Már megint meg vagyok fázva. A légkondik kikészítenek. Túl hidegre vannak állítva.
5-kor ébredek. egyedül megyek Bostonba. Andrew kölcsönadta a kocsiját, amivel elmegyek Barnstable-ba, ahonnan elérem a 6.10-es buszt, 8-ra Boston. Nyakamba veszem a várost. Meg kell keresni a Freedom Trail-t, de nem nagyon találok térképet hozzá. Végül 11 dollárért beiratkozok egy gyalogos túrára, senior kedvezménnyel. Végre. a túra érdekes, nem nagyon ismertem a történeteket, embereket. Kiderül, hogy a szabadság bölcsője van itt, csupa remek hőssel, szép épületekkel, templomokkal, temetőkkel. Nagyon jópofa, érdemes volt beleállni a dologba, bár kissé meleg van a hosszú sétához. Egy venezuelai születésű félig magyar orvosnő mellém sodródik, kezembe nyomja az útikönyvét, mert ő már délben elutazik és nehéz a csomagja. Egész jó a könyv is. Szóval örülök, hogy eljöttem. Az amik isszák a vezetők szavait, elég szentimentális a dolog. Érdekes, hogy ez alaptörténeteket is érdeklődéssel hallgatják (Bostoni teadélután), nemcsak én, akinek fogalma sem volt róluk.
Ebéd környékén átgyalogolok Cambridge-be, ahol Bob és Alan Hanscom, újdonsült rokonok adtak ebédrandevút egy gyorsétteremben. Pétertől megkaptam már az adataikat, de valahogy nem sikerült kitalálni, hogy most DNS ügyben is rokonok-e. Kiderül,, hogy igen, sőt mindkét oldalról, Lázár és Zerkowitz oldalról is (Juditkánál és Istvánnál is jártak áprilisban Pesten). Bob ügyvéd, a Harvard egyetem kórházaiban az orvosok felelősségbiztosításaival foglalkozik, azaz a cége (Harvard Risk Management) védi őket, amikor perlik őket a betegek, vagy mások. Alan orvos, csontvelő-átültetésekhez operál, preparál, előkészít. (érdekes módon a Facebook profiljából valami egész mást olvastam ki, biztos valami tévedés lesz.). Nagyon kedvesek, 3 nagyszülőjük is Magyarországon született, emiatt fontosnak tartják a kapcsolatokat. Bejárták nemrégiben az össze rokonszempontból valamirevaló helyet Ausztriában, Szlovákiában Magyarországon. Bob a családfaszakértő, Alan kb. úgy érti a dolgot, mint ahogy én Péterét. Megállapodunk, hogy az ilyen távoli rokonság leginkább barátságnak jó, és majd ápoljuk. Fénykép, majd elválunk.
Ebéd után Átmegyek a Harvard campusra, 3 megálló metróval. Campus ismertető túrák tömege, most van szezon, várják a jelentkezőket. Van kínai csoport, kínai vezetéssel. Minden csoportot egy egyetemista vezet, a szöveg betanult is, de saját is. Szóval jó hallgatni. 32 ezer gyerek jelentkezett tavaly, 6% felelt meg, azaz annyit választottak ki, ebből kb 20% végül máshová megy. A felvételi követelmények itt is a sztenderd tesztek, valamint egyéni információk. A felvételi rendszer vak a jövedelmi helyzetre. Akit felvettek, annak adnak pénzt, ha nincs neki. A diákok 50%-a kap támogatást részben vagy egészben.
Az egyetem szép, jó, persze, jó lenne itt tanulni. A főkönyvtár, csakúgy mint Princetonban, kicsinek látszik, de, mint ott is a föld alá terjeszkedik 4 emelet, egy az épület alapterületénél sokszorosan nagyobb területen. Azért is, mert az adományozók , akik a pénzt adták annak idején a könyvtárra, feltételük volt, hogy az épületet nem lehet megbontani, nehogy valami nagyobb adomány miatt lebontsák, és építsenek valami mást helyett. Jó.
A látnivalók elfogynak, elfáradok. Még egy kicsit körülnézek a városban, de utána vissza a buszhoz. Várakozás közben elaludtam, éppenhogy csak elértem a buszt. Otthon szokásos dumcsi, borozás, internetezés. Alvás.
No comments:
Post a Comment