Most akkor ideírom a fényképlinket, nehogy elfelejtsem.
Még egy születésnapi ünneplés, ezúttal az igazi születésnapon. Reggel Roelof úszni ment a tengerbe az úszóklubjával (18 fok 1km+) és nagyon megünnepelték, ajándékozták, nekünk egy hatalmas csokitorta 3/4-e jutott.
Közös reggeli után indultunk döntő ütközetre a Melbourne múzeumba. Roelof, Catherint, Tanjamellett két Új-Zélandba szakadt dél-afrikai barát jött velünk. (Shepherd-ék fia Jason, világhíres lett a ARC fehérjével, amit esetleg az Alzheimer és Parkinson kórokra lehet majd használni.)
Arra gondoltunk, hogy most majd a múzemum segítségével lehet többet megtudni a bennszülöttek elmúlt 60 ezer évéről. De sajnos erre nem volt alkalmas a múzeum, szinte kizárólag a jelenkorral, nevezetesen a gyarmatosítás óta eltel időszakkal foglalkozik. A tárgyak dokumentumok időadatok nélkül szerepeltek (kivéve a megtalálás időpontját). Széniztotópos meghatátozás, DNS-szekvenálás nincs említve. Embertani információk a Homo Sapiens késői történetéről nem voltak. Volt viszont színes szagos nagyszabási száítógépes fényjáték a Dreamtime történetekről, a világ teremtéséről stb. A történet elmesélésére engedélyt kapott a múzeum a történet gazdájától.
Szóval, továbbra is érdekes nekem, hogy miért van az, hogy állandóan a 60 ezer évvel keretezik a történetet, de semmit nem említenek a hosszú időszakról. Úy döntöttem, hogy nem boncolgatom tovább a kérdést, nézzük inkáb a múzeumot. Nem is kérdeztem a tárlatvezetőtől, és Catherine-t megnyugtattam, hogy a találtam más forrásokat, úgyhogy most ez nem alkalmas arra, hogy feltartsam a társaságot.
De a bomba időzítve volt. Este robbant. ld. később.
A múzeum a gyarmatosítás úta eltel időről jó volt, érdekes növény és állatház is volt beépítve az épület egyik hálóval lezárt, de nyitott végében, a bent lévő állatok, madarak, hüllők nyugodtan mászkáltak a látogatók örömére. Talán leginkább az időnként kialakuló bozóttüzekről, regenerálódásokról szólt ez a rész, sok olvesmányos információval.
Könnyű ebéd, majd egy az elmaradhatatlan dínó-kiállitással zártunk. Hazafelé Reoelofról kaptunk egy könyvet a Songline-okról, amiből a kocsiban már gyorsan felhajtottam néhány oldalt. Otthon egy kis pihenés. majd az igazi születésnapi vacsora jött, mindenki megjelent, aki számított, azaz Julia, Tom és Eliot csatlakozott, sütötte, szelte a húst, terített, ajnár. Előtte ajándékok átadása. Szinte mindenki bort, italt adott. (Az úszóklub viszont reggel egy olyan okos úszószemüveget, amelyik a szembe vetítette az úszás összes paraméterét, tökéletes edzőként hajszolva, nyugtatva a pácienst. Mi egy nehezen szerzett 1952-es portói borral, és Gergő Tokaji Aszújával kerestük a feltűnért és kaptuk a hálás köszönetet.
Nagyon jó hangulat volt. Finom vacsora, sok small és egyéb talk. A végén megint a megunhatatlan és kifogyhatatlan csokitorta maradványaival.
Ja, a kedves bomba. Catherine megemlítette nekem, hogy nem a kérdéseimmel van a baj, hanem a kérdés által sugallt dolgokkal, nevezetesen, hogy mintha a aborigine kultúrát akarnám lebecsülni. Kis beszélgetés során eljutottunk a végső egyetnemértéshez. Ezzel aztán rágódhatunk mind a ketten. Nem látszott ez zavarni az estét, sem a kapcsolatunkat. Inkább megkönnyebbülés volt, hogy már leegyszerűsítettük az egyetnemértést az alapproblémára.
Szóval: azt nem lehet mondani, hogy az aboriginal kultúrához/társadalomhoz képest a mai Ausztrália társadalma fejlettebb. Nem tudom rövidebben összefoglalni. Mind a ketten belehelyeztük magunkat ebbe a vitába, de folytathatatlanná vált, amig meg nem értem, hogy mi van emögött.
Valami olyasmi, ami érezhető az itteni politikában, felfogásban, hogy a gyarmatosítás elnyomta a kultúrát, és a bennszülöttek kultúráján nem lehet európai gondolkodással felismerni, megismerni, értékelni. Az ugyanolyan értékes, de mivel másképp gondolkodnak, előttünk sokszor rejtve marad a lényeg. Ezt már talán lehet ne jobban cirkalmazni, de valahogy így értik. Ahogy én beszélek, az azt (némi rasszizmust sejtetve) sugallja, hogy a bennszülött kultúra, emberek alacsonyabb rendűek, és ez elfogadhatatlan. Hosszú idő óta az ausztrál társadalom következetesen és tapintatosan törekszik a bennszülöttek minél teljesebb jogi rehabilitálására, helyzetük orvoslására. Arról is szó van, hogy jövőre belekerülnek még az alkotmányba is, ami nagy szó, hiszen 40 éve még a lélekszám-statisztikában sem szerepeltek. Mindenütt szép feliratok emlékeztetnek arra, hogy, hogy ez itt a bennszülöttek földje, és az európaiak csak az ő engedélyükkel, beleegyezésükkel, tiszteletben tartásukkal élhetnek, élnek itt. A NET tele van a kulturális protokollokról szóló közleményekkel. A Victoria állambeliek mellett más államok is kiadnak ilyeneket. Mi nem tlálkoztunk sok emberrel, nem volt alkalmunk megbeszélni ezt, de Veronica éd Catherine szilárd álláíspontja ezekkel rímel. A dél-afriakai apartheidből ide emigrált unokatestvéreim talán az ottani volt helyzet miatti lelkiismeretfurdalásuk miatt is gondolgodnak így? Vagy én vagyok értetlen. Nehezem látom be, hogy kultúrák fejlettségét ne helessen összehasoníltani tisztelettel. VAjon Észa-Kora és Hollandia kultúrája/társadalma összehasonlítható-e?
Vacsora után megtekintettük Julia esküvői ruháját, sok hű, meg há. Kedves volt, ahogy az asszonyok körülállták és gyönyörködtek a ruhában.
Na, lássuk, mit hoz a holnap. Ismét múzeumok.
No comments:
Post a Comment