Friday, March 13, 2020

2020. március 13. Colonia del Sacramento

Délelőtt részben szabadfoglalkozás, majd próbálkozunk programszervezéssel, ami egy Parque Nacional Aarón de Anchorena park meglátogatása lett volna, de valami miatt nem fogadnak. Ezért a várostól keletre sok kilométeren át húzódó strandokon és a mellettük levő luxus nyaralótelepeken jártunk. Közben alkalom volt a folyóban fürdeni. Megállapítottam, hogy egy tengerparti csodastrandnak kinéző édesvízi strand talán még jobb, mint a sós vizű, bár az ember nem lát le a víz alá, mint a tengerben.  Én ettől bizonytalanabb vagyok. Az egész olyan, mint egy hatalmas stranddal ellátott néptelen Balaton. Víz tök jó, hőmérséklet kiváló, nap ellen védekezni kell.
Bementünk egy útba eső asztalos-lakatos-kőműves szakiskolába, amit egy használaton kívüli baszk labdajáték (Pelote Vasca) stadionjából alakított ki az önkormányzat. Feliratok, szavak a hirdetőtáblákról, zászlók, iskolaszag, tanműhely. Tulajdonképpen érdekes volt, Nem derült ki, hogy kerültünk oda, de jól szórakoztunk, nem kis részben a kóros kérdezhetnékem miatt.

Vissza a városba. Kis séta, meglátunk egy kis kávézót, ahol Caipirinhát (cukronádpálinka +lime +jég, brazil nemzeti ital) iszunk Zsuzsával.Veszünk ebére valót, majd mindenki sziesztára vonul, és fél négykor, a kisebb UV terhelésnél megyünk ki egy másik hasonló strandra, és ott piknikezve beszélgetve ebédelünk, meg fürdünk. Azaz csak én. Érdekes, hogy mást nem vonzott. Volt azért még 4 ember, de a szezonvég elérkezett, látszott.

Hazafelé a kocsiban értesültünk arról, hogy Argentína ma mér nem enged be EU-ból érkező utazókat, 16-án indulnak Európába az utolsó gépek. Ez egy kissé megzavart, és elkezdtünk gondolkodni a jövőnkön. Ugyancsak ma közölték, hogy Uruguay elvesztette a szüzességét, és 4 esetet találtak.
Daniék kitettek a belvárosban, még megnéztük a helyi legrégebbi templomot (illetve annak toldozgatott változatát), majd hazafelé sétálva tovább érleltük a gondolatot, hogy talán meg kellene kísérelni hazajutni, és otthon várni ki a vihar végét.

Hazagyalogoltunk,  kupaktanács, döntés. hazajutni. Bár én szívesebben vállaltam volna a kockázatot a va banque hozzáállással, be kellet látnom, hogy Zsuzsa konzervatív hozzáállása talán biztonságosabb. És persze az egészségbiztosítás hiánya, ha nem esünk már az utazási biztosítás körébe.
Mivel a BA felhívást tett közzé, hogy bármilyen átbookolást ingyen engedélyez, és amúgy is törölte már a Londonból hazamenő járatunkat, és úgy tűnik, hogy azért Londonból még napi 3-4 járat megy Pestre, és Montevideoból lehet utazni Brazíliába korlátozás nélkül, értesítettük a Mauri utazási irodánk ügyintézőjét hogy szeretnénk, ha minél hamarabb hazavinne minket minél hamarabb az eredeti útvonalon, levágva az Argentin  szakaszokat, azaz Montevideo - (Sao Paolo) - Rio de Janeiro - London - Budapest úton.

Az utazási iroda ügyintézője még magyar idő szerint éjfélkor ígérte, hogy lép az ügyben (a repjegyeknél csak az eredeti foglaló módosíthat). Izgalmas lesz, remélem, nem félre lép.

Hogy ilyen jó eldöntöttük, és előttünk van egy szép hétvége Piríapolisban Daniéknál, vettünk egy üveg 14%os tannat bort és néhány empanade-ot és jól elbeszélgettük az időt.
Fénykép nincs ma (sem). Majd talán később.



No comments: