, hol nagyon hullámos, tarajos és gyors a mélyben lévő szikláktól és a szélességtől függően. Gyerekek izgultak, de a végén minden jóra fordult. az erdő, a sziklák, a 13. századi várak romjai együtt jó látvány volt. A végén még egy motor nélküli kompot is megcsodáltunk a 'Science" óra egyik későbbi kiadásához felhasználandó.
Magabiztosságunkkal elkezdtük hiányolni a Zmrzlinát, Ezekből már kevés van, mert a gyári jégkrémek elvették a piacot. De a Google Maps elvezetett egyhez, ahol kielégítették az érdekeltek bűnös vágyaikat. Hazafelé játékból nem használtunk GPS-t és egész jól hazaértünk, időnként népszavazást tartottunk a helyes irányba fordulásról.
Itthon tollászkodás, és az izgalom libákkal megkísérelt barátkozás, ami továbbra is rémületet keltett egyesekben, bár nekem a piros hajammal valamennyire sikerült (az olvasók egy része valószínűleg nem tudja, hogy az előző héten Siófokon Klári és Borka rajtam tanult többek között hajfestést, és a deal része volt, hogy egy tincs piros lett rajtam). Csenge ágyba bújt valamiért pihenni, felmelegedni, legalábbis ez volt a zindokolás. Másik izgalom a méhek megvacsoráztatása. Borka nem nagyon tudta egyensúlyban tartani a kíváncsiságát és a félelmét, így jópofán téblábolt, segített a Scyllák és Charibdisek között egyensúlyozva. Az első méhcsalád próbaképpen él itt, kb. 30 ezer darab, egy vödörrel vették őket, de már szaporodtak a vadiúj kaptárban. Nem volt szép idő, a bejáratnál kicsi volt a forgalom. Füstölő. Ez legalább nem csíp, így Borka boldogan nyomogathatta. A kis füstölés a méheknek azt üzeni, hogy tűz van, és akkor nem velünk foglalkoznak, hanem a mézet akarják megmenteni. Lekerült a kaptár teteje. Legfelül egy műanyag tálca, amibe vacsora (cukros víz) kerül, az előző adagot már csontig megették. Levették a tálcát is, megszemlélhettük a kereteket a méhsejtekkel, bár Borka távolról keveset látott, de elhitte. Csenge is elégedett volt, hogy nem forgott ilyen veszélyben.
Vacsora zöldségleves/főzelék. És baracklekváros gombóc, olvadt vaj, fahéjas porcukor, áfonyalekvár. Na neee. Egy pár bizony elfogyott. Borka megtürtőztette magát, és csak kettőt evett, láttátok volna a szemét, amikor én a harmadikat ettem, de akkor már nem akarta megváltoztatni a komoly büszke döntését.
Esti foglalatosságként megpróbáltunk utána nézni a nap közben tapasztalt érdekességeknek, de kudarcba fulladtunk, mert Borka telefonja a raft szóra csak egy raft nevű játék találatait hozta fel, és nem sikerül kideríteni, hogy egy mitől van. Úgyhogy felhagytunk a próbálkozással, amíg lehiggadunk éjszaka.
Aug 4.
Ünnepi reggeli, legalábbis egy szép virágszálat kaptam a reggeli mellé Hankától. Ma is volt Treska, a kiváló hagyományos majonézes halsaláta, meg egy nagyon klassz főttkolbász. Ja, el is felejtettem, a kávé egy a Dani által restaurált igazi régi olasz kávéfőzőből állt elő. A helyigénye elég nagy, csak az emeleti konyhában fér el. De jó volt, szép volt.
Lassú búcsú a libáktól is, és irány a Dobsinai jégbarlang. Odafelé a kölykök az interneten felkészültek, némi nehézséggel, de az alapokat megtudtuk. Egy csak felülről nyitott barlang, ahova télen bezúdul a hideg levegő, és bennmarad, fagyottan tartva a befolyt és a mostanság befolyó vizet. Szóval 100 ezer köbméter jég. Megnéztünk, impóznás.
Brindzás galuska után irány a lefoglalt szállás Poprádon (illetve Svitben, mivel rosszul adták meg a címet, így kis izgalom után találtuk meg). A ház tágas jól felszerelt, a legérdekesebb, hogy kiváló állapotban megmaradt 50-es évekbeli enteriőrrel. Zenegép, kredenc (mindenféle autentikus poharakkal), szárnyas tükör, szekrények, ágyak, fotelek, üveglapos asztal, alatta terítővel, de pesze horgolt terítős kerek asztalka is.
Elsétáltunk a Lidlbe. Minden rendben volt, em maradtunk éhesen. Svit e része mintha cigányváros lenne. Alig volt nem cigány járókelő. Jó hangulat. Nyugalom, béke.
Vacsi után esti mese. Brigiék, hogy-hogy nem, a Sorstalanságot adták a lányokkal olvasnivalónak. Fura ötletnek tartottam, de nem megyünk keresztbe a szülői szándékkal, így felajánlottam, hogy az első 30-50 oldalt felolvasom nekik, hogy könnyebben lehessen később olvasni. Csengével eljutottunk kb. 30 oldalig. Borka inkább fürödni ment, csak a hagyományos römire jött vissza.
