Utána gyalog indulunk a belvárosba a községházában lévő toronyból kilátni. Az egész kb. 7 km, de viszontagságos volt az eső, meg a kisebb kitérők, kávé és mosdó keresése miatt. Nem a tengerparton, hanem a kis és nagyobb utcákon mentünk. A járdák kövezete elég rossz karban van, a házak színe meg leginkább szürke, vagy eleve beton. Érdekes, hogy miért nem használnak színeket jobban.
Láthatóan még nem jött el itt a nagy plázák kora, rengeteg kis bolt van, még nem mentek tönkre a verseny miatt.
A házak közül sok a igénytelenebb Bauhaus jellegű, kevéssé felújított. Van egy rakás korábbinak tűnő helyi dizájn, jópofa kinézettel, ijesztően magas és keskeny bejárati ajtókkal, mégpedig minden lakáshoz (általában 2-3) külön. Nehéz jó karban lévőt találni, és olyat, amely előtt nem áll valami jármű.
Volt olyan ház, amelynek a kapuja 3-szor volt nálam magasabb. Kérdezősködtünk a családban, hogy mi a magyarázat, de senki nem tudta megmagyarázni.
Célunknál, Városházánál (Palacio de Municipal)
Fellifteztünk az obligát turistacélpontra, és a tetőteraszról nézdegéltük a kissé borús tájat, várost. A tájékoztatás vacak volt, a kihelyezett fényképek a felismerendő épületekről nem a nézőpontból készültek, és a már mondott színtelen/szürke kinézet miatt sem lehetett lényegében semmit azonosítani. A barna folyó/tenger is dekoratív.
toronyból
Azért jól voltunk. Ettünk ittunk egy kicsit, majd szundikáltam egy padon.
Évával megbeszéltük, hogy elkísérjük tajcsizni, ilyet még úgyse csináltunk, rokonosdi közben meg jó lehet.
Így a torony után értünk jött, de nagy meglepetésre a ki lettünk tiltva, mivel Magyarországról jöttünk és repülővel, akkor ez veszélyes, Évát eltanácsolták. Először találkoztunk azzal, hogy veszélyforrások lehetünk.
Bánatunkban elmentünk ebédelni. Zsuzsa erőpróbát vállalt egy nagy darab marhahússal (bife ancho - kb. hátszín):
Azt hittem, belehal, de egész jól jött ki a dologból.
Ezután bőröndöt vettünk, mert az új nagy bőröndünk széttörve érkezett, és a továbbutazáshoz kellett. Ezúttal nem műanyag, hanem textilbőrönd, hogy ne törjön.
Anáékhoz mentünk ezután, hogy megismerkedjünk a 10 éves Sofiával, Ana lányával, aki tegnap nem volt jelen, valamint hogy lássuk Luis Alejandrót, Dani másik fiát, aki a párjával eljött egy kicsit beszélgetni. Ők Pesten már meglátogattak minket.
Befutottak Dani és Mariela is, megérkezett Ana és férje, Pablo, de sajnos most elfelejtettem fényképet csinálni. Azért Sofiáról van.
Sofia nagyon értelmes kislány, angol nyelvű suliba jár, jól beszél angolul, és kellemeset csevegtünk. Kiderült, hogy játékprogramozó akar lenni, és a Scratch-csel szórakozik. Nem tudta, hogy merre is van Magyarország, sőt azt sem hogy magyar származású, úgyhogy ebbe a tudásba végül Anával bevezettük.
Luis Alejandro és párja jó bőrben, hangulatban vannak. Mindketten szoftveresek. Alejandro a Tatánál, de amerikai cégnek van kiadva bérbe. Szerepe "scrum manager" (néha scram-nek írják).
Ez egy új szoftverfejlesztési modellben van, ami elég izgató, mert másképp folyik a szoftverfejlesztés, mint amit megszoktunk. (ld. pl. itt ). egy kicsit magyarázták Pabloval, amit levettem, az az, hogy kis lépésenként fejlesztenek, de gyakori teljesítésekkel.
Este a Teatro Solisba vett jegyet Dani, ahol a nőnap tiszteletére a tegnapi nyolcvanezres felvonulás után tangóműsort adtak főleg nők, és videóról beszéltek különleges nők, akik példát mutatnak a többieknek, meg a férfiaknak.
A kb 20 szám mindegyikét mindenki legalább 100-szor hallotta, sőt a 103 éves La Cumparsitát 1000-szer (még én is), mégis iszonyú nagyokat tapsoltak, és a standing ovációt is játszottak a nézők. A legidősebb híresség Olga Delgrossi volt, aki 87 éves, és igen megérdemelte a tapsot.
Ennyi volt mára. Fényképek kevesen vannak sajnos. A tegnapi blog már ki van egészítve fényképekkel.
No comments:
Post a Comment