Az olvasásnál és voltam a lábjegyzet, némi magyarázattal, amikor úgy látszott, hogy jó. Aki nem emlékszik, annak jó tudni, hogy a regény eleje nem túlzottan érdekes - a mai vizuális youtube-netflix kultúrából nézve. Ez indokolhatta, hogy már másnap nem kerül sor a folytatásra. Örüljünk annak, ami van, vagy volt.
Végre egy handrömivel némi megbecsülést szereztem.
Alvás.
Aug 5.
Akkor most a Magas-Tátra. Bombabiztos, ha a lanovkákhoz megyünk, ha egy napunk van erre. A Lomnici-csúcsra reménytelen felmenni, állítólag. Előre kell jegyet venni, és akkor sem biztos a feljutás, állítólag. Azért tömegeket nem láttunk a nagyfelvonónál.
A másik felvonóval, és az azt követő nagyobb kabinossal feljutottunk 1760 méterre a Kő-pataki tóhoz (Skalnate Pleso). Ezután, mivel nem volt szél, még 2200 méterre egy libegővel fellibegtünk a Lomnici nyereghez, ahonnan egy kisebb nyeregtúrával és felhőbe burkolódzással alapoztuk meg a későbbi viszontagságokat. Ezt (még) mindenki felhőtlen és felhős boldogsággal teljesítette.
A libegővel lelibegtünk, kávé, uzsonna, stb. Borkával lassúevési versenyt rendeztünk az egy szem szendvicsünk birtokában. Mind a kettőnknek sikerült egész az alsó kabinos lanovkáig kibírni. De azért én nyertem. (Szegény kölyök este, már jóval vacsora után, kibotorkált és egy nagy szendvicset még betakart )
Na itt kezdődött a baj. A bűnös én vagyok. Rosszul emlékeztem, hogy 3 évvel ezelőtt, amikor Zsuzsával jártunk itt, honnan mentünk lefelé gyalog. Nem is vettem retúrjegyet, hogy sportoljunk egy jót. És hát elindultunk most a Kő-pataki tótól, ami végzetesnek tűnő hiba volt. Szerencsére a gyerekek megmenthettek minket öregeket, és így ragyogó élménytúrává változott az egész. Végre egyszer ők lehettek a megmentők, hatalmasak, okosok, támaszaink. Zsuzsa kifejezetten rosszul, de hősiesen tűrte, én meg megpróbáltam jó képet vágni hozzá. Szóval: rossz cipővel az ember ne menjen magas hegységbe túrázni. Zsuzsa cipője nem fogta a bokáját, az én szandálom meg csak egyszer volt rajtam, nem volt bejáratva. Az út nem volt könnyű, csúszás, elesés és egyéb átkok fenyegettek, de a kölykök átvették a hatalmat és letámogattak, húztak vontak minket. Zsuzsa cipőjét le kellett cserélni a Csengéére, én meg az út egyharmadát már csak mezítláb tudtam megtenni, mert a körmeimet lefelé menet megfájdította szandálom. Szóval megrendezni se lehetett jobban. Miután Zsuzsa bejutott lent az autóba, egy kicsit jobb lett a helyzet.
Otthoz egy kis tollászkodás, majd elmentünk vacsorázni, knédli, rántott sajt, hagymaleves, brindzová halusky. Sajnos sztrapacskát sehol nem láttunk.
Míg Zsuzsa, Borka elment fürdeni, sebeket nyalogatni, mi Csengével nagy és komoly beszélgetésben voltunk. Kaptam egy kis visszajelzést, remélem jól fogadtam. Mindenesetre néhány általam gyakran felhozott témára, mondatra fatwát hirdettünk és ez jól esett neki. sok mindenről beszéltünk igazán értékes este volt. A Sorstalanságot valahogy elkerültük.
Aug 6.
A vártnál könnyebben indultunk el. Az előző napi viszontagságok felráztak minket, kirobbanó erőben voltunk. Indulás hazafelé. Sok hegy, fenyő, kanyar, tó, folyó. Kevés város. Egy kicsit megpróbáltunk Losoncon valamit megnézni, de sétaképtelenek voltak az öregek, így nagy zmirzlinázásba fordultunk.
Még azért betértünk egy templomban rendezett kisebb kerámiakiállításra, ahol kedves hölgy erőlködött szlovákul szórakoztatni minket, de nem volt igazán sikeres a fejlesztésünk. Azért megnyugtató volt, hogy legalább egy picit voltunk múzeumban is.
Még tettünk egy halvány kísérletet Füleken is a várral, de már az internet sem mutatott olyan információt, ami miatt ki kellett volna szállni az autóból.
Kinőtt a rántotthús iránti nosztalgiám, így Salgótarjánban egy útmenti étteremben kifogástalan kajára, kiszolgálásra leltünk. A lányok az elmaradhatatlan rántott sajttal harcoltak a húsevés ellen, és megbocsátóan néztek minket.
Hipp-hopp Szurdokpüspökiben termettünk, Malina János birtokán, ahol kávé és jó szó után véget vetettünk a majdnem kéthetes nyaralásnak.
Azért búcsúképpen este nem bírtam magammal, és lenyomtam a torkukon a West Side Story-t, amelyet - Rómeó és Júlia hasonmásként már régótam emlegettem nekik, de talán mégsem volt olyan jó ötlet. Nem volt az a nagy lelkesedés, de azért reggel mintha pozitívabb lett volna a vélemény.
Sütöttem egy rakat palacsintát, Zsuzsa ezt a kölykökkel együtt felpakolta és továbbadta Székesfehérvárra őket kutyázni, birkázni Beának.